Mindközönségesen jó történelmi regény. A történelmi regények szerelmeseként kamasz koromban rengeteg Passuth könyvet olvastam, még ma is gyűjtöm őket, de valamiért nagyon régen nem vettem a kezembe egyet sem. Pedig nagy rajongója voltam az írónak, az Esőisten siratja Mexikót az abszolút kedvencem tőle, mégis sok évre hűtlen lettem hozzá. Azonban most, hogy az író születésének 125. évfordulóját ünnepeljük, természetesen úgy döntöttem, újra előveszem az írásait. Sokáig hezitáltam, melyiket válasszam a sok kötet közül, végül azért esett erre a választásom, mert egyrészt nagyon érdekelt ez a történelmi korszak, másrészt pedig még nem olvastam, ezért nagyon kíváncsian vettem a kezembe a könyvtári példányt. Nos, kezdetben nehezen szoktam hozzá a barokkos körmondatokhoz és az egyedi stílushoz, de utána már gyorsan futottak az oldalak, és egyre jobban tetszettek a gyönyörű szavak, faltam őket, és reméltem, hogy minél tovább tart a varázslat. Mivel ez nem egy rövid könyv, ezért jó sokáig élvezhettem Passuth utánozhatatlan stílusát, teljesen belevesztem a korszakba, sokáig nem engedett el a történet. Báthory Istvánról kevés szó esik, pedig ő nem csak erdélyi fejedelem volt, hanem lengyel király is, ebben a remek kötetben pedig végigkövethetjük, hogyan lesz az erdélyi főúrból fejedelem, egészen addig követjük az eseményeket, amíg a fejére nem kerül a lengyel korona. Részletesen megismerhetjük Báthory sorsát, ifjúkorát, majd fejedelemségét, a jó és a rossz napokat egyaránt, a kor viszonyaival is megismerkedhetünk nagypolitikai kitekintéssel, mindezt a korabeli stílusban elmesélve, ami különös örömet jelenthet minden könyvmoly számára. Véleményem szerint nem ez Passuth legjobb könyve, de jó darab, és különleges olvasmányélmény. Bevallom őszintén, a Báthoryak története azóta érdekel nagyon, hogy elolvastam Móricz Zsigmond Erdély trilógiáját, nem hasonlítanám össze a két szerző stílusát, mindkettő nem véletlenül lett klasszikus a saját műfajában, olvassuk el mindkettőt, azzal nem hibázhatunk. Báthory Istvánról sok mindent megtudtam, ahogyan az erdélyi fejedelemségről is - bár csak öt évet ölel fel a cselekmény, de mégis - , kiváló korrajzot kaptam, és nem tudom eléggé dicsérni a fantasztikus szóhasználatot, óriási élmény volt visszalépni az időben több évszázadot. Elsősorban  a történelmi regények szerelemeseinek ajánlom ezt a könyvet, de mindenkinek, aki szeretne elmerülni egy régi korban és rácsodálkozni arra, hogy milyen szépen írt Passuth.

János Zsigmond halála után új fejedelmet választ Erdély, a vetélkedésből Báthory István kerül ki győztesen. Nagy ellenfele Békes Gáspár azonban nem adja fel, és az ellentét végül ahhoz vezet, hogy egy döntő csatában mérik össze erejüket a felek. A harcot Báthory István nyeri meg, aki ekkor nekiláthat Erdély rendbetételéhez, azonban itt nem áll meg, és szemet vet a lengyel trónra is...

Öt év nem sok, azonban mégis kerekedett belőle több, mint 600 oldal, és bár nincs benne sok cselekmény, mégsem unalmas, bár akadnak nehezen érthető részek is, hiába, a mai szemnek időnként nehéz olvasni ezeket a cirkalmas mondatokat. Szerencsére lábjegyzetben mindig ott a magyarázat, ezért érthető lesz a szöveg, amelybe valóban hamar bele lehet veszni, mert gyönyörű mondatok rajzanak a szemünk előtt. A regény legnagyobb erénye, hogy megismerhetjük belőle a korszakot, azt, hogy milyen viszonyok között kellett élnie Erdélynek, figyelemmel követhetjük a nagypolitikai összefüggéseket, de a benne élő nemzetek sorsával is megismerkedhetünk. Báthory István széles látókörű ember volt, Páduában tanult, Bécsben is élt - itt börtönbe is vetették két évre - , nem csak Erdélyt ismerte, hanem a nagyvilágot is, nem félt nagyot álmodni, ezért nyerte el szinte teljesen esélytelenül a lengyel trónt is. Nem nősült meg, bár volt egy velencei szerelme, de ő tudta, hogy házasság révén nagyot fog előrelépni a társadalmi ranglétrán, várta a királylányt, aki meg is érkezett Jagelló Anna képében, akit el kellett vennie feleségül annak érdekében, hogy megkapja a lengyel koronát. A szép szavak elfedik, hogy időnként döcög a történet, a karakterek egysíkúak, a jók jók, a rosszak rosszak, nincs középút, sokszor nem történik semmi, összességében mégis lenyűgöző olvasmányélmény tud lenni ez a könyv.

Báthory nem volt véreskezű uralkodó, de mégis le kellett vernie az ellen fenekedőket, amit meg is tett, bár nem nagy örömmel, de tudta, hogy szükségszerű az ország érdekében. Kiváló katonai stratéga volt, nagyon értett az ágyúkhoz, figyelemmel követte a modern hadi fejlesztéseket, sokat tett Erdély haderejének növelése érdekében. Ugyanakkor felvirágoztatta fejedelemségét, erős kézzel, de nem vasszigorral vezette országát. Az uralkodó mellett megismerhetjük az embert is, aki szeretett, sokat tanult és összességében egy jó ember volt, aki már nem fiatalon és bohón kapta meg a fejedelmi süveget, hanem érett férfi korban, éppen ezért tudott éretten élni a lehetőséggel. Értem én, hogy Passuth ki akarta emelni, hogy milyen kiváló uralkodóról volt szó, de olyannyira tökéletesre festette le, hogy az néha kicsit hihetetlen volt, de a szerző tehetségét mutatja, hogy mindezt olyan szép szavakkal írta le, hogy végül még ez a tény sem zavarta meg az olvasmányélményt. Romantika nem sok akad ebben a kötetben, mégis átszövi valami különös historizmus, amelytől úgy érezzük, mi is ott élünk abban a korban, amelyet nagyban elősegít a nyelvhasználat, amelyről nem lehet elégszer leírni, hogy milyen csodálatos. Pedig mai szemmel olvasva néha nehézkes a szöveg, mégis olyannyira gyönyörű az összhatás, hogy akiben csak egy kicsit is ott él a könyvmolyság, az biztosan bele fog feledkezni ebbe az alkotásba.

Nem tudom, miért hanyagoltam ilyen régen Passuthot, pedig ma is hat rám a varázsa, bár ma reneszánszát éli a történelmi regény műfaja,  szerencsére rengeteg kiváló alkotás születik, mégsem kellene elfelednünk a nagy elődöket, akik saját korukban kiemelkedőt alkottak. Passuthról mostanában kevés szó esik, kár, mert még ma is hatnak a művei, tényleg fantasztikus a nyelvhasználata, bár rá kell hangolódni a barokkos körmondataira, mégis különleges öröm végigolvasni tőle egy könyvet, annyira egyedi élményt tud nyújtani. Sok művet alkotott, nagy a választék, lehet belőle válogatni, én mindenkit csak biztatni tudok, hogy nézzen körül az életműben, és adjon egy esélyt a szerzőnek, mert biztosan meg fogja győzni arról, hogy még ma is érdemes leemelni a könyveit a polcról. Néha jólesik klasszikust is olvasni, mert nem véletlenül alkotott maradandót a szerző a saját műfajában, vele nem fogunk csalódni, ha egy jó történelmi regényre vágyódunk. Nem kis feladat ráhangolódni a szóhasználatra, de megéri a fáradtságot, mert manapság nem nagyon lehet ilyen szómágiához jutni, öröm a szemnek minden szó, simán bele lehet feledkezni a könyvbe, még akkor is, ha nem ez Passuth legjobb könyve, de még így is maradandó olvasmányélményt tud nyújtani.

8/10