Tegyük a szívünkre a kezüket: hányszor gondoltunk már bele, hogy milyen jó lenne, ha a  karácsonykor menetrendszerűen nálunk ricsajozó családtagjainknak végre megmondhatnánk, hogy valójában mit gondolunk róluk? Aztán persze a családi békét választottuk, csendben betoltunk némi (na jó, sok) alkoholt és végigcsináltuk az ünnepeket, mint mindig. De azért a kisördög bennünk maradt, és pontosan ezért fogunk nagyon jól szórakozni ezen a jó kis vígjátékon, amely érthetetlen okokból elfelejtődött, pedig még ennyi évvel a bemutatója után sem veszített semmit a humorfaktorból. Denis Leary a legjobb formáját hozza, Kevin Spacey természetesen kiváló, a forgatókönyv és a karakterek jól fel vannak építve, a szöveg (és a szinkron) első osztályú, minden adott volt ahhoz, hogy a vígjáték műfajában egy karácsonyi klasszikus szülessen, de valamiért mégsem lett kiugró siker a film. Érdemes meggyőződünk a saját szemünkkel arról, hogy méltatlanul ment a levesbe ez a jó kis mozi!

Gus (Denis Leary) első osztályú tolvaj, azonban ezen a karácsonyon nincs szerencséje: kifog rajta a riasztó, menekülnie kell, és teljesen véletlenül az éppen válófélben lévő Caroline (Judy Davis) és Lloyd (Kevin Spacey) kerül az útjába, és vesztére úgy dönt, hogy az ő házukban keres átmenetileg menedéket. Azonban nagyon gyorsan rá kell jönnie, hogy a család tagjai ki nem állhatják egymást, folyamatosan megy a cirkusz, és bármilyen hihetetlen, de ő az egyetlen normális ember az egész házban...

Kell egy bizonyos nyitottság ehhez a vígjátékhoz, hiszen egy igazi családi ünnepet, a karácsonyt gúnyolja ki ez az alkotás, olyan gyilkos szatírikus erővel, hogy öröm nézni. Gus szemén keresztül ismerjük meg a családot, és akárcsak neki, nekünk is nagyon gyorsan az agyunkra megy a folyamatosan veszekedő házaspár, a nem kicsit önző nagymama, Lloyd testvére és annak családtagjai, a felesége és gyermekei. Nem csoda, hogy az ebben a puskaporos hordóban felnőni kénytelen fiú, Jesse mindenáron szabadulni akar, és hogy ehhez pénzt szerezzen, megzsarolja az egyik tanárát. Aztán berobban a család életébe Gus, és minden megváltozik, és egy olyan karácsonyt szerez nekik, amelyet mindannyian megemlegetnek, viszont legalább végre sikerül tisztázniuk a nézeteltéréseiket, de addig betegre nevetjük magunkat a viharos fordulatokon és az eszement szövegelésen.

Minden jó vígjáték mélyén egy kiváló dráma rejlik, ezúttal is ez a helyzet, rémisztő belegondolni, hogy mennyire nem tudja megérteni egymást két ember, akik egykor nagyon szerették egymást, és mekkora sokk kell ahhoz, hogy ténylegesen szembenézzenek a problémáikkal, lehulljanak a túlságosan rögzült álarcok, és végre a saját pőre valóságában mutatkozzanak meg azok a momentumok, amelyek elvezettek odáig, hogy egy csődtömeg lett a házasságuk. Mindeközben bepillantást nyerhetünk egy tipikus külvárosi település életébe, megismerhetjük az ott élő tipikus karaktereket a nem éppen észkombájn rendőröktől kezdve az alkoholista télapóig. A tolvaj okozta felfordulás teljesen felbolygatja a települést, oda a békés karácsony, Gus pedig hirtelen egy olyan család kellős közepén találja magát, amelyre a szíve mélyén mindig is vágyott, hogy aztán egyre jobban sajnálja ezeket az embereket, akiknek anyagilag mindenük megvan, csak éppen pokollá teszik egymás életét.

A tolvaj kezdetben úgy gondolja, hogy uralja a helyzetet, hiszen nála van a pisztoly, a házaspárt pedig a fiúkkal tartja sakkban, de aztán fokozatosan kicsúszik a kezéből az irányítás, olyan jól sikerül az álcának szánt pszichológusi segítség, hogy Llyod és Caroline életükben először tényleg kibeszélik a problémáikat, amelyen  természetesen kiborulnak, hogy aztán rájöjjenek, igazából nem is akarnak válni, és még Gus-t is megkedvelik. Vagyis abszolút happy end a végeredmény (egy vígjátéknál ez nem meglepő), de annyira jól sikerült a forgatókönyv, hogy szinte teljesen végig fenn tudja tartani az érdeklődést, teljes gőzzel szorítunk - hogy kinek is? nos, ez gyakran változik, mert Llyodék kezdetben annyira tenyérbemászóak, hogy gátlások nélkül utáljuk őket, aztán jobban megismerjük a családot és azon kapjuk magunkat, hogy azon szurkolunk, béküljenek már ki végre. Mindeközben nagyon jól szórakozunk, kár, hogy a történet végét egy kicsit elnagyolták, de ennél nagyobb bajunk ne legyen.

Ted Demme nagyon jó kis filmet hozott össze nekünk, tele jobbnál jobb poénokkal, remek színészi alakításokkal, nem értem, hogyan sikkadhatott el ez a remek alkotás. Gus kezdetben egyáltalán nem pozitív figura, de aztán persze őt is megkedveljük, ahogyan mindenkit ebben az egymást tépő családban, akik igazából nagyon szeretik egymást, csak nem találják a közös hangot. Most komolyan, hát nem ismerős a helyzet?

8/10

Az Egy híján túsz teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.