Gyakran hallani, hogy bizonyos témaspecifikus "típuskönyvek" újra és újra ugyanabból a kliséhalmazból építkeznek, íróik pedig olyan eszközökkel próbálják lekötni az olvasóik figyelmét és érdeklődését, melyek egy bizonyos sikerkönyvnél, termékeny író esetében pedig az adott szerző legkelendőbb sikerkönyvénél garantáltan beváltak, így biztosítva a receptet a további, igénykielégítés céljából megírandó sikerkönyvekhez. 

Én nem állítom, hogy Kate Quinn regénye ékes példája lenne ennek, de azt sem, hogy a szerző korábbi, magyarul megjelent regényének (Alice hálózata) felépítését ne érezhetnénk benne kísérteties hasonlósággal felrémleni. Ezek szerint a recept ebben az esetben a következő: végy egy megindító, viszontagságos történetet, 2-3 nézőpontkaraktert, és helyezd el őket az idővonalon úgy, hogy az aktuális vészterhes időszakot kívülről és belülről is képesek legyenek az olvasó felé feltárni. A módszer, mellyel a szerző aktuális regényét kidolgozta, tökéletesen követi az Alice hálózatának bevált történeti felosztását, hiszen egy szereplő itt is a háború forgatagában találja magát, míg néhány másik a békekötés utáni romeltakarítás idején próbálja az első között felderíteni mindezt a szörnyűséget, amit a fegyverek zaja és a bombák után maradó lángtenger elfedett. Az egyetlen szerencse ebben a cselekményfűzésben az, hogy működik, és másodszorra is ugyanolyan élvezhető marad. 

A témaválasztás természetesen most sem tükrözi a magyar kiadás borítójára montázsolt pillanatképet (nő utazótáskával), így a lányregényköntösbe öltöztetett sztori morálisan és érzelmileg is sokkal mélyebb gondolatokat feszeget, mint a világháborús regények többségében tetten érhető erkölcsi iránymutatás. Bár a három történetszál (külön-külön fejezetekben elénk tárva) időbeli és földrajzi távolságokat tekintve is messziről indít, a gondos történetmesélés és a szerkesztés során egymás felé tartó, majd összeérő sorsok mentén nyerhetünk bepillantást egy háborús bűnös utáni nyomozás lépéseibe. Az alapgondolat szerint ugyanis nemcsak erkölcsi kötelesség, hanem személyes indíttatás is vezérli a szereplőket abban, hogy a Die Jägerin (A Vadásznő) néven elhíresült náci asszonyt a II. világháború utáni káoszban és épp csak rendeződő, magára találó világban üldözőbe vegyék és elfogják. A vadászból préda válik, és az idő, az üldözők pénzhiánya, szervezetlensége, a világégés után csak töredékesen fellelhető adatok miatti információhiány mind neki kedvez. Nos, ebből a helyzetből indul ki ez a szerteágazó történet, ami már önmagában is érdekfeszítő volna, ismerve a 20. század második felében elhíresült nácivadász szervezetek nagyobb fogásainak pertörténetét Nürnbergtől kezdve Eichmann elfogásán át egészen a közelmúlt modern bírósági ítéleteiig. (Jelenleg az utolsó náci bűnrészesek elszámoltathatóságának idejét éljük, hiszen a még élő vádlottak mindegyike már aggastyán korú, és gyakran áll elő olyan eset, hogy ha ítélet is születik egy ilyen perben, az elítélt a rá kiszabott büntetést már nem tudja letölteni. Legutóbb 2020.07.23-án ítéltek két év felfüggesztett börtönbüntetésre egy 93 éves férfit, aki őrként szolgált egy meg nem nevezett koncentrációs táborban, így válva bűnrészessé 5230 ember meggyilkolásában.) 

A Vadásznő cselekményideje azonban még bőségesen teret és időt hagy arra, hogy az épp menekülőben lévő, meghúzódó, beolvadó bűnösök és felelősök felkutatására tett kísérletek izgalmakat, tanulságokat és érzelmi mélységeket tartogassanak, még akkor is, ha a karakterek fiktívek (bár ahogy a szerző utószavában is olvasható, több, valóban élet személy tulajdonságaiból és életszilánkjaiból állnak össze), és maga a Die Jägerint is fiktív megtestesülése, tipizált kreálmánya azoknak a valóságban is létezett, elfogott náci asszonyoknak, akik tetteire a mai napig nincs, és már nem is lesz ésszerű magyarázat. 

A regény emellett számos egyéb témában is kérdéseket tesz fel, amitől még izgalmasabb olvasmánnyá érik, és még több gondolkodnivalóval szolgál azok számára, akik alapvetően kerülnék az egy fő bonyodalomra, egyetlen megválaszolandó kérdésre felhúzott történeteket. Egymásnak feszül a lapokon a Nyugat és a Kelet, a kapitalista, a hitlerista és a szocialista, a karrierizmus és a családcentrikusság, az önmegvalósítás vágya és a társadalmi elvárások. A felelősségvállalás és a szabadelvűség. Kate Quinn pedig elmondja a saját verzióját minderről, a történet végén mégsem érezni úgy, hogy belekényszerített volna minket egyetlen helyes értelmezésbe. Bár a bűn és az ártatlanság elég világos és egymástól élesen elkülönülő fogalmak, mégis képes láttatni azt a sajátos felfogást is, amely a Vadásznőt tetteiben motiválta, és nem áll meg a szimpla gonoszság címkéjénél, noha nyilvánvalóan nem ért egyet vele, és nem engedi szereplőit sem elsodródni a meglehetősen manipulatív magyarázkodás irányába. Az érzelmi zsarolás és a higgadt, tiszta fejű gondolkodás egyaránt jelen van a szövegben és ezáltal a szívünkben is, miközben olvasunk. Erre pedig csak egy jól megírt, átgondolt, alapos de szórakoztató regény képes. Sokáig nem felejtjük el az ilyet. 

9,5/10

A kötetet a Maxim Kiadó ajánlotta fel olvasásra. Köszönet érte.