Egy jó regény a tatárjárásról. Ezt kínálja nekünk Benedek Szabolcs legújabb könyve, amelyet nem csak a történelem szerelmeseinek érdemes elolvasniuk, hanem mindenkinek, aki szereti a jó regényeket. Szánom-bánom bűnömet, de én eddig még nem olvastam semmit a szerzőtől, a téma keltette fel az érdeklődésemet, de hamar rá kellett jönnöm, hogy a könyvnek köszönhetően egy remek íróval találkozhattam. Mert ez az alkotás jól meg van írva, a történetnek van íve, a karakterek sokszínűek és jellemfejlődnek, egy kerek egész sztorit mesél el a szerző, miközben képet kaphatunk arról is, hogy milyen szörnyű volt a tatárjárás. Rogerius érsek ugyanis átélte a borzalmas pusztítást és két évtizeddel később emlékezik vissza mindarra, amit ezekben a keserves időkben tapasztalt. Horrorisztikus végigolvasni, hogy milyen szörnyűségeket követtek el a tatárok ittlétük alatt, mindezeket azonban oldja a húsz évvel későbbi történetek menete, amelyből megtudjuk, hogy Rogerius túl fogja élni ezt a rettenetet, és több szereplő sorsáról is tudomást szerezhetünk. Mindeközben megismerkedhetünk Spalatóval is, amelyről nem annyira köztudott, hogy oda menekült a királyi család a tatárok elől, ahogyan az sem közismert, hogy mennyire kevésen múlt, hogy nem fogták el a királyt annak idején. A régmúlt borzalmairól két egyházi személy, Rogerius érsek és Spalatói Tamás beszélgetései során szerzünk tudomást, miközben dúl a tengerparti dolce vita, sirályok kőröznek a tenger felett, fogy a bor és a jó ételek. A két szélsőség, a rettenetes tatárjárás és a spalatói béke és nyugalom kiválóan működik együtt, amikor már nagyon elnehezedik a lelkünk a tatár pusztítás miatt, visszatérünk a jelenbe, ahol szintén zajlanak az események. Benedek Szabolcs kiválóan fűzi össze a szálakat, a végén minden összeér mindennel, addig azonban bőven van min borzongani és gondolkodni. Mert a történelmi regénybe időnként veretes filozófiai gondolatok is bekúsznak, nem annyira, hogy megfeküdje az olvasó gyomrát, de megadja a történet mélységét. Talán azt tudom felróni hibájául ennek az amúgy remek könyvnek, hogy időnként túlságosan horrorisztikus a leírás a tatárdúlásról, néha nagyon nehéz olvasni a leírást, de minden valószínűség szerint ez lehetett a realitás azokban az időkben, még akkor is, ha nehéz szembenézni vele.

Húsz évvel a tatárjárás után egy boszorkány érkezik Spalatóba, ami nagyon felkavarja a helyieket. Amikor Rogerius érsek meglátogatja a börtönben a lányt, szembe kell néznie a múltjával és az őt azóta is kísértő démonjaival. Spalatói Tamásnak meséli el a régmúlt idők eseményeit, melynek során megelevenedik a múlt...

Csalóka a borító, nem egy könnyed romantikus regényről van szó, ez bizony egy nagyon kemény történet, amelyet inkább csak erősebb idegzetű olvasóknak ajánlok. Mert a tatárjárás borzalmas volt, iszonyú szembesülni azzal, hogy mekkora pusztítást vittek végbe egy év alatt az országban a hódítók. Nagyon kegyetlenek voltak, pusztítottak, öltek, erőszakot tettek és minden borzalmat elkövettek, amit elképzelni sem tudunk. Rogerius érsek személyesen élte át ezeket a rémes tetteket és meg is örökítette őket, így szerezhetünk tudomást arról, hogy mit kellett megszenvednie az országnak a Sajó menti csata után. A király elmenekült, a tatárok mindent megtettek, hogy elfogják, és lefejezzék, és bár ez nem sikerült nekik - filmbe illő jelenetek során menekült meg az uralkodó - , óriási pusztítást vittek végbe a korábban virágzó országban. Láthatjuk, milyen események vezettek odáig, hogy a csata elvesszen, miként menekült el a király és családja, majd azt is megtudhatjuk, hogyan épült újjá a végigdúlt ország. Azt azonban csak találgatni lehet, hogy miért mentek el a tatárok, bár erre is a legfrissebb kutatások által adott válaszokat kapjuk a szerzőtől, vagyis teljes képet kapunk a könyvből a tatárjárásról.

A múlt és a jelen összeér a történetben, lassan, de biztosan kiderül, hogy mi kapcsolja össze a spalatói boszorkányt és Rogerius érseket, a szálak keverednek, hogy aztán a végén összeérjenek. A tatárjárástól függetlenül is kapunk egy jól megírt történetet, amelynek van eleje, vége és közepe, lehet szurkolni azért, hogy ne égessék meg a boszorkányt, és végül minden jól alakuljon. Nem biztos, hogy úgy történtek az események, ahogyan a könyvben szerepelnek, azonban ettől ez még egy remek alkotás, amelyből hiteles képet kaphatunk egyrészt a tatárjárásról, másrészt pedig Spalatóról, vagy ahogyan ma ismerjük, Splitről. A szerző stílusa egyéni, időnként kikacsint napjainkra a történetből, ami újabb dimenziókat ad a sztorinak, nem vonja el a figyelmet a tatárjárás borzalmairól, de mégis ad valami különlegeset az amúgy is nagyon érdekes hangulathoz. Mert itt keveredik a horror, a dráma, a filozófia, az életöröm, ami valami nagyon egyedi mixtúrát eredményez, nem jó olvasni, de mégsem lehet abbahagyni. 

A spalatói boszorkány egy nagyon különleges olvasmányélményt nyújt, egyáltalán nem üres történelmi tablót kapunk, sőt, nagyon is életteliek a jelenbeli események, ezáltal valamennyire oldják a tatárjárás pusztító hatásait. Megismerhetjük belőle a korszak híres szereplőit, IV. Béla királyt, Laszkarisz Mária királynét, bepillantást nyerhetünk a hazai és a nagypolitika boszorkánykonyhájába, tudomást szerezhetünk a korabeli viszonyokról, nemcsak a főúri életről, hanem a közemberek mindennapjairól is, a tatárjárás borzalmai után a viszonylagos béke időszakáról is képet kapunk. Mindeközben filozófiai mélységekbe is emelkedünk időnként a két pap beszélgetései során, amely egy újabb jelentéstartalmat ad a történetnek. Vagyis nagyon sok minden belefért ebbe a nem túl hosszú regénybe, amely saját műfajában nagyon különleges és magas színvonalat képvisel. A tatárjárás borzalmaival szembenézni egyáltalán nem könnyű, ez nem egy habos-babos lányregény, romantikát itt ne keressen senki, de aki egy jó történelmi regényt akar olvasni, az semmiképpen se hagyja ki.

9/10

A könyvet az Athenaeum Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.