Kicsit meglepett, mennyire nem övezte hírverés a St. Vincent érkezését. A magyar mozikba szinte egyesen fű alatt csempészték be, szerintem olvasóim nagy része csak most tudta meg, hogy egyáltalán játsszák itthon csütörtök óta. Azonban azt kell mondanom, ezen az alkotáson az sem segített volna, ha az egész világ látja: ez a mű annyira könnyen feledhető, hogy a végeredmény szempontjából teljesen mindegy, végigültük-e ezt a bő másfél órát.
Vincent MacKenna (Bill Murray) magának való nyugdíjas, akinek életét az ital és a lóverseny tölti ki. Azonban egy véletlen folytán belekeveredik új szomszédai, az egyedülálló anya Maggie (Melissa McCarthy) és a kis Oliver (Jaeden Lieberher) életébe, a férfi pénzügyi problémáira pedig kiváló megoldást jelentvén Vincent elvállalja a kissrác bébiszittelését. A kényszerű összezártság pedig idővel egyre inkább barátsággá alakul.
Ha azt mondja valaki, hogy ez egy 1994-es film, minden további nélkül elhittem volna neki. A St. Vincent ugyanis teljességgel képtelen arra, hogy bármi olyat közöljön vagy mutasson, amely már nem a "szódával elmegy" kategória lett volna 20 évvel ezelőtt is egy hasonló dramedyben. A tapló felnőtt - kisgyerek klisé legutóbbi feldolgozásáért például elég csak a Bad Words-ig visszanyúlnunk, és abból máris látszik, hogy ahhoz képest mennyire ötlettelenül nyúl a témához Theodore Melfi forgatókönyve. Ettől függetlenül túlzás lenne azt mondanom, hogy a St. Vincent minden mozzanata elcsépelt. Megvannak a maga érzelmes és humoros pillanatai (az utóbbiak közül az összes csekkolható az előzetesben...) a játékidő első felében, mielőtt a borzasztóan szájba rágott tanulság felé robogva végleg kisiklana a film. De mindvégig valahol mélyen mégis áthatja egy annyira semmitmondó közeg érzete, hogy még az esetlegesen feltűnő bájos apróságok sem érik el a néző ingerküszöbét.
Valahogy így voltam Bill Murray alakításával is: hiába remekel ebben a szerepben, fájdalmasan kevés teret kap a kibontakozásra. Ez tipikusan az a film lehetett volna, amelyről úgy írunk, hogy "a főszereplő színész vitte el a hátán", de itt még erre sem volt lehetősége. Folyamatosan csak azt éreztem, hogy feleslegesen dolgozik, így pedig igazán értékelni sem tudtam a teljesítményét. A gyerekszereplőt alakító Jaeden Lieberher és Naomi Watts méltó partnerei egyébként, utóbbinál viszont például a borzasztóan sikerült botox-kezelése miatt nehéz erre koncentrálni. (De talán kettejük munkája jobban értékelhető, ha hozzátesszük azt, hogy Chris O'Dowdnak még egy normális amerikai akcentust sem sikerült elsajátítania.)
Fájdalmasan felejthető film lett a St. Vincent, annak ellenére, hogy mindemellett nem kifejezetten rossz. De sajnos az alapötlet végtelen sótlansága szinte mindent le tud nullázni benne, legyen az egy jó poén vagy Bill Murray alakítása. Így pedig nagyon nehéz egy jó, de egyáltalán egy megtekintésre érdemes alkotást létrehozni.
6/10
