Vérző olaj / There Will Be Blood (2007)
2013. július 31. írta: FroG

Vérző olaj / There Will Be Blood (2007)

twbb1.pngŐszintén be kell vallanom, hogy Paul Thomas Anderson filmjeit eddig annak ellenére elkerültem, hogy tudtam, szinte minden alkotása kisebb-nagyobb filmtörténelmi mérföldkőnek felel meg. A Vérző olajat is sokáig kerülgettem, mondván, a 158 perces játékidőt aligha lehet ezzel az alapkoncepcióval megtölteni, pláne valóban tartalmasan. Tegnap azonban pótoltam a filmet, és így utólag az egyik legnagyobb baklövésemnek tartom az eddigi halasztgatását.

Az 1900-as évek elejei Amerikában járunk, amelyben az olaj bányászásának felfedezése után mindent átvett a fekete arany hatalma. Főhősünk, Daniel Plainview (Daniel Day-Lewis) is ezen a területen próbál szerencsét, meglehetősen sikeresen: egy kisváros alatt talált olajkészlet kiaknázása után meggazdagodik, ezzel párhuzamosan nő a hatalmi ereje is.

A Vérző olaj nem csak kivételesen jó film, de a mai viszonyokat tekintve rendkívül fontos mondanivalót hordoz magában. Paul Thomas Anderson rendezése ugyanis nem csak a kapitalizmus felépítését kritizálja, de ítéletet mondd az egyház belső mozgatórugói és a hamis próféták szerepe felett is. És mindezt rendkívül stílusosan és kimért tempóban teszi. A forgatókönyv rendkívül jól építkezik, a tempó nagyszerű, az elemről-elemre épülő történet pedig nem csak egyre érdekesebb fordulatokkal szolgál, de pazar megágyazása a lezárás meghökkentő értékítéletének.

twbb2.pngA film kapcsán egyértelműen Daniel Day-Lewist szokás kiemelni a színészi stábból, természetesen ez az elismerés nem véletlen, hisz az idén háromszoros Oscar-díjazottá avanzsálódó Day-Lewis átlényegülése mindent elsöprő energiával rendelkezik, jelenléte és karaktere uralja a játékidő egészét. Ugyanakkor a filmbéli "ellenfeléről", Paul Danoról sem feledkezhetünk meg, aki fiatalkora és - komoly filmeket tekintve – rutintalansága ellenére is kielégítő játékot hoz a rászabott kettős karakterben.


A Vérző olaj kétségkívül az utóbbi évek egyik legjobb darabja, amely nem csak jó hangulatával, gyönyörő operatőri beállításaival, és egyedi zenéivel vívja ki magának a figyelmet, de a Day-Lewis – Dano páros is megérdemli a dícséretet. Ugyanakkor a film lezárása az, ami megadja az igazi ízt az addig látott képsoroknak; a pesszimista világkép a kapitalizmusról és a vallásról sajnos még jó ideig szavatos mondanivaló marad.


10/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr685428625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.07.31. 07:31:32

Ez a film egy hatalmas ..... FÚÚÚ. Irritáló, idegesítő, Paul Dano...

Soha többet nem nézem meg.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.07.31. 11:17:51

@REMY: Dano mondjuk tényleg irritáló, de Ő mindenhol az :D . Ráadásul itt még az elrontott szinkronja is rátesz erre egy lapáttal.
süti beállítások módosítása