Kevés filmstúdiónak van akkora kultusza, mint a japán Ghiblinek, minek neve örökre egybeforrt a minőséggel és emiatt mindenhol nagy népszerűségnek örvend az animáció rajongóinak körében. Ennek ellenére a stúdió megmaradt egy zárt világnak, melybe tényleg csak néhány kivételes alkotó nyerhetett betekintést. Azonban miután néhány éve, az egész istálló atyja és fő rendezője, a legendás Hayao Miyazaki úgy döntött, végleg nyugdíjba vonul, a Ghiblinek döntenie kellett, hogy merre tovább. Sokáig úgy látszott, a stúdió lehúzhatja a rolót, de aztán mégsem így történt. Ehelyett új területeket felfedezvén, koprodukcióba kezdtek egy holland animátorral, név szerint Michaël Dudok de Wittel és az együttműködés eredménye A vörös teknős lett, ami minden kétséget kizárólag egy gyönyörű film, de olyan átgondolt és érdekes kalandokat nem igazán tud nyújtani, mint a Ghibli korábbi remekei.
A film elején egy hajótörött férfit látunk, akit a hullámok egy lakatlan szigetre sodornak. A férfiről nem tudunk semmit - személyiségét, a baleset körülményeit, de még a nevét is homály fedi. Kezdetben a szokásos kliséket élhetjük át vele együtt: kétségbeesetten segítséget keres, élelem után kutat, majd hajót épít, hogy elkerülhessen a szigetről. A hajót azonban mindannyiszor elpusztítja valami, amiről később kiderül, hogy egy vörös teknős. Ettől a ponttól kezdve a film egyre inkább elkezd meseként funkcionálni, szakítva a realitás talajával, melynek sarokpontja a teknős nővé változása. Ez az esemény teljesen átírja főhősünk látásmódját, hiszen új lelkitársra talál és már nem is lesz olyan sürgős a sziget elhagyása.
Úgy tűnik, a Ghibli nagyon megbízhatott Dudok de Witben, ugyanis A vörös teknős sokkal inkább érződik a rendező alkotásának, mint stúdióénak. Ez leginkább a rajzolásban mutatkozik meg, ami egy kicsit sem hasonlít a japán animék stílusára - a Prima Linea animációja olyannyira egyszerűbb és ezáltal életszerűbb tud lenni, hogy bizonyos képekről kis túlzással azt is hihetnénk, hogy igaziak. Közös pont ugyanakkor a gazdag természet ábrázolása, melybe beleágyazva kísérhetjük figyelemmel az emberi élet alakulását. A férfi először tehetetlennek bizonyul egy olyan közegben, ahol a körforgás és a tápláléklánc érvényesül: egy teknős elpusztul a homokban, egy légy pókhálóra akad. Kicsit kell csak továbbgondolni ezt a folyamatot ahhoz, hogy rájöjjünk, idővel a természet felemészti a férfit, így az előbbi kerül ki erőtöbblettel ebből a "párharcból."
Ahogy azt többek között már A vadon hercegnőjében is láthattuk, kompromisszumokat kell találnunk ahhoz, hogy olyan életet élhessünk, amiben sem az ember, sem a természet nem szenved kárt. Az ember viszont egy önző és társas lény. Amíg nem találja meg a maga boldogságát, amíg hiányzik neki valami, dühöng és forró fejjel gondolkodik. A film mintha legalábbis ezt üzenné, hiszen az előbb emlegetett kompromisszumokra és együttműködésre akkor kerül csak sor, amikor a főszereplő megkapja mellé a hőn áhított társat. A teknős-metafora ilyen szempontból jól működik, arra utalva, hogy mindennapjainkat konok módon saját páncélunkban éljük és nem merünk vagy nem akarunk mások akarata felé nyitni.
A vörös teknős ilyen és ehhez hasonló elgondolkodtató, nemes folyamatokat ír le, teszi mindezt ráadásul úgy, hogy jócskán enged teret a nézőnek az elmélkedésre, illetve elmélyedésre. Majdhogynem némafilm révén még párbeszédek sem zavarják meg agyunkat, nem táplálnak belénk sok mindent ilyen-olyan narrációs eszközök. Igaz, ez idővel némileg a visszájára is fordul, hiszen bár csak egy 80 perces alkotásról van szó, rendesen bele lehet fáradni az ötletelésbe és azáltal, hogy nem kapunk egy megközelítőleg sem egyértelmű értelmezési keretet, nem is fogja szinte semmi össze a látottakat. Bár az is jó kérdés lehet, hogy vajon nem ez-e a célja pontosan az animációnak.
A Ghibli házon belülről érkező produkciói sok kimondott igazsággal és változatos, nagyívű kalandokkal operáltak főként, de jelen írás tárgyára ez abszolút nem igaz, ami így ingerszegényebb és kevésbé törekvőbb lesz. Önmagában ettől még nem lenne kevesebb A vörös teknős a "mostoha-testvéreitől", de amennyire lezárt és kereknek hatott a történet, olyannyira éreztem is egy kis űrt magamban a megtekintés után, amiért leginkább a céltalanságot okolom. Több ponton is úgy éreztem, hogy teljes mértékben csak az én nézőpontomtól függnek a látottak és nincs mögöttük egy átgondolt, erős tartalmi többlet, ami meghatározná a művet.
Ennek ellenére hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem működött a film, amire abszolút igaz, hogy nagyon könnyű a hatása alá kerülni. Ebben nagy szerepe van a gyönyörű képsoroknak, a cselekménynek, a maguk egyszerűségében szerethető karaktereknek, valamint Laurent Perez del Mar elbűvölő zenéjének is. Az aprócska gondom ezzel kapcsolatban csak az a hiányérzet, miszerint ezzel a hatással és atmoszférával úgy gondolom többet is lehetett volna kezdeni, mint ami végül kisült belőle. Persze, azért így is mindenképpen egy különleges, érdekes darab kerekedett A vörös teknősből, ami már önmagában is szép teljesítmény.
A vörös teknős teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán