A képregényfilmek hatására megnőtt a képregények iránti kereslet is, egyre több nívós kiadvány jelenik meg a piacon, és örvendetesen kezd felpezsdülni a műfaj nálunk is (személyes kedvencem a Kittenberger). 2016 végén egy új kiadó jelent meg a piacon, Kaméleon Komix néven, amelynek első kiadványa Világvégi mesék címmel jelent meg. A Café Postnuclear szerzője, Szűcs Gyula égisze alá kezdtek el gyűlni a műfaj hazai művelőinek azon tagjai, akik a 2010-ben megjelent Random című képregény antológia keretében találkoztak. A közös munka eredménye egyenlőre egy kicsit eklektikus, hiszen egy már korábban megjelent képregényt, egy kétoldalas szösszenet és egy társasjátékhoz kapcsolódó rövid ízelítőt tartalmaz, vagyis nem az a klasszik kiadvány, ami A-ból B-be tart, inkább csak arra szolgál, hogy a közönség megismerje az alkotókat. Nos, a katarzistól elég messze van ez a rövidke képregény, annyi azonban látszik belőle, hogy tehetséges emberek alkották őket, akik előtt szép jövő áll a műfajban, azonban nem mondanám bombasztikus belépőnek a kiadó első kiadványát, de arra tökéletesen alkalmas, hogy felfigyeljünk a csapatra.

10 évvel a második csernobili atomrobbanás után járunk, amely iszonyú pusztító erővel bírt, a túlélők embertelen körülmények között küzdenek, hogy egy újabb pokoli nappal hosszabbítsák meg szenvedéseiket. Egy lepusztult betondzsungelbe érkezik meg Lilla és Jenő, akik villámgyorsan az események sűrűjében találják magukat. Először rosszarcú huligánok támadják meg őket, aztán egy gyerekekből álló kis kolóniához kerülnek, vesztükre..

Lehet, hogy bennem van a hiba, de ez a nagyon durva történet finoman szólva sem tudott elvarázsolni. A történet teljesen rendben van, a képi kivitelezés is kiváló (író: Chavez, azaz Majer Csaba, rajzoló: Gombalovas), azonban egyrészt kicsit túl lett nyújtva a sztori, másrészt pedig hangyányit túl lett tolva az apokaliptikus hangulat. A kezdet figyelemfelkeltő, a karaktereket jól megismerhetjük, ahogyan azt az embertelen világot is, amelyben létezniük rendeltetett, akcióban, drámában és érzelemben sincs hiány, de nekem ez a reménytelen, depresszív (amúgy kiválóan érzékeltetett) hangulat túlságosan sok volt. Legalább egy pici esélyt kaphattak volna a főszereplők, értem én, hogy ez egy ilyen univerzum, és nem a folytatás volt a lényeg, hanem az, hogy az író elmeséljen egy rémes történetet (volt olyan rész, amely erősen horrorba hajlott), de egy pindurka pozitívum azért lehetett volna benne, hogy ne menjen el az olvasó összes életkedve a történet megismerése után.

Szíven üt a sztori, és nagyon részletesen kidolgozottak a rajzok (mondanám, hogy öröm rájuk nézni, de olyan nyomasztó történetet mesélnek el, hogy ezt a jelzőt hangsúlyozottan a látványra vonatkozóan tenném meg), látszik a tehetség, de egy kis tunning ráfért volna a forgatókönyvre, mert ahhoz képest hosszú a történet, hogy milyen viszonylag egyenes vonalú eseményeket mesél el nekünk. Hatásos, de nem hatásvadász képregényhez van szerencsénk, amelynek hatására az olvasó biztosan kíváncsi lesz az alkotók következő munkáira is. Akinek tetszenek a posztapokaliptikus képregények, semmiképpen se hagyják ki ezt a kiadványt, mert hozzá tudták adni az alkotók azt a magyarosch ízt, amely miatt egyedi tudott lenni a történet. Mindezzel együtt nem mentes a gyerekbetegségektől ez az alkotás, de összességében nagyon biztató kezdetnek mondanám.

A másik két történettel nőiesen bevallom, hogy nem sokat tudtam kezdeni, hiszen nem teljes történeteket mutatnak be, pusztán néhány oldalas ízelítőt kapunk a hangulatból. Lakatos István két oldalas kis szösszenete dögös és eléggé elborult, de ennél többet nem lehet megállapítani róla ilyen rövidke bemutatóból. A Felpezselt só egy társasjáték, amelyhez néhány oldalnyi képregény formába öntött ízelítőt kapunk, amelyből nyilván csak a hangulatot vehetjük le, komolyabb következtetést nem tudunk levonni belőle.

Összességében egy ígéretes kiadó első kiadványához van szerencsénk, annak minden gyerekbetegségével együtt, akinek bejön a stílus, az szeretni fogja a csapatot, akinek nem, azt úgysem fogják tudni megyőzni arról, hogy a magyar képregény világa egy újabb potenciális résztvevővel bővült. Véleményem szerint a tehetséggel nincs gond, szép jövő előtt áll a Kaméleon Komix, de sokat kell még melózniuk, amíg a képregény fronton eléggé elkényeztetett célközönség elméje felett át tudják venni az irányítást a kiadványaikkal.

7/10

A képregényt a Kaméleon Komix jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.