Végre valaki, akinek rajtam kívül feltűnt, hogy mennyire lehangoló látvány a Pizza Hut a szfinx-szel szemben. Az ember lánya Egyiptom-mániában szenved gyerekkora óta, végre eljut álmai földjére, és boldogan beleveszne a múlt ezen lenyűgöző emlékének tanulmányozásába, és merengene az élet nagy kérdésein, erre azzal kell szembesülnie, hogy egyrészt iszonyú tömeg van, másrészt pedig mindenki a Pizza Hut-ban tolja a gyorskaját, és magasról tesz a szfinxre, miután letudta a kötelező fotót. Köszi Karl, hogy te is szóvá tetted ezt az anomáliát, amely nagyon le tudja zúzni az amúgy békés turista (=én) lelkivilágát. Azonnal megkedveltem ezt a fiút, akiről őszintén szólva azt sem tudtam, hogy létezik, azonban egy barátom mostanában indult háromhetes indiai útra, amelyre ezzel a könyvvel hangolódott, és felhívta rá a figyelemem, hogy milyen jó. És tényleg az, mert nagyon távol áll a szokásos útibeszámolóktól, egy igazi antiturista kalandjait meséli el a világ hét csodájával, nagyon vicces formában. A könyv egy tévéműsor alapján készült, Karl Pilkington angol komikus, Ricky Gervais és Stephen Merchant munkatársa, aki nagyon jól érzi magát a saját kis világában, esze ágában sincs kitenni a lábát a jó öreg Angliából, azonban csínytevő kollégái úgy döntenek, hogy ideje kilépnie a komfortzónájából, és egy tévéstábbal kíséretében elküldik megnézni a világ hét csodáját. Mivel emberünk nem saját jószántából indult ilyen hosszú útra, végignyafogja az egészet, nem a színét, hanem a fonákját látja a dolgoknak, teljesen másként áll hozzá a mindenki által ismert és vágyott úticélokhoz, és mivel Ricky-ék vannak olyan szemetek, hogy folyamatosan extrém helyzetekbe keverik, időnként nagyon kiakad, amit eszméletlenül viccesen tud tálalni. Elsősorban azoknak ajánlom ezt a remek könyvet, akik szeretik az angol humort (Karl stílusához kell egy bizonyos nyitottság, ha bejött neked a Monty Pythton, ezen is betegre fogod nevetni magad), és akiket untat az ezredik ömlengés a piramisokról és valami üdítően újszerűre vágynak az utazás témakörében.

A gizai piramosk, a riói megváltó Krisztus-szobor, a Tádzs Mahal, Chichén Itza, a Nagy Fal, Petra és a Machu Picchu - a világ hét csodája, amely minden utazásra hajlamos embertársunk bakancslistáján szerepel. Kivéve Karl Pilkingtont, akit kollégái ennek ellenére feltesznek a repülőgépre, és válogatott kalandokkal megspékelve végigjáratják vele ezeket a helyeket, annak érdekében, hogy szélesedjen a látóköre. Az eredmény nagyon erősen megdolgoztatja a nevetőizmainkat...

Miközben istenien szórakoztam Karl nyüglődésein, legmélyebb döbbentemre egyre jobban ráismertem benne önmagamra: az elkényelmesedett európaira, akinek nem sok kedve van feladni megszokott kényelmét holmi életre szóló kalandért a világ másik végén. Ifjabb éveimben nem volt ez így, sokat utaztam és habzsoltam az idegen kultúrákat, de ma már, 41 éves koromra, ötször meggondolok nemhogy egy külföldi utat, de még egy sima wellness hétvégét is. Mert annyi macera és nyűg van vele, hogy nincs is kedvem belevágni, holott az ember lányának igenis szüksége van arra, hogy időnként erőt vegyen a lustaságán, és kilépjen a komfortzónájából, mert nagyon be tud gyöpösödni a mindennapok kényelmébe, kellenek az új inspirációk, új emberek és országok megismerése, úgyhogy nekem már ezért a felismerésért megérte elolvasni ezt a rendkívül szórakoztató könyvet.

A hét világcsoda közül eddig még csak a piramisokat pipáltam ki (ideje belevágni a folytatásba,  mert pl. a Machu Picchura mégsem mehetek fel nyugdíjas koromban, járókerettel, nem igaz?), ezért csak az ott szerzett élményeimet tudtam összehasonlítani Karl-éval, és azt kell mondanom, hogy vannak dolgok, amelyekben teljesen egyetértek vele. Az egyiptomi közlekedés tényleg életveszélyes, a vécék használata meggondolandó, annyira másként működik a rendszer, mint amit itthon megszoktunk, szfinx,stb. Azonban történelemrajongóként nekem örök élmény marad az, hogy láthattam a piramisokat és a kairói múzeumról is szép élményeket őrzök. Karlt összességében egyáltalán nem nyűgözik le a világcsodák,a riói Krisztus - szoborról pl. az a vélménye, hogy ha leszúrnák egy stretfordi körforgalom közepére, senkit sem érdekelne, a kínai nagy falról nem hiszi el, hogy a Holdról is lehet látni, mert ott állt a tövében, és alig vette észre. Az indai kultúra nagy tisztelőjeként én alig várom, hogy élőben is láthassam a Tádzs Mahalt, emberünk szerint viszont egyáltalán nem olyan nagy szám (azért ezt majd én dönteném el személyesen Karl, de meghallgattam a te véleményedet is). Petra bejárata szerinte tényleg hatásos volt, de attól még az egész csak egy barlang. És így tovább, tényleg csak azoknak ajánlom ennek a könyvnek az elolvasását, akinek bejön az angol humor, mert ellenkező esetben tutira falhoz fogja vágni szegény könyvet nagyjából a huszadik oldal környékén.

Jól szerkesztett írásmű (nyilván azért, mert egy pörgős tévéműsor írott változata), amikor már kezdenénk picit belefáradni Karl nyüglődéseibe, jön Ricky és Stephen és pont annyira emelik fel az adrenalinszintet, hogy ne menjen el a kedvünk az újabb kalandoktól. Azért a vége felé kezd ismerős lenni a forgatókönyv, Karl ha nem is ismétli önmagát, de a hetedik csoda környékén már el kellett küldeni egy zúzós dzsungeltúrára ahhoz, hogy ne fulladjon unalomba a nagy világjárás, de mindvégig vicces tud maradni a könyv, pont akkor érnek véget a kalandok, amikor elkezdenek zavaróan kiszámíthatóvá válni Karl reakciói az őt ért ingerekre. Rendkívül szórakoztató és üdítő olvasmány, erősen javasolnám, hogy otthoni magányukban vágjunk bele, mert pl. tömegközeledési eszközökön nem biztos, hogy értékelni fogja az utazóközönség, hogy sírva nevetünk ezen a nagyon jó kis könyvön.

9/10