Nem, nem ezért a filmért kapta meg a cannes-i filmfesztivál fődíját Jancsó Miklós, hanem a Még kér a népért 1972-ben, mégis ebből lett legenda. Az életkorom miatt én eddig csak a Kapa-Pepe filmeket láttam a mestertől, amelyek stílusa nekem nem igazán tetszett, ezért nem nagyon erőltettem az ismerkedést az életmű korábbi nagy klasszikusaival. Hiba volt. Jancsó Miklós halála, mint minden filmrajongót, engem is nagyon megrázott, úgy gondoltam, hogy azzal róhatom le tiszteletemet, ha megnézem egyik alkotását. Hosszas gondolkodás után a Szegénylegények mellett döntöttem, és idejét nem tudom megmondani, mikor láttam utoljára ilyen erős drámát. 

1869, Magyarország, egy kis alföldi falu. Az osztrákok elkezdik helyreállítani az ország közbiztonságát, ennek részeként felkutatják azokat a betyárokat és szegénylegényeket, akik 1848-ban részt vettek a szabadságharcban Rózsa Sándor vezetésével. Az elfogott embereket egy sáncban tartják, ez egy körülzárt udvar, ahol csak néhány magánzárka található, egyébként a szabad ég alatt élnek a rabok. A közeli tanyán folynak a kihallgatások, melyek során a hatalom emberei válogatott pszichológiai módszerekkel élnek a foglyok megtörése érdekében. Az egyikük, Gajdor (Görbe János) alkut köt a fogvatartóival, hogy ha talál olyan embert, aki többet ölt meg, mint ő, akkor elengedik. Az élete mentése érdekében feladja Veszelka Imrét (Latinovits Zoltán), aki, miután végignézi, hogyan vesszőzik halálra a nőt, akit szeret, öngyilkos lesz. Gajdor sorsa ezzel megpecsételődött, társai megfojtják az éjszaka folyamán. A tetteseket megtalálják, azonban a méltó büntetés elmarad, mivel minden rabot besoroznak a hadseregbe. Vajon ezzel megmenekülnek a felelősségre vonás alól?

Hernádi Gyula zseniális forgatókönyve alapján letaglózó film született. Az összezártságban van a dráma igazi lényege. Ebben a mikrotársadalomban felerősítve látjuk az emberi gyengeséget, a túlélési ösztönt, a csoport megtartó és elveszejtő erejét. Kiválóan megírt karaktereken keresztül nyerhetünk bepillantást az akkori társadalom életébe. Tragikus sorsokat ismerhetünk meg, azonban a mondanivaló egyetemes: a hatalom elnyomása megnyomorítja az embert, csak önáltatás a szabadság látszata. Nincs hangos szó, igazi fizikai erőszak sincs, azonban a lelki hadviselés következében kialakult atmoszféra súlya szinte megfojtja a nézőt. Nem a szövegen van a hangsúly, hanem a tekinteteken, a mozdulatokon, a szimbólumokon. A vágások és a beállítások nagyban segítik a drámai hatást, akárcsak a zene. Hideg, rideg környezetben zajlanak az események, a betyárromantikának nyoma sincs, az emberi lélek minden rezdülése felerősödik a kamera mindent látó szeme előtt. Nem jó érzés nézni a filmet, viszont katartikus élményt nyújt.

A Jancsó filmekben kötelező meztelen nő nem hiányzik most sem, valamint az esélyegyenlőség miatt néhány alulöltözött férfiember is előfordul a vásznon, de nem öncélú a pőreség, hanem a  teljes kiszolgáltatottság bemutatásának eszköze. Bilincs van, mosoly nincs, ebben a világban érzelmeknek nincs helye.

A színészi alakítások teszik igazán felejthetetlenné a filmet, főleg Görbe Jánosé és  - nem meglepő módon - Latinovits Zoltáné, aki két szerepet is játszik, egy tisztet és egy betyárt. Érdekesség, hogy a testvérével, Bujtor Istvánnal is látható néhány jelenet erejéig. Latinovits tökéletes emberábrázolást mutat be, kivételes drámai ereje kiválóan meg tud mutatkozni a Jancsó által teremtett környezetben. Görbe János egy esendő embert játszik, aki bármi áron meg akarja menteni az életét, de törvényszerűen bukásra van ítélve. A kor nagy színészei - Avar István, Somogyvári Rudolf, Őze Lajos - nyúlfarknyi szerepükben is képesek emlékezetest alkotni, bebizonyítva azt az alaptételt, hogy nincs kis szerep, csak kis színész.

Jancsó Miklós nagyon jó filmet rendezett, a színészvezetés tökéletes, a történet íve kerek, a végső képsorok megdöbbentően erősek. Az összhatás katartikus, azonban nem egyenletesen erősek a jelenetek, egyszer-kétszer elkalandozik a figyelem. De hamar beszippant újra a történet, képtelenség szabadulni a hatása alól.

Nem könnyen emészthető, nagyon erős dráma, csodálatos színészi alakításokkal, kötelező darab!

8/10