Kellemetlenül cinikusnak éreztem azt a feltételezésemet a Jutalomjáték kapcsán, hogy ha nem magyar lenne a rendezője, valószínűleg messzire elkerülte volna a hazai mozikat, azonban tényleg ez a helyzet. Edelényi János alkotása ízig-vérig tévéfilm, már a terem közepéről is zavaróan ható közelikkel, elnagyolt, egyszerű sztorival és alakításokkal, és az ambíció totális hiányával. A Jutalomjáték ezernyi olyan alkotás paneljeiből van összeragasztva, ahol egyrészről egy öregedéssel, betegséggel küzdő, másrészről egy szintén problémás közegből érkező, de élettel teli figurát eresztenek össze, ebből a kapcsolatból pedig a kezdeti nehézségek után mindketten profitálnak (csak hogy ne az Életrevalókat citálja mindenki, a Mr. Holmes például egy tökéletes előkép lehetne).

A forgatókönyv elkészítése során még igazán arra sem vették a fáradságot, hogy alaposan kidolgozzák ezeket a motívumokat, a jelenetek, fordulópontok hanyagul vannak egymás után hányva, mintha az alkotók abból indultak volna ki, a séma eleve kellő vezérfonal lesz történetük számára. Hőseink interakciói esetlegesek, sorsukban ugyan akadnak hasonlóságok, de útjaik párhuzamosak maradnak és nem fonódnak össze. Ennek megfelelően a jelenetkoreográfiák jórészt céltalanok, a karakterek pedig kedves, de alapvetően bugyuta humorba burkolózva botladoznak bennük. 

Így hiába szándékszik őszinte és szívhez szóló film lenni a Jutalomjáték, szereplői inkább archetípusok, mint hús-vér alakok, akik ennek megfelelően nem valódi érzelmeket és konfliktusokat élnek meg, hanem az alkotói szándék látványos nyomát magukon viselve alakítják kapcsolataikat. Ez alól egyedül Brian Cox és az általa játszott színész a kivétel: alakítása és szövegei töltik meg elsősorban élettel a filmet és (valószínűleg nyilvánvaló önéletrajzi áthallásai miatt is) az ő esetében érezni egyedül, hogy valódi emberrel van dolgunk. Színészpartnere, Coco König viszont egyenesen a másik véglet, amint a bágyadt révedezésnél összetettebb érzelmet kéne megformálnia, látványos kudarcot vall.

Edelényi tehát egyszerre alkotott egy aranyos, érzelmes és valódi kiválóságra képtelen darabot, amelynek igazán kimunkált eleme nincs, és jobb pillanatait is többnyire mások örökségéből szerzi. Hiába nem látványosan rossz vagy irritáló, nem több a tévék képernyőjére nyugodt szívvel száműzhető háttrézajnál. A magyar cím ezúttal kivételesen tényleg találó: ez bizony jutalomjáték, de egyedül Brian Cox számára.

6/10

A Jutalomjáték teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán