Miért is kellene, hogy érdekeljen bennünket egy lengyel falusi apáca útja Istenhez? Például azért, mert olyan egyetemes kérdéseket vet fel az ő sorsa, mint a hit, a megbocsátás, a holokauszt, az élet és a halál, a bűn és az erény. És nem, nem unalmasan és szájbarágósan beszél mindezekről, hanem finom eszközökkel, fekete-fehér képekkel, kevés szóval  és sokat mondó premier plánokkal. Szép, okos, és dermesztően erős dráma, kár lenne kihagyni az életünkből!

Ida (Agata Trzebuchowska) egy kis lengyel faluban élő novícia, most készül örök fogadalmat tenni. Előtte azonban találkozik egyetlen élő rokonával, nagynénjével, az alkoholista és nem túl erkölcsös életet élő Wandával (Agata Kulesza). A két teljesen különböző ember együtt indul el a lány múltjának a felfedezésére, és a hosszú úton saját magukról tudnak meg a legtöbbet...

Érdekes, hogy a sokféle műfaj milyen jól tud  együttműködni  a filmben, nem lesz zavaros a végeredmény, hanem igazi szívet-lelket tépő drámát kapunk, amely olyan jó erősen földhöz vág, mint kevés mostanában a műfajban. Pedig nincsenek látványos képek, fekete-fehérben forgott le a film, amely nagy segítséget nyújtott ahhoz, hogy ne a külsőségekre figyeljünk, hanem a lelki folyamatokra. A párbeszédek egyáltalán nem erőltettek és nagyívűek, ellenkezőleg, mindennapi szavakkal, egyszerűen beszélnek olyan hátborzongató eseményekről, mint a lány szüleinek meggyilkolása, illetve arról, hogy Wanda egykor bírói minőségében szó szerint emberi életekről döntött. Ugyanakkor nem csak az ő életüknek a drámája mutatkozik meg előttünk, hanem egy történelmi korszak mindennapjai is, illetve azt a kérdést is boncolgatja a film, hogyan jutott odáig egy alapjában jóravaló ember, hogy megöljön egy családot, akiknek az volt az összes bűne, hogy zsidók voltak. A holokauszt témáját általában egyetemesen szokták megközelíteni, ezért tud nagyot ütni, amikor egy kisember mondja el keresetlen szavakkal, bűneit mélyen megbánva, hogyan küldte a másvilágra brutálisan Ida szüleit és unokatestvérét. 

A hit kérdése sem mindennapi formában kerül ábrázolásra, a fiatal apácanövendék tisztasága mindenkit megérint, súlyos titkokat mondanak el neki, mindenki érzi a bűnei súlyát a közelében. Éteri lényének a saját nagynénje a legnagyobb kontrasztja, hiszen,az alkohol rabja, reménytelenül önpusztító életmódot folytat. A lány berobbanása az életébe azonban felrázza ebből a tetszhalott állapotból, mindent megtesz, hogy megtalálja a testvére családjának hamvait, hogy méltóan eltemethesse őket. És amikor sikerül, elbúcsúzik a lánytól, és újra visszasüllyed az agóniába, amelynek csak tragédia lehet a vége. Katartikusak azok a képsorok, amelyek a végső pillanatokat mutatják be, nehéz újra a lányra figyelni utána, aki rádöbben arra, hogy még nincs készen arra, hogy letegye a végső fogadalmat, előbb ki kell próbálnia, milyen az az élet, amelyről örökre le kell mondania, csak ezután tudja meghozni a döntést az életéről. 

Nem hétköznapi az a helyzet sem, hogy az apácanövendék megtudja, valójában zsidó. Vallási kérdésekről direkt módon nem esik szó, annál inkább a hit erejéről. Wanda régen nem hisz már semmiben, Ida pedig túl fiatal és tapasztalatlan még ahhoz, hogy átérezze az istenhit legbensőbb valóját, amely szükséges ahhoz, hogy feltegye az életét az apácai szolgáltra. A nagynénjével való találkozása és a múltjának a megismerése szükséges ahhoz, hogy szembe tudjon nézni a sorsával. Kegyetlenül szép képsorokon követhetjük figyelemmel a két főszereplő történetét. A rendező a kívülállásukat - hiszen mindketten kilógnak a mindennapokból, a lányt apácanövendék léte, Wandát pedig lecsúszott egzisztenciája távolítja el a többi embertől - azzal is bemutatja, hogy úgy fényképezi a színészeket, hogy a fejük felett mindig van levegő, ezzel a technikával egy kicsit zárójelbe teszi a történetet, és jelzi, hogy a kettejük sorsán túlmutató dolgokról szól a történet. 

A színészi alakításokon múlt alapvetően a film sikere, és szerencsére sikerült jól kiválasztani a főszereplőket. Agata Trzebuchowska eszköztelen játéka jól egészíti ki Agata Kulesza sötét tónusokkal megrajzolt mélyen átélt alakítását, egy arcjátékkal, illetve mozdulattal nagyon sokat tudnak mutatni a karakterből. Pawel Pawlikowski nagyon jó filmet hozott össze nekünk, erős drámát kaptunk, eklektikus, mégis egységes egész a történet, érdemes rászánni a másfél órát!

Katartikus erejű, szép film, erősen ajánlott darab!

9/10