Könyvkritika: Alejandra S. Inzunza - José Luis Pardo - Pablo Ferri: Narcoamerica (2017)
2017. október 24. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Alejandra S. Inzunza - José Luis Pardo - Pablo Ferri: Narcoamerica (2017)

Ez a megrázó könyv leszámol azzal az illúzióval, hogy a drogok elleni háború megnyerhető

narcoamerica.jpg

Ez a megrázó könyv leszámol azzal az illúzióval, hogy a drogok elleni háború megnyerhető. Három fiatal újságíró úgy döntött, hogy tényfeltáró riportokat készítenek Latin-Amerikában, és eg öreg Volkswagen kisbusszal elkezdték bejárni a kontinens országait. 55 000 kilométert tettek meg a kábítószer nyomában, rengeteg borzalmas történettel találkoztak, az általuk  2015-ben írt könyv pedig több díjat is nyert, nálunk most jelent meg. Csak erős idegzetűeknek ajánlom az elolvasását, mert nagyon töményen tolja a pofinkba a latin-amerikai országok drogokkal átszőtt hétköznapjait. Nem esszéket olvashatunk a témáról, hanem különféle életkorban és élethelyzetben lévő emberek sorsát ismerhetjük meg, és a sok kis történetből összeáll a kép, amelyből megérthetjük az alapösszefüggéseket arra vonatkozóan, hogyan teszi tönkre a térséget a kábítószer, és mennyire tehetetlenek a hatóságok ellene, mert nagyon összetett problémáról van szó. Ez az a könyv, amit nem lehet egyszerre végigolvasni - pedig nem hosszú, 242 oldal összesen -, annyira öli a lelket az a reménytelenség és az infernális erejű dráma, amely árad a soraiból. Iszonyatos az kép, amely kirajzolódik a leírásból, mert hiába látta már az olvasó rengeteg filmben, hogy milyenek a körülmények azokban az országokban, mégis sokkot tud kapni attól, hogy már a gyerekek is kokateát kapnak az anyjuktól, és mennyire nincsenek tisztában a drogfutárok azzal,  mekkora kockázatot jelent az egészségükre, ha lenyelnek jó néhány kokainnal teli golyót. A börtönök tele vannak nemcsak erőszakos bűnözökkel, akiknek a kezén sok ember élete szárad, hanem azokkal is, akiket a mélyszegénység vitt rá arra, hogy rossz döntést hozzanak, amikor nem gondolták át, hogy a könnyű pénznek mekkora ára lehet. Letaglózó élmény volt elolvasni ezt a könyvet, amelyből fröcsög a bűn, és tűzként éget minden sora, mégis letehetetlen, mert nagyon érzékletesen mutatja meg, hogy hány millió ember életét nyomorítja meg a kábítószer abban a térségben.

Dr. Zacher Gábor előszava kellőképpen súlyosra sikeredett ahhoz, hogy tudjuk, itt bizony hardcore tartalom következik, amelyben nincsenek nagy szavak, csak tragikus sorsok. A szerzők végigjárták Latin-Amerikát, és az ottani világ sötétebb oldalára voltak kíváncsiak, amelyből nem kis dózist kapunk tőlük...

A figyelemfelkeltő bevezető után mindjárt Rioban találjuk magunkat, a favelákban, ahol a crack, a szegények drogja szedi az áldozatait. A crack a kokain legerősebb és legkárosabb fajtája, és mivel olcsó, a favelák lakói nagyon gyorsan rászoknak, és ezzel megpecsételik a saját sorsukat. A borzalmas történetek ismertetése közepette arra is szánnak időt a szerzők, hogy megismertessék az olvasót a kokain történetével, a híres írókkal akik szintén éltek a szerrel - többek között Sir Arthur Conan Doyle, Sherlock Holmes szülőatyja - , és a hatóságok erőfeszítéseit, hogy gátat szabjanak a kábítószereknek. Mexikóban az erőszak annyira durva, hogy egy diáknak szó szerint lenyúzták az arcát elrettententésül, mielőtt megölték, pedig nem is drogozott, csak rosszkor volt rossz helyen, a saját apja  is alig tudta azonosítani (számomra ez volt a legborzalmasabb történet mind közül). Hondurasban egy börtöntűznek jártak utána a szerzők, amely egy olyan épületben történt, amelyről az igazgató azt mondta nekik: "beengedhetem magukat, de nem garantálhatom, hogy ki is jönnek onnan". Nem esett bántódásuk, de a rabok pokoli sorsokat osztottak meg velük. És ez még csak a kezdet volt...

narcoamerica1.jpg

 

Felsorolhatatlanul sok tragikus történetet tartalmaz a könyv, amelyet olyan érzés olvasni, mintha dokumentumfilmet látnánk, mindvégig fenn tudják tartani az érkeklődést a szerzők, azonban a szerkesztés időnként töredezik, nyilván a nagyobb érzelmi hatás elérése érdekében, de néha elveszünk a részletekben, és elveszítjük a fonalat, de mire elkezdene zavarni bennünket, jön egy újabb téma, amelyre ismét fókusztálhatunk. Nagyon sokféle emberrel beszéltek a szerzők, nehézsúlyú bűnözőktől kezdve drogfutárokon át a földművesekig, akik a legnagyobb lelki nyugalommal szárítják a kokaleveleket a kertjükben. Az olyan nagy drogbárók, mint Pablo Escobar, halála után a térség alvilága újra szervezte magát, döbbenetesen gyorsan reagál nemcsak a hatóságok ötleteire, amelyekkel próbálják visszaszorítani őket, hanem a piac változásaira is. Rövid távon nincs megoldás, mivel a legnagyobb probléma a szegénység, amelynek enyhítése rendkívül nehéz és összetett feladat, a hatóságok önmagukban képtelenek arra, hogy ezt megoldják, és végtelenül tiszteletre méltó, hogy lehetőségeikhez képest mindent megtesznek, hogy a kábítószer útját állják (és igen, itt is vannak túlkapások és korrupció, de akkor is).

Teljesen lezúzza az olvasó lelkét ez a könyv, dermesztő érzés szembesülni azzal, hogy mennyire áthatja a kábítószer Latin-Amerika mindennapjait, milyen mélyen gyökeredzik a probléma forrása, és mennyire esélytelenek vagyunk a leküzdésében. Jómagam sohasem nyúltam kábítószerhez, és nem is kerültem közel soha olyan személyekhez, akik ilyen problémával küzdenek, talán ezért is volt ennyire sokkoló számomra szembenézni azzal, hogy milyen szinten tesz tönkre életeket a drog. A könyv szerkesztésében akadnak hibák, de mivel nem nagy szavakkal dobálóztak a szerzők, hanem emberközelbe hozták a probléma nagyságát azzal, hogy személyes tragédiákat osztottak meg velünk, az érzelmi hatás mindent elsöprőre sikeredett. Borzalmas könyv, amelyet mégis érdemes elolvasni (dacára annak, hogy sokáig lidérces álmaink lesznek tőle), mert a földi pokol néz vissza ránk belőle, amelyből megérthetjük, hogy a kábítószer ellen akkor is küzdeni kell, ha tudjuk, hogy kilátástalan, és a bűnnek vannak árnyalatai, mert az a drogfutár, aki az édesanyja pacemaker műtétje miatt vállalja be, hogy lenyeli az életét veszélyeztető kokaingolyókat, inkább áldozat, mint bűnöző. Tömény borzalom, sorsdrámák sora a köbön, és ez nem fikció, hanem a valóság...

9/10

A könyvet a Cser Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr3613049406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.10.26. 05:25:34

Latin-Amerika a drogkereskedelem nélkül is a világ egyik pöcegödre lenne. Ennek ellenére támogatom MINDEN drog legalitációját, de legalábbis dekriminalizációját.
Félreértés ne essék, nem az összes drog használatát támogatom, mert valóban vannak köztük veszélyesek, de azt ne büntessék, aki használja őket.

Itt Ázsiában egyes országokban az öngyilkosság is bűncselekmény. Ez a szélsőségesen etatista felfogás borzasztó. Az állam megszabja, hogy nem halhatsz meg akkor, amikor akarsz. Tulajdonolja a tested, lelked, életed.
Ugyanez van vilagszerte a drogokkal. Az ember nem kísérletezhet szabadon a pszichéjével, mert az állam tiltja ezt.
Kivéve, ha olyan drogot szed, amit az állam adóztatni tud.
Kávé, csokoládé, tea, dohány, alkohol, gyógyszerek.
Amerikában tiltott az amfetamin, metamfetamin, de az orvos felírja már gyerekeknek is az Adderallt, ami legális amfetamin.
Az amerikai lakosságban magas az ópiátalapú fájdalomcsillapítóktól függés. Ezeket legális gyógyszerekként szerzik be az emberek, orvosok írják fel nekik.

Portugáliában minden drogot dekriminalizáltak, mégse nőtt a drogosok száma.
Ugyanis aki ma drogot akar fogyasztani, az megtalálja a módját, a törvények még senkit se tántorítottak el a drogfogyasztástól.

Ráadásul egyes ma még illegális drogok segíthetnek leszokni a veszélyesebb drogokról.
A viszonylag ártalmatlan pszilocibin segít leszokni a halálos alkoholról. Az ibogain, kratom és más drogok hatékonyak a heroin és más ópiátfüggőségek kezelésében.
A ma erős fizikai függőséget és fizikai ártalmat okozó ópiáttartalmú fájdalomcsillapítókat szedők jó része használhatna kannabiszt, ami nem okoz semmilyen fizikai függőséget.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.26. 06:42:15

A küzdelem a fontos, nem maga a megnyerés. A rossz mindig képes megmenekülni, de ha ritkítjuk, az már nyereség a Jó számára.

Fontosak a drasztikus lépések. Hosszú börtön minden drogosnak, a nagyobb halaknak pedig halálos ítélet.

2017.10.26. 07:42:31

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "A küzdelem a fontos, nem maga a megnyerés." - valamint az eszme, ideológia a fontos, nem az ember, ugye? Küzdenek egy olyan harcban, amit nem csak hogy nem nyerhetnek meg, de a küzdelem célja is emberellenes, értelmetlen, kegyetlen, tudománytalan és erkölcstelen egyszerre.

"Hosszú börtön minden drogosnak, a nagyobb halaknak pedig halálos ítélet." - de hát hol lenne hely a börtönökben a rengeteg nikotinistának, alkoholfogyasztónak és függőknek?
Ma Magyarországon minden háztartás "nagy halnak" számít, ahol lefőzik az évi 86 liter pálinkát, ugyanis ez a mennyiség sokszorosan meghaladja az alkohol halálos dózisát. Egy átlagos ABC áruhazban is annyi alkohol és dohány van, amivel több tucatnyi embert túl lehetne adagolni. Tehát minden boltost, üzletvezetőt, kocsmárost halálra kellene ítélni.

A nikotin, alkohol fizikai ártalom és fizikai függőség tekintetében sokkal veszélyesebb, mint a kannabisz, LSD vagy a varázsgomba.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.26. 08:59:19

@karandash:

Narkókartelles propagandát nyomsz.

Az alkohol és a nikotin hatása semmi a marihuánáéhoz képest.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2017.10.26. 09:04:12

@karandash: teljesen egyetértek mindkét kommenttel, itt a kivételező tiltás semmire nem vezet, másrészről Latin-Amerika nem csak a drogok miatt szenved, a favellák lakóit pedig se a kriminalizáció se a dekriminalizácó nem igazán segíti, amíg ők a favellák lakói. Ha már valami priuláról van szó, akkor először is a fogamzásgátlóra kellene rászoktatni őket, a szegények gyerektelenségét anyagi támogatással támogatni, pontosabban azt támogatni, hogy valaki csak felelősen alapítson családot. Csak így lehetne olyan méreten legalább tartani a problémát, hogy a társadalom legalább tudja kezelni és programokkal felemelni ezeket az embereket, mert saját erejükből láthatóan nem fognak tudni tömegével kiszabadulni a rossz helyzetből.

@poszt: "az a drogfutár, aki az édesanyja pacemaker műtétje miatt vállalja be, hogy lenyeli az életét veszélyeztető kokaingolyókat, inkább áldozat, mint bűnöző" - a kettő között abszolút semmilyen összefüggés nincs. A szegény afgán máktermesztő, aki az amerikaiak által megölt apja halálos ágyán esküdött meg, hogy ő lesz a Talibán legvitézebb katonája is egyszerre áldozat és bűnöző. Legtöbbször maguk az áldozatok azok, akik keserűségükben, vagy kényszerből tovább görgetik a lavinát, ami még több keserűséget és szenvedést hoz a világba. Se az áldozatszerep, sem az egyes bűn önmagában nem teljes erkölcsi jellemzés az adott emberről, hanem tényállás.

Cinkes 2017.10.26. 09:40:02

nekem ebből úgy tűnik, hogy nem a kábítószer ami szörnyű ebben az egészben hanem a drogkereskedéshez köthető erőszak. az alkoholtilalom alatt sem az alkohol vitte rá a maffiát a szörnyű tettekre hanem a nagy zsozsó.

Almandin 2017.10.27. 23:27:18

@Cinkes: A droghelyzet arrafelé annak a következménye, hogy polarizált a társadalom. A gazdagok olyan szinten fosztották ki a lakosságot, hogy alig van középosztály. Felemelkedni a szegénységből szinte lehetetlen. A szegények annyira szegények, hogy a napi betevő megteremtése is kérdéses. Az éhség pedig nagy úr. A legtöbb emberben erősebb az életösztön, mint az erkölcsi tartás. Félnek a haláltól, így a legtöbb ember prostituált, strici, drogtermesztő, drogdíler, meg hasonló lesz. Ez magával hozza az erőszak szélsőséges mértékű elterjedését is.
Latin-Amerikában akkor szűnne meg a szörnyű droghelyzet, ha megszűnne a tömeges nyomor. Az pedig belátható időn belül nem fog megtörténni.
A legszomorúbb a helyzetben az, hogy Magyarország egy ilyen jövő felé halad. Itt is szűkül a középosztály, egyre több a szegény.
süti beállítások módosítása