- Mi a kedvenc erdélyi étele?
Több is van: a kolozsvári káposzta, a vargabéles, a tejfölös-tárkonyos bárányfejleves vagy az Erdélyben is népszerű román miccs (székelyül csórékolbász), ciorbă de burtă (savanyú pacalleves) és papanași (nevezzük tejfölös, áfonyás túrófánknak).
- Mit kell tudnunk Kövi Pálról és a szakácskönyvéről?
Kövi Pál balassagyarmati fiú volt, aki a negyvenes évek elején (1942-től 1944-ig) Kolozsváron járt egyetemre. Aztán ifjú kisgazda lett, nagyívű elképzelései voltak a birtokrendezésről, de rájött, hogy itt egy gyilkos kommunista rendszer épül, ezért még idejében Olaszországba emigrált, ahol a Foggia focicsapatának játékosa lett. Később az USA-ba ment tovább, és 1972-ben Tom Margittaival átvették a híres New York-i vendéglő, a Four Seasons irányítását. Ide járt akkoriban az amerikai politikai, gazdasági és művészeti elit. Így vált az amerikai gasztronómiai forradalom egyik vezéralakjává. A hetvenes években visszatért ifjúkorának helyszínére, Erdélybe, hogy összegyűjtse a régi magyar, székely, román, szász, zsidó, örmény, szombatos stb. recepteket. A szakácskönyvet azután megtöltötte kulináris esszékkel, a kor erdélyi íróit kérte föl szerzőknek. A könyv először 1980-ban jelent meg magyarul Bukarestben, majd pár évvel később New Yorkban angolul.
- Öntől származik a könyv ötlete vagy a kiadó kereste meg vele?
Sok éve érdekel Kövi alakja, élete, műve. Már 2015-ben közöltem egy hosszabb esszét a Magyar Konyha című magazinban Köviről. Azt gondolom, hogy alig ismerjük, pedig a magyar gasztroforradalom szobra lehetne, követendő példa, ő maga a „Hagyomány és Evolúció”. Személyes kapcsolatom is van Erdéllyel, nagyapám és apám is Kolozsváron született, én is sok időt töltöttem ott, az erdélyi konyha szívügyem. A Helikon kiadóval közösen határoztuk el, hogy valamilyen módon életben szeretnénk tartani Kövi szellemét. Végül azt találtuk ki, hogy a Kövi által összegyűjtött recepteket új esszékkel házasítjuk, ezért lett a kötet címe: Erdélyi lakoma – újratöltve.
- Mennyire volt nehéz előkészíteni és szerkeszteni a könyvet, hiszen több írótársa munkáját is össze kellett hangolnia?
Az eredeti kötetben csak erdélyi írók szerepeltek, főleg magyarok és két román. Én most nem csak erdélyi szerzőket kértem fel, hanem olyan írókat, akiknek egyaránt valamilyen közük van a gasztronómiához és Erdélyhez. Például Váncsa István a tokányokról írt, Saly Noémi a zakuszkákról, Nyáry Krisztián a mai Erdély-képünkről, Ugron Zsolna az arisztokrata konyháról, Király Kinga Júlia a zsidó konyháról… Vannak olyan írások is a kötetben, amelyek nem most jelentek meg először: ilyen Esterházy Péter Kövi Pál-nekrológja vagy Bächer Iván erdélyi gasztronanzikszai.
- Melyik a nagyobb szerelem: a gasztronómia vagy a szépirodalom?
A szépirodalom nem szerelem, az a munkám, író vagyok. A gasztronómia, vagy inkább a magyar gasztronómia története és ennek az irodalommal való kapcsolata már valóban a szenvedélyem.
- A novellák után miért fordult a regény műfaja felé?
A műfajról soha nem én döntök, hanem a nyersanyag, amit létrehoztam. Én alapvetően novellista vagyok, soha nem szeretnék mást írni. Aztán útközben van úgy, hogy egy téma vagy néhány szöveg kihízza a rövidműfajt. Például, amikor Rózsa Sándorról írtam. Előbb elmerültem a forrásokban, s mikor felbukkantam, már tudtam, hogy ezt az anyagot egy novellába nem tudom belegyömöszölni.
- Mikorra várható a következő szépirodalmi alkotása, illetve mi lesz a műfaja?
Tavasszal lesz egy új gasztroesszé-gyűjteményem, tulajdonképpen az Ede a levesben (Fehér Bélával közös könyvünk 2011-ből) folytatása, Rézi a páczban lesz a címe. És egy regényben is benne vagyok jóideje, de pillanatnyilag nem tudom megmondani, hogy abból mikor jövök ki.
- A színház műfajába is belekóstolt, forgatókönyvet is írt, valamint a Hévíz című folyóirat főszerkesztője is, vagyis elég sok műfajban kipróbálta magát. Tudatosan alakítja a pályáját ilyen sokszínűre vagy inkább megtalálják a kihívások?
Tudatosan. Nem bírom a monotóniát. Szeretek sokfélét csinálni. Az étkezéssel pont ugyanígy vagyok. A legjobb sokféléből keveset enni. Ez a francia módi nincs összhangban a magyar vendéglátás adagjaival.
- Nemcsak műveli az írást, hanem tanítja is. Az írás technikáját nyilván meg lehet tanítani, de mennyire lehet felkészíteni a tanítványokat az írói pálya nehézségeire, illetve arra, hogy a tehetség önmagában kevés a hosszabb távú szakmai sikerekhez, ahhoz rengeteg szorgalom és kitartás is szükségeltetik?
Valóban volt egy olyan időszak az életemben, amikor tartottam itt-ott (főleg a Werk Akadémián) novellaírás-szemináriumot. Tanítani nem lehet az írást, ellentétben a legtöbb szakmával. Ennek sok oka van. 1. Tehetség nélkül fölösleges bármit is tanítani. 2. Ha van tehetség, az még korántsem biztosíték arra, hogy valakiből valóban író lesz. Meg kell találnia a saját hangját, a saját témáit, ki kell alakítania egy olyan életet, amelyben tud írni, és még sokáig lehetne sorolni a buktatókat. Ez csak egyedül megy, érdemben nem lehet segíteni. Az író egyedül van szinte mindig (amikor nincs egyedül, akkor éppen nem író). Biztatni lehet egy fiatal szerzőt, a hibákra felhívni a figyelmét, ilyesmi. Azt mondtam mindig a kezdő íróknak, egyet lehet tenni. Ha látom, hogy valaki nem tud macskát rajzolni, akkor szólok neki, hogy tanuljon meg macskát rajzolni, ha ez sem megy, akkor semmiképpen ne rajzoljon macskát, inkább mondjuk kutyát vagy hegyet (ha az megy). Nincs olyan író, aki mindent tud. Olyat kell csinálni, amit tudunk.
- Milyen tanácsot adna egy tanítványának arra vonatkozóan, hogyan hívhatja fel magára a közönség és a szakma figyelmét?
Ne azzal foglalkozzon, hogyan hívja fel magára a figyelmet. A jelenlétnél sokkal fontosabb, hogy megtalálja a saját világát és dolgozzon. Attól, hogy valaki a közönség vagy a szakma figyelmét élvezi, még egyáltalán nem biztos, hogy jó vagy fontos író. Ha figyelmet akar, menjen el inkább egy reality showba.
