95 éves, és még mindig tanácsadóként dolgozik a Vígszínháznál, miközben írni is nagyon jól tud, ami gazdasági igazgatóknál nem annyira általános. Lázár Egon 2014-ben írta meg az emlékiratait Visszapillantó címmel arról a sok-sok évtizedről, amelyet a magyar színházi életben eltöltött (a Vígszínház előtt a Déryné Színház gazdasági ügyeit vitte). Ezt a könyvet sajnos nem olvastam még, azonban most, hogy megjelent egy vékonyka kötet ráadásként, nagyon kíváncsian lapoztam bele. Nem csalódtam, kedélyesen és szórakoztatóan megírt kis történetmorzsákat kaptam a szerző életéről, valamint természetesen a világot jelentő deszkák világáról. Ebből a picurka kis könyvből (120 oldal az egész) is lemérhető, milyen stílusosan éli az életét a szerző (aki magas kora ellenére még mindig aktívan dolgozik, az írásokból pedig érződik, hogy szellemileg is tökéletesen friss), akinek pedig nem jutott könnyű sors, hiszen a német munkaszolgálat után az orosz hadifogság várta, hogy aztán a nulláról kezdje újra Budapesten. A színház világába mindig is szerelmes volt (amatőr szinten színészekedett), mégsem tudatosan keveredett ebbe a világba, amelyben öszesen több, mint 5 évtizedet töltött el, ebből 13 évet a Déryné Színháznál, 40-et pedig a Vígszínháznál. Mégsem a munkahelyi sztorik vannak túlsúlyban, hanem a saját történetek, időrendben ismerhetjük meg a vele történt fontos eseményeket az iskolától, az érettségin át a háborús eseményeken keresztül napjainkig. Könnyed stílusban osztja meg velünk emlékeit a szerző, amelyekből kirajzolódik az elmúlt évtizedek történelme, amelynek meg - és túléléséhez nem kevés kurázsi kellett. Sajnos túl rövid ez a kis kötet, olvastam volna még ezeket az érdekesen és hatalmas életbölcsességgel megírt sorokat. Könnyed kis olvasmány, mégis meg tudja érinteni az olvasó lelkét.

Lázár Egon 1921 decemberében született, édesapja banktisztivelőként dolgozott, a család 1924-től Budán élt, a Kléh István utcában. Az elemi iskola után nyolc év következett a cisztereknél, ahonnan alapesetben egyenes út vezetett volna az egyetemre, azonban 1939-ben, az érettségi évében ez egy zsidó fiú számára már lehetetlen volt. Maradt a gyors és gépíró iskola, majd az első munkahely egy cukorgyárban. Azonban a jól induló karrier félbeszakadt, mert jött a munkaszolgálat, aztán az orosz hadifogság, majd nemsokára a Déryné Színház, a többi pedig már színháztörténelem...

A színház a rendezőről és a színészekről szól, a takarásban szolgálatot teljesítő munkatársakról nagyon kevés szó szokott esni, gazdasági igazgatókról pedig a legkevesebb, holott nélkülük nem mehetne fel a függöny esténként, hiszen a művészet egy dolog, a pénzügyi háttér megteremtése, a színház üzemeltetése egy másik, amely egyáltalán nem kisebb feladat, mint egy cég működtetése. Lázás Egon sem úszta meg szívroham nélkül, de nagyon jól bírta a gyűrődést, és elégedettek volna a munkájával a Vígszínházban, hiszen még most is rendszeresen bejár a színházba tanácsadói minőségben dolgozni. A könyv keretében csak pillanatokat ismerhetünk meg ezekből az évtizedekből, de ebből is látszik, hogy voltak szép és rossz napok, mélypontok és katartikus pillanatok, mégis négy igazgatóval tudott eredményesen együtt dolgozni a szerző.

Rapszodikusan mesél nekünk Lázár Egon, dicséretes öniróniával és humorral, még életének legdrámaibb perceit is úgy tudja elmondani, mintha csak filmen nézné, de nyilván ennek a látszólagos könnyedségnek a mélyén rengeteg nehéz nap és év rejlik, azonban a szerző tudja, hogy a színházba a néző szórakozni jár, ezért az olvasókat sem elszomorítani akarja, haenm felvidítani, amelyet meg is tesz, miközben egyetlen percre sem érezzük úgy, hogy nem hitelesek a sorai. Csak a végére lesz egy kicsit túlságosan is nosztalgikus a hangvétel, egészen addig élmény olvasni a történeteket, még azokat is, amelyeken legszívesebben sírnánk, olyan személyes tragédiákról szerzünk belőlük tudomást. Nem akar a könyv többnek látszani, mint ami, vagyis szösszenetek egy hosszú és sikeres életből, nem játssza túl a szerepét a szerző, tudja, hol a helye a színháztörténelemben, nem álszerény, de nem is osztja az észt nagyképűen. Olyan érzés olvasni a könyvet, mintha egy kávé mellett ülnénk a szerzővel, és csak úgy, barátilag anekdotázna nekünk az életéről.

Szépen kivitelezett könyvecskéhez van szerencsénk, a borító nagyon stílusos és egyedi, a bevezető meghozza a kedvet az olvasáshoz, mindvégig fenn tudja tartani a figyelmet, amely csak a végén kalandozik el egy kicsit. Ennél több hibát azonban nem tudok felróni ennek a vékonyka kötetnek, amely egyrészt tökéletes kikapcsolódást tud nyújtani, másrészt bepillantást enged egy olyan életbe, amely a színház körül forgott, csak nem a reflektorfényben, hanem a háttérben teltek a szorgalmasan végigdolgozott évtizedek. Tartalmas és értékes kiadvány, nemcsak színházrajongóknak ajánlom, hanem mindenkinek, aki szeretne egy igazi időutazáson részt venni, amely olyan stílusosan került megörökítésre, hogy könnyen csúszik a történet, de mégis maradandó pillanatokat szerez az olvasónak.

8/10

A könyvet a Corvina Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.