Bolyhos nyuszitappancs. Miért nem születnek manapság ilyen zseniális kis poénok, amelyeket évtizedek múlva is gond nélkül idézünk bármikor? Nyilván azért, mert ma már nem nagyon vannak olyan filmek, amelyek olyan emlékezetesek, hogy mindenki értené az utalásokat. Nem véletlen, hogy az Airplane! és a Csupasz pisztoly-filmek nem tudnak kimenni a divatból, hiszen olyan remek alkotásokat figuráztak ki, amelyeket mindenki látott, és ráadásul nagyon szellemesen sikerült viccesre venni a figurát bennünk. A Nagy durranás is ezeknek a felejthetetlen vígjátékoknak a mintájára készült: végy néhány korabeli gigasikert, ereszd szabadon a fantáziádat, és írd át. Az alkotógárdának volt honnan merítenie az ihletet, hiszen akkoriban olyan alkotásokra tódultunk a moziba, mint pl. a Farkasokkal táncoló, vagy a Top Gun, de olyan régi kedvencekre is történik utalás, mint a 9 és fél hét vagy az Azok a csodálatos Baker-fiúk. Nem tudom, hogy a mai tizen és huszonévesek mennyire találják viccesnek ezt az alkotást, de az 40-es generációm tuti biztosan ezredjére is betegre tudja nevetni magát rajta. Ugyanakkor a tömény poéngyár mellett nem kicsit hanyagolták el a forgatókönyvet és a karatkereket az alkotók, de kit érdekel, amikor olyan korszakos beszólásokat kaptunk cserébe, mint "kis sistergő pocak", vagy "ezt Paula Abdultól tanultam", "én szűz vagyok, csak nem a legtökéletesebb". A boldog 80-as éveket hozza vissza ez a nagyon poénos darab, amelyre egyrészt mindig jó visszagondolni, másrészt pedig olyan jól figurázták ki az akkori nagy filmeket benne, hogy nem lehet megunni.
Topper Harly (Charlie Sheen) kiváló pilóta, azonban egy ideje visszavonultan él egy indián faluban. Azonban egy nap felkeresi James Block ezredes (Kevin Dunn), és megkéri, hogy térjen vissza a haditengerészet kötelékébe, mert lenne egy neki való feladat. Topper így is tesz, és beleveti magát a repülésbe, a szerelem is rátalál Ramada, a szép pszichiáter (Valeria Golino) személyében, azonban az akció egyre gyanúsabb lesz neki...
Már a kezdő képsorok leamortizálják szegény néző nevetőizmait, a repülésirányítók kunsztjai annyira agyament baromságok, hogy ezredjére is folynak tőlük a könnyei az ember lányának. És még csak most jön az isteni héliummal töltött pipával folytatott beszélgetés a wigwamban, a zenemániás főnökkel, majd Topper motorra pattan, és tolja a kunsztokat a szép hölgynek, akivel találkozik az úton, és nem éppen szívbajos, simán leiskolázza a fiatalembert. Aztán a Top Gun történetére alapozva haladnak tovább az események, amelyek humorfaktora ugyan időnként hullámzik, és sokadjára nem annyira vicces, hogy valaki mindig ráül szegény pici kutyusra, és a tengernagy sérüléseit is hangyányival túltolták, de működik a nosztalgiafaktor, a régi kedvencek szellemes átirata elvonja a figyelmet a fim gyengeségeiről.
Zseniális lett a magyar szinkron (rémes, hogy mekkorát esett a szakma színvonala az elmúlt évtizedekben), sokat tett hozzá a filmhez Rátóti Zoltán Topper Harly-ként, Szabó Sipos Barnabás Kent-ként, Szombathy Gyula Block ezredesként, Tóth Enikő Ramadaként és Velenczey István Benson admirálisként. Na de az eredeti szereposztás sem volt volt semmi, Charlie Sheen angyalarca mögött mindig is egy igazi rosszfiú rejtőzött, és felszabadultan komédiázott ebben a jó kis vígjátékban. Valeria Golino szép volt, Carly Elwes jól nézett ki, Llyod Bridges viszont elvitte a show-t a többiek elől, annyira jól hozta a teljesen szétszórt tengernagyot.
Mondanivalója nem sok van a filmnek, és a lendület sem tart ki teljesen a végéig, azonban annyira jó poénokat gyártottak a forgatókönyvírók, és olyan remekül kerültek kivitelezésre, hogy nem sok hiányérzet marad a megtekintése után. Ismét nevettünk egy jót, eszünkbe jutott jó néhány régi kedvenc, amelyet újrázni kellene, a játékidőre minden gondunkat elfelejtettük, kell ennél több? Nem éppen filmtörténeti mérföldkőről van szó, ellenben stabilan szállítja a tökéletes kikapcsolódást minden évszakban és élethelyzetben, egy jó kis vígjáték, nem több és nem is kevesebb. Akkoriban még nem volt CGI, a trükkök is megkoptak, de a humorfaktor még ma is simán kicsapja a biztosítékot (csak annyit mondanék, hogy "pihenj!").
Milli Vanilli, csilivili - nem maradt időm nosztalgiázni egy régi zenekaron, mert olyan gyorsan zúdultak rám a poénok, hogy sokadjára sem sikerült mindegyiket követni, és az Only you fergeteges paródiájának (Superman + Elfújta a szél) romantikus hangulata is hamar beleveszett a Sayonara Szaddam! -ig vezető légi eseményekbe, vagyis nem érünk rá unatkozni, nagyon gyorsan el tud telni az a fránya játékidő. Ha nem most néztem volna meg a Top Gunt, valószínűleg nem jut eszembe újfent megtekinteni ijfabb éveim kedvencét, de nem bántam meg, istenien szórakoztam rajta. Időnként érdemes újra nézni, még ma sem okoz csalódást ez a remek vígjáték.
8/10
A Nagy durranás teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
