Könyvkritika: Fróna Zsófia: A fegyverforgató 1-2. (2020-2021)
2021. október 08. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Fróna Zsófia: A fegyverforgató 1-2. (2020-2021)

Ez egy állati jó fantasy-sorozat!

a_fegyverforgato.jpg

Ez egy állati jó fantasy-sorozat! Bevallom, először az első rész fantasztikusan dögös borítója fogott meg, de aztán perceken belül belefeledkeztem a történetbe. Van egy kis Harry Potter-utóérzete, de csak annyiban, hogy egy mágikus iskolában játszódik, viszont az írónő képes arra, hogy egy teljesen egyedi univerzumot teremtsen. Ráadásul poénokban sincs hiány, sokszor előfordult, hogy le kellett tennem a könyvet, annyira kacagtam. Pedig alapvetően egyáltalán nem humoros a sztori, akad itt dráma elég, ahogyan haladunk előre a történetben, egyre sötétebb lesz a hangulat. A könyv nagyon olvastatja magát, szerencsére mindkét kötetet egyszerre hoztam ki a könyvtárból, ezért amint letettem az első részt, már fogtam is a kezembe a következőt, annyira kíváncsi voltam, mi fog történni a szereplőkkel. És nem csalódtam a folytatásban sem, továbbra is kitartott a svung, bár a vége felé volt már egy-két fordulat, ami kiszámítható volt, összességében egy nagyon izgalmas és érdekes sztorit kapunk, én részemről nagyon várom már a folytatást (még két rész lesz, könyörgöm, adják már ki!).  Most itt állunk egy rém izgalmas sztori kellős közepén, egy love story - val fűszerezve, és nem a legjobb résznél hagyják abba? Hát van szíve az írónőnek? Ügyesen fel van építve a történet az biztos, a karakterek egyre sokszínűbbek lesznek, mind többet tudunk meg a fegyverforgatók világáról, és még az is kiderül, hogy a fegyvereknek is vannak érzéseik. Akcióban sincs hiány természetesen, és amióta megérkeztek a sztoriba a démonok is, azóta már mindenki gyanús, aki él és mozog, mert bárkiben ott lapulhat a gonosz, és a leginkább abban, akiben nem is gondolnánk. És, hogy a történet még girbe-gurbább legyen, még a démonok is elkezdtek csoportokra oszlani, innentől kezdve végképp követhetetlen, hogy most ki áll a jó és a ki a rossz oldalon. Vajon az ördöggel is össze kell fognunk azért, hogy a még nála is rosszabbal szembe tudjuk szállni, bárki vagy bármi legyen is az? Izgalmas kérdés,  nem könnyű megbirkóznia ezzel egy fiatal lánynak, de Megaira állja a sarat, és a szerelem is rátalál, azzal, akivel sohasem gondoltuk volna. Gátlások nélkül elkezdtem rajongani a sorozatért, mert úgy jó, ahogy van!

Megaira képtelen rávenni magát arra, hogy megmondja nagynénjének, Nancy-nek, az érettségi után nem jelentkezett semmilyen főiskolára. Aztán persze kiderül a titka, a dühös nagynéni elintézi neki, hogy felvételt nyerjen egy jó nevű iskolába, amit azonban mégsem kezd el. Ugyanis egy nap egy titokzatos idegen egy meghívót kézbesíti neki egy olyan tanintézménybe, amelyről sohasem hallott. Aztán persze győz a kíváncsiság, elmegy a Fegyverek Házába, és elkezdi a tanévet...

A Harry Potter-feeling csak addig tart, amíg nem kezdődik el az oktatás, mert onnantól kezdve egy teljesen új univerzum épül, mi meg csak kapkodjuk a fejünket a diákokkal együtt, hogy hová is kerültünk tulajdonképpen. A fegyverforgatók világa rendkívül sokrétű és összetett, két kötet után is még csak a felszínt karcolgatjuk, hol van még ennek a világnak az esszenciája? De már a szemünk sem rebben, amikor a fegyvereket egy-egy komolyabb harc után kovácshoz kell vinni, és mindenkit sasszemekkel vizslatunk, hogy ő most ember, fegyver, démon vagy valami még ismeretlen faj, mindenki gyanús, és bizony a főszereplőn kívül senki sincs biztonságban, a lehető legváratlanabb helyen és időben veszítünk el egy-egy karaktert. És még mindig csak a bevezetésnél tartunk, az igazi harc még el sem kezdődött, egyelőre azt tudjuk, hogy ki a főgonosz, de lövésünk sincs, hogy hol van és mire képes, de az biztos, hogy a jelenlegi világ feletti uralomra tör. Hogy ki áll mellette és ki csatlakozik Megaira-hoz és barátaihoz, és az, hogy ez a kis csapat mire lesz képes az egyre erősebb ellenfél ellen, az még a jövő zenéje, de egyre izgalmasabb, hogyan alakul ki a két egymással szemben álló csoport, miközben finoman szólva is meglepő társak kerülnek a jók oldalára.

Természetesen a sorozat legmenőbb karaktere Megaira farkasa, azaz a fegyvere, aki igencsak önfejű, félelmetes, kiszámíthatatlan, igazi badass figura, akiben sokkal több van annál, mint sejtenénk. Ahogy haladunk előre az eseményekben, egyre szorosabb lesz a kapcsolat a fegyverforgató és bundás fegyvere között, mégis megmarad a titokzatosság, egészen egy olyan megdöbbentő fordulatig, amitől tutira le fog esni az állunk. A iskolatársak karaktere is egyre több árnyalatot kap, a tanárok között pedig gyakran képtelenség megállapítani, hogy ki a fegyverforgató és ki a fegyver. Az egyetlen biztos pont az egyre szövevényesebb események hálójában Lukász (aki amúgy egy méregkeverő) kocsmája, nála fut össze egy csomó meglepő szál. A valós világ és a fegyverforgatók között egyre jobban elmosódik a határ, Megaira családjáról is egyre több titok derül fényre, döbbenet döbbenetet követ, nagyon kíváncsi vagyok, hová lehet ezt még fokozni.

Először még furcsa, hogy a fegyverek egyetlen másodperc alatt változnak át emberi mivoltukból, aztán meglepő gyorsasággal megszokjuk, hogy ha indul az akció, akkor a fegyverforgatók csak kinyújtják a kezüket és már repül is a fegyver, ami lássuk be, elég menő tud lenni, nagyon megnézném, hogyan adaptálják tévére ezeket a jeleneteket. És akkor a démonok még sehol sincsenek, most kezd egyre ördögibbé válni a történet, hőseinknek kijut a közelharcokból rendesen, akárcsak a rejtélyekből, amelyeket szerencsére nem egyedül kell Megaira-nak megoldania, barátai is segítenek neki. Egy örök sztori ez a barátságról, a szeretetről, a szerelemről, a gyűlöletről és a gonoszságról, amelyben pont annyi mágia van, hogy megfűszerezze ezt a remek történetet. Kötelező darab!

9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr2216709428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása