Variációk egy témára – A majmok bolygója
2017. július 12. írta: The Man Who Laughs

Variációk egy témára – A majmok bolygója

avagy miként érdemes adaptálni?

film-page-feature-image-front-main-stage-2.jpg

Pierre Boulle 1963-as La planète des singes (azaz A majmok bolygója) című regénye messze nem a tudományos megalapozottsága miatt vált a huszadik századi sci-fi irodalom egyik (kisebb?) klasszikusává. Sőt, a hard science-fiction rajongói tetszését valószínűleg kevésbé is nyeri el Boulle disztópiája. A Híd a Kwai folyón írójának regénye ugyanis több szempontból is meglehetősen tudománytalan megoldásokkal él.

A naplóformában elmesélt cselekmény valamikor a 2500-as években veszi kezdetét. Három asztronauta az emberiség eddigi leghosszabb űrutazására vállalkozott, ám amikor két éves útjuk után végre elérik a bolygót, valami olyan várja őket, amit remélni sem mertek: a bolygón emberekkel találkoznak. A kezdeti örömük azonban hamarosan csalódásba fordul áll, amikor kénytelennek lesznek felismerni, hogy ezek az emberek, nem olyanok, mint ők: civilizálatlan, a beszédre és az eszközhasználatra is képtelen állati intellektussal bíró lények. Ám, az igazi traumát nem is visszamaradott fajtársaik látványa okozza, hanem amikor kiderül, hogy a bolygó urai a homo sapiens szellemi képességeivel megegyező értelemmel bíró főemlősök (gorillák, orángutánok és csimpánzok). Ráadásul a majmok és emberek között nem éppen békés a viszony, így hőseink hamarosan egy hajtóvadászat közepén találják magukat. Egyikük meghal, kettőjük fogságba esik. A történet innentől a majmok állatkísérleti telepére kerülő narrátorunk (az újságíró Ulysse) kapcsolat-felvételi kísérleteire koncentrál, amint minden igyekezetével próbálja bebizonyítani emberszabású fogvatartóinak, hogy ő is értelmes lény.

Nos, már ez a rövid leírás fényt vethet a fentebb említett tudománytalanságok egy némelyikére: Hogy alakulhatott ki egy másik naprendszerben pontosan ugyanolyan élet (ugyanolyan fizikai felépítéssel bíró emberekkel és majmokkal), mint a Földön? (Fontos ugyanis, hogy ellenben a későbbi filmfeldolgozásokkal Boulle regényének cselekménye ténylegesen is egy másik bolygón játszódik.) De talán ennél is hihetetlenebb megoldás, amikor az által derül ki a bolygó múltja (és majmok felemelkedésének története), hogy az egyik vadember agyán olyan kísérleteket végeznek, a melyek következtében képes visszaemlékezni ősei sorsára.

majmok3.jpg

Ám az ilyen elnagyolt megoldások ellenére is azt kell mondanom, hogy A majmok bolygója legnagyobb ereje éppen a koncepciójában rejlik. Az, hogy az emberek helyett a majmok válnak az uralkodó fajjá, nem csak egy groteszk poén, hanem fajunk egyik legbelső félelmének a megjelenítése: mi van akkor, ha nem mi vagyunk a teremtés koronája? Mi lesz, ha jön valaki, vagy valami, amelynek szemében nem vagyunk többek primitív állatoknál?

Köszönhetően a cselekmény egyes szám első személyben történő leírásának a könyv sok helyen inkább hasonlít egy antropológus kutatási naplójára, mint hagyományos regényre. (Emiatt pedig nem nehéz a – fehér – ember felsőbbrendűségébe vetett hitének paródiájaként értelmezni azt, ahogy a magát „a teremtés koronájának” nevező Ulysse kénytelen egy ketrecbe zárva szórakoztatni holmi majmokat.)

Ulysse kapcsolatfelvételi próbálkozásai (amelyek realisztikusabbak/átgondoltabbak, mint a filmben) és a majom civilizáció közepesen izgalmas leírása után pedig végre megismerjük annak a történetét, hogy mégis hogyan vehették át a gorillák, csimpánzok és orángutánok az emberiség helyét. Ennek megismerése pedig a majmokat és embereket is egyaránt sokkolja, hiszen míg előbbieknek szembe kell nézniük azzal, hogy nem a majom volt az első („Isten képmására”) teremtett értelmes lény, addig Ulysse kénytelen azzal szembesülni, hogy az emberiség a saját elkényelmesedésének köszönheti bukását. (Jól lehet az interneten körbe nézve az emberiség totális szellemi leépülése talán nem is olyan elképzelhetetlen jövőkép, ám Boulle víziója, miszerint még egy közös fenyegetés hatására sem kapnánk össze magunkat, meglehetősen naivnak érződik. Ha mást nem, haragos internetes kommentárokat biztos írnánk a majmoknak.)

majmok2.jpg

Így A majmok bolygója egyszerre parodizálja a (fehér) ember végtelen arroganciáját, illeti kritikával a vallási dogmatizmusból fakadó vakságot és hívja fel a figyelmünket a fogyasztói társadalom és a technológiára történő túlzott támaszkodásunk veszélyeire.

Maga Boulle ugyan megfilmesíthetetlennek tartotta művét, ám szerencsére voltak, akik nem értettek ezzel egyet. Arthur P. Jacobs producer ugyanis már a megjelenés előtt megvásárolta a megfilmesítési jogokat. Kétségtelen ugyanis, hogy minden erénye és érdekes témái ellenére is A majmok bolygója az 1968-as Charlton Heston főszereplésével készült film által vált kultikussá. És ez nem véletlen: Franklin J. Schaffner rendezése ugyanis azon ritka esetek egyike, amikor úgy sikerült befogadhatóbbá és akciódúsabbá tenni a történetet, hogy ez nem ment a gondolatiság rovására. Igaz, a hangsúlyok máshová kerültek, a cselekmény jelentős változtatásokon esett át, de a film összességében hű maradt Boulle szellemiségéhez. A Majmok bolygója ugyanis filmen is megőrizte a lényegét: nem, más, mint az emberiség felsőbbrendűségét megkérdőjelező példabeszéd. Igaz, a film az emberi természetnek nem pont ugyanazokat az aspektusait kritizálja, mint a könyv.

Ami a cselekményben történő változtatásokat illeti, úgy vélem azok többsége kifejezetten jót is tett a történetnek. Ezek közül a leglényegesebb (ki kell írni egy közel ötven éves filmnél, hogy spoiler?) nyilvánvalóan az, hogy ellenben a regénnyel a filmben egész végig a Földön utaznak. Micheal Wilson (Rod Sterling korábbi scriptjén alapuló) forgatókönyvében asztronautáink (akik itt most négyen vannak, de jelentősége – igazi szerepe – csak a Charlton Heston által alakított Taylornak van) csak az időben és nem térben mozognak.

majmok1.jpg

Ez pedig, az egyik legokosabb változtatás, amit egy filmadaptáció elkövethetett. (Még úgy is, ha felmerülhet az a kérdés, hogy miért nem esik le Hestonnak korábban, hogy a földön vannak, már abból, hogy a majmok – akik ugyanolyan fajtájuk, mint az általa ismert társaik – 20. századi angollal beszélnek? Illetve azért atomháború ide vagy oda, kérdéses, hogy hova tűnt az emberi civilizáció rengeteg maradványa.) Hiszen már a könyv is az emberiség nagyszerűségét volt hivatott megkérdőjelezni, ám Boulle úgy érezte, nem elég sokkoló az, hogy pusztán egy távoli, random planétán taszította magát pusztulásba az ember, ezért a regény végén Ulysse visszatér a földre, ahol az tapasztalja, hogy távol léte alatt éppen az történt itt is, mint a Soror bolygón. Jól látható, hogy a film megoldása mennyivel letisztultabb, egyszerűbb, érthetőbb és így katartikusabb is. Nem csoda, hogy utólag maga Boulle is a film befejezését részesítette előnyben a könyvéhez képest. (Azt, hogy hogy a filmben a majmok sokkal archaikusabb körülmények között élnek, illetve a könyvel ellentétben angolul beszélnek inkább a pénzügyi/megfilmesíthetőségi, nem pedig kreatív szempontok okozták.)

Ám a filmfeldolgozás nem pusztán minden idők egyik legikonikusabb (és sokkolóbb) befejezése miatt emelkedik az alapjául szolgáló regény fölé, hanem a karakterek kidolgozásában is. Bár könyvbéli megfelelőjüknél mindegyik árnyaltabb (maga Taylor az embergyűlő attitűdjével is sokkal érdekesebb hős, mint Ulysse), a legizgalmasabb (és leglényegesebb) változás mindenképpen Zaius kvázi főszereplővé tétele. A könyvben Zaius nem önálló, beszélő karakter, kizárólag hősünk leírásából ismerjük meg. Nem több egy bigott fanatistánál, aki (hatalomféltésből) képtelen elismerni a tévedését. A filmben – Maurice Evans – roppant emlékezetes alakításában – is hasonlóan ismerjük meg, ám a film előrehaladtával egy új dimenzióját ismerjük meg a figurának: Zaius nem önzőségből vak. Sőt nem is vak: pontosan tudja, hogy mivé lettek az emberek és valójában azért gátolja a tudományos fejlődést, hogy ettől a sorstól megóvja a majomságot. Ez pedig egy érdekes morális dilemmát vet fel: meggátolható-e a (technikai) fejlődés, azért, hogy azt később ne lehessen pusztításra használni. (Vajon Nobel feltalálta volna a dinamitot, ha tudja, hogy mások kezében mivé válik majd? Persze ez a technofób hozzáállás elavultnak tünet, de ne feledjük, a film az atombomba kísérletek fénykorában készült, nem sokkal a hidegháború legforróbb időszaka után.)

