2001-ben Richard Kelly egyfajta "one hit wonder"-t alkotott meg, ugyanis az író-rendezőnek azóta sem sikerült annyira remekbe szabott és eredeti művet alkotnia, mint amilyen a Donnie Darko lett. Azonban ezt a filmjét méltán dicsérik és tartják kihagyhatatlan darabnak.
Donnie (Jake Gyllenhaal) egy 16 éves gimnazista, akinek az olyan átlagos problémái, mint az állandó veszekedés a szüleivel és a tanárokkal még meg van fejelve egy jó adag pszichológiai betegséggel. Ezek közül egyik, hogy alva jár és eközben egy Frank nevű nyúljelmezes alakkal beszél, aki egyrészt különböző bűnök elkövetésére kényszeríti, másrészt bejelenti, hogy szűk 1 hónap múlva bekövetkezik az apokalipszis. Donnie egyedül csak pszichiáterére (Katharine Ross) és a szintén problémákkal küszködő Gretchenre (Jena Malone) számíthat ebben a helyzetben, miközben egyre többet tud meg Frank-ről, és felmerül benne az, hogy talán többről van szó, mint egyszerű hallucinációról.
A történetnek megvan az a zsenialitása, hogy látszólag teljesen esetleges, bizarr és összefüggéstelen, egészen az utolsó percekig, amikor minden a helyére kerül, ezért aztán bátran kijelenthetem, hogy nem egyszer nézős filmről van szó. Olyanok inkább neki se kezdjenek, akiknek például az Eredet kapcsán már az is problémát okozott, hogy hány álomszintről is van szó. A párbeszédeken és az eseményeken látszik, hogy igyekeztek minden történést feltölteni meghökkentő, eredeti ötletekkel, nehéz lenne felfedezni benne egyetlen szokványos momentumot is. A rendezés szintén egyedi, remekül vannak összevágva egymástól teljesen különbözőnek tűnő jelenetek, egy alkalommal például felváltva láthatjuk egy szülői értekezlet és Donnie aktuális hallucinációjának képsorait. Ezek mellé jön még a remek zene, amely elősegíti a baljóslatú hangulatot, de inkább a remek dalválogatást tudom kiemelni, és a film befejezését is ez teszi tökéletessé.
A forgatókönyv érdekessége még, hogy Donnie életéhez lazán kapcsolódva fut még egy szál, amely a srác meglehetősen álszent módon működő iskoláját mutatja be életképszerűen. Bár nem tűnik a fő vonulattal szerves egységet alkotónak ez a történetszál, a fontosságát jól mutatja, hogy olyan nevekkel támogatták meg, mint Drew Barrymore és Noah Wyle.
Az alakítások rendben vannak, megkockáztatom, Gylenhaal-nak azóta sem volt alkalma olyan érdekes karaktert játszani, mint Donnie Darko, és mivel gyakorlatilag debütálónak számított akkoriban, megsüvegelendő a teljesítménye. Rajta kívül még a mellékszereplők emelhetők ki külön, elsősorban Patrick Swayze és Beth Grant. Érdekesség, hogy Seth Rogen is felbukkan a filmben, ráadásul egy negatív szereplőt játszva, de ember legyen a talpán aki ráismer.
Amit negatívumként tudok kiemelni, az az, hogy számomra úgy tűnt, hogy a rendező nem igazán tudta közel engedni a főszereplőt a nézőhöz. Egyedül a pszichiáterénél játszódó jelenetekben láthatunk bele Donnie lelkébe, de ez a módszer túlságosan nehezen érthető és plasztikus ahhoz, hogy valóban megismerjük a főhőst. Talán ha a fent említett mellékszálra kicsit kevesebb időt szánnak, jobban megismerhettük volna a főhőst.
Mindent összevetve viszont a Donnie Darko egy intelligens, remekül megszerkesztett, fajsúlyos pszichológiai thriller, jó alakításokkal és remek történettel, és bőven rászolgál mindazokra a pozitív kritikákra, amelyekkel illették.
9/10
