Martin Lawrence és Eddie Murphy párosa azt hiszem mindenki számára ismert, hisz a két amerikai humorista végignevettette a ’90-es éveket és a kétezres évek elejét is. Mára sajnos már mindkettejük fénye megkopott, azonban ez nem mindig volt így: mai alanyom a legjobb tanú arra, hogy ők ketten nem csak egyedül, de közösen is nagyszerű élményeket tudtak anno okozni. Kár hogy elmúltak ezek az idők.

Ray (Eddie Murphy) és Claude (Martin Lawrence) piti bűnözők, akik egy szerencsétlen véletlen folytán óriási slamasztikában találják magukat az 1930-as évek Mississippi-jében. A két flótás most nem csak a valóban elkövetett szeszcsempészet miatt, de egy gyilkossági ügyből adódóan is bíróság elé kell, hogy álljon, az ítélet pedig egyértelmű: életfogytig egy kényszermunkatáborban kell robotolniuk.

Bár az alapkoncepció lehetne egy bizonyos mértékben bárgyú dráma alapja, a készítők ügyesen alkalmazták a műfaj kliséit, és ugyan eredeti filmélményt valóban nem várhatunk az Életfogytiglantól, egy kellemes és maradandó bő másfél órával azért gazdagodhatunk. A film ezt a hatást meglehetősen egyszerű, ám annál beváltabb recepttel éri el: végy két szerencsétlen, ám szimpatikus bűnözőt, keverd őket jó nagy kalamajkában, majd adj hozzá a történethez egy-két apró karakterfejlődést, és látszólag kész is az egyszerű, de nagyszerű filmélmény.

Az Életfogytig legnagyobb varázsa az, hogy pontosan tudja hol a helye, és a humoros elemek simán megférnek a néha megcsillanó karakterdráma, és a sokszor szomorú vonalat követő történet mögött. Ted Demme rendező jelszava valószínűleg a mértékletesség volt, ebből adódóan az alkotás egy pillanatra sem válik Murphy vagy Lawrence magánszámává, a karakterek, és úgy en bloc a történet maga is komplex, lélegző egységet alkot, és bár a fő és mellékkarakterek is kissé egydimenziósra sikeredtek, mindegyikükben van valami szerethető, ebből adódóan egy pillanatra sem lesz fárasztó a köréjük építkező történet.

Az Életfogytig egy olyan alkotás, amely mindenki számára egy kellemes élményt tartogathat egy délutáni filmezés alkalmából: nem váltja meg a világot, sok új gondolattal sem tud szolgálni, ugyanakkor a történetben megbújó helyzetkomikum, a néha szépen felszínre kerülő drámai él és a karakterek szerethetősége elérik azt, hogy egy pillanatra sem unatkozzunk a képsorokat látva. Aki gondolatfrissítő élményre vágyik, az semmiképp se az Életfogytigra ruházzon be, azonban a szórakozni akaróknak tökéletes kikapcsolódást fog jelenteni az alkotás.

7,5/10