Bár a záróképsorokat (már csak a film készítésének függvényében is) főleg az atomfegyverkezés elleni felszólalásként szokták (amúgy nem helytelenül) értelmezni, ennél azért egyetemesebb dologról szól a film. Hisz a tanulság ismét csak ugyanaz, mint a könyvben: az emberiséget nem valami külső ellenfél, nem a hódító majmok pusztították el, hanem saját maga vérszomja és mértéktelensége.

Mind ez után nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy Schaffner alkotása jelentősen szórakoztatóbb film, mint amennyire élvezetes olvasmány volt a könyv. Hiszen amellett, hogy a készítők ügyeltek arra, hogy ne lúgozzák ki Boulle művének gondolatiságát (ha bizonyos dimenziókat el is vettek, másokat hozzáadtak!), emellett Schaffner rendezésében A majmok bolygója egy mai szemmel is pörgős tempójú, fantasztikus atmoszférájú (ami egyaránt köszönhető a remek maszkoknak, díszleteknek és Jerry Goldsmith földöntúli zenéjének) és magával ragadó kalandfilm.

Mit lehetne még ehhez hozzáadni, egyáltalán érdemes-e bármit is? Ezekre a kérdésekre nem tudom a választ, csak azt, hogy mások igenis megpróbálkoztak vele, ami nem meglepő, ha megnézzük, hogy a film milyen eszméletlen siker volt. Így négy folytatás, két sorozat, számtalan képregény után végül a A majmok bolygója sem kerülhette el a „remake-esítést” (sőt, már a 80-as évek óta tervezték). Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy Tim Burton 2001-es rendezése valójában nem a ’68-as film remake-je, hanem inkább a könyv egy második feldolgozása.

Védelmére legyen mondva vannak is benne érdekes dolgok: pár jelenet erejéig jobban belelátunk a majomtársadalomba (az is egészen kreatív, hogy a majmok sokkal majomszerűbben viselkednek), illetve a könyvhöz való (valamivel nagyobb) hűség is abszolút dicsérendő húzása a filmnek. Hiszen ebből érződik az is, hogy itt a cél nem pusztán egy újabb „majombőr lehúzása” volt, hanem az ismert történet új és egyedi megközelítése. (Egy-két jópofa kikacsintáson – Heston rövid szerepe– érződik is az első rész iránti tisztelet.) Kár, hogy a rendező kezeit sokszor megkötő, fejetlen produceri irányítás végül azt eredményezte, hogy a 2001-es Majmok bolygója a valaha készült egyik legátgondolatlanabb film lett.

maxresdefault_29.jpg

Burton feldolgozásából (noha, nem feltétlen az ő hibájából) teljesen kimaradt a regényre vagy az első filmre jellemző összes érdekes morális és filozófiai téma. Pusztán egy lustán odavetett tanulság maradt arról, hogy a rasszizmus helytelen. Az, hogy a behozza a témát még kifejezetten üdvözölendő lenne, hiszen ahogy azt a korábbi feldolgozások esetében láttuk, a majmok bolygója világa remek keretül szolgálhat különféle valóéletünket meghatározó problémák körüljárására. Feltéve, ha azokat sikerül izgalmasan kibontani. Itt nem sikerült. A kapkodó, látványfilmes tempóban ugyanis teljesen elveszett a tartalom. Ez pedig leginkább a könyv végső csavarját megidéző finálén érződik. A Föld elesése Boulle művében nem pusztán egy öncélú, sokkoló csavar volt, hanem a regény addigi témáinak aláhúzása. Ezzel szemben Burton filmjének cselekménye kifejezetten pozitív hangvételben ér véget: A majmok bolygóján látszólag megszűnik a diszkrimináció majmok és emberek közt, erre miután asztronauta hősünk (Marky Mark) visszatér a Földre, azt tapasztalja, hogy a majmok valahogy elfoglalták szülőbolygóját is.

A csavar nem csak teljesen logikátlan és érthetetlen (tipikus példája annak, amikor a folytatásban akarják megmagyarázni a megmagyarázhatatlant), de éles ellentmondásban van azzal is, amit egy perccel korábban láttunk. Így a 2001-es feldolgozás hiába lett cselekmény terén (tényleg minimálisan) hűebb Boulle regényéhez, ha annak gondolatiságát teljesen figyelmen kívül hagyja. A Charlton Heston által játszott haldokló csimpánz vezető is hiába mondja el, hogy milyen kegyetlenek voltak az emberek a majmokkal, ha a film elején ennek nyomát sem látjuk. Egyáltalán nem érződik, hogy a majmok (eredetileg lakatlan) bolygójára lezuhanó űrállomáson lévő majmoknak kifejezetten rossz soruk lett volna, így nem teljesen érthető, hogy miért lázadtak fel a legénység ellen. Illetve az sem világos, hogy ha tényleg kiirtottak minden embert a hajón, akkor honnan került elő az a rengeteg „őslakos” ember? (Emiatt pedig a majmok ellenszenves, már-már gonosz néppé válnak, ami szintén teljesen szembe megy az eredeti regény és filmek szellemiségével.)

Az ellentmondásos gondolatiságért pedig sajnos a film más aspektusai sem tudnak eléggé kárpótolni. A karakterek kifejezetten unalmasak: Mark Wahlberg bamba és sótlan hős, az őt heveny gyűlölettel üldöző Tim Rothnak ugyan vannak szórakoztató megnyilvánulásai, ám egy alapvetően sekélyes, már-már parodisztikusan gonosz karakter. Az emberjogi aktivista majom Helena Bonham Carter és Wahlberg közötti vonzalom pedig ellenben a könyv hasonló történetszálával gyakorlatilag semennyire sincsen megalapozva (és kifejezetten kényelmetlen is). Burton egyedi, groteszk (humorú) látásmódjai is csupán pár jeleneten érződik, látványban pedig közel sem történt akkora előrelépés a 68-as filmhez képest, hogy feledtesse velünk az átgondolatlan forgatókönyvet (bár Rick Baker maszkjai tényleg elsőosztályúak, az akciók azonban nem túl izgalmasak).

A majmok bolygója története tehát ékes példája annak, hogy ha egy történetet egy másik médiumra adaptálunk, akkor lehet, hogy nem a történeti hűség a legfontosabb, amit szem előtt kell tartanunk. Sokkal fontosabb, hogy megőrizzük az alapanyag eszenciáját, miközben ügyelünk arra, hogy filmünk ne egy unalmas felolvasóest (kötelezők röviden jellegű vázlat legyen), hanem egy tényleges adaptáció, ami kihasználja a film formátum lehetőségeit és önálló darabként is épp olyannyira működik, mint az alapanyag ismeretében. (Arról nem is beszélve, hogy az eredeti nem minden esetben jobb.) A ’68-as film éppen ezek figyelembe vétele miatt vált az önmaga jogán klasszikus művé. A 2001-es filmnek pedig elsősorban nem az a bűne, hogy fölöslegesen próbált felmelegíteni egy mai napig élvezhető és érvényes filmet, hanem, hogy mindezt átgondolatlanul és hanyag módon tette. 

A majmok bolygója (1968) teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A majmok bolygója (2001) teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán 

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr4312655977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2017.07.12. 11:34:14

Jó cikk.
Csak egy kis kötözködés:
"De talán ennél is hihetetlenebb megoldás, amikor az által derül ki a bolygó múltja (és majmok felemelkedésének története), hogy az egyik vadember agyán olyan kísérleteket végeznek, a melyek következtében képes visszaemlékezni ősei sorsára."

Ilyesmi felbukkan más scifikben is, tehát alapvetően ugyanolyan motívum, mint a hiperűrsebesség, vagy ilyesmi: nyilván (mai) tudományos háttere nincs...

mbm 2017.07.14. 17:31:52

A Híd a Kwai folyónt is ismerve elég erős a kísértés egy emberek-majmok és európaiak-ázsiaiak párhuzamra.

Solo captain 2017.07.23. 19:18:27

Tökéletes cikk, egyetértek vele.

flydomi 2017.07.25. 12:14:46

Bocs,de a 2001-es Majmok bolygójában nem időugrás volt?

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2017.07.27. 22:17:06

@flydomi:

De volt időugrás, de közben egy másik bolygón is voltak.

@Terézágyú:

Nekem is rémlett valahonnan, hogy láttam/olvastam már hasonlót, de ez már nekem is nagyon túlzásnak hangzik :D

@mbm:

Na, ebbe még nem gondoltam bele. De akkor ki lenne a japán és ki az amcsi? Persze a majmok a fogva tartók (japánok), de ugye ebben a sztoriban végül az emberről derül ki, hogy mekkorra állat,
süti beállítások módosítása