1. Bátor döntés volt egy jól bejáratott sorozat helyett egy teljesen új stílusban és korszakban kipróbálnia magát. Nem félt attól, hogy a már meglévő rajongótábora nem fogadja el Öntől ezt a radikális változtatást?

Ez az én ún. rajongótáborom nem annyira tábor, inkább csak egy busznyi turistacsoport, úgyhogy nem volt akkora kockázat valami újjal próbálkozni. Persze bízom benne, hogy az eddigi olvasók közt akadnak páran, akik nem félnek a stílusváltástól, de már az utolsó, szerintem legjobb Dávid Veron-krimi vegyes fogadtatása is felkészített rá, hogy ugyanannak a sorozatnak a folytatása nem jelenti feltétlenül, hogy végig velem marad minden addigi olvasóm. Na meg az önismétlést is el akartam kerülni.

2. Ugye nem kell végleges búcsút vennünk Dávid Verontól?

Nem, nem. Szeretem a karaktert, szeretem a hozzá tartozó földrajzi környezetet és történelmi korszakot, úgyhogy biztos lesz még folytatás. Csak kell egy kis idő, hogy megtaláljam a megfelelő sztorianyagot, és összegyűjtsek annyi munkakedvet, lendületet, ami segít, hogy tartsam a színvonalat.

3. Azért nem folytatta Dávid Veron kalandjait, mert egy kicsit ráunt, és új kihívásokra vágyott, vagy azért, mert a történelmi témájú könyvek piaca az utóbbi időben erősen telítődött?

Hát csőstül ömlenek ránk a történelmi regények mindenféle minőségben és alműfajban, ez tény, és az is tény, hogy olvasóként minden történelmi érdeklődésem ellenére kezdek besokallni. Már a Dávid Veron-sorozatnál is fontos motivációs tényező volt az, hogy én mint olvasó mit hiányolok, mit olvasnék szívesen, és ennek az igénynek az Arkangyal éjjel esetében is volt szerepe. Oké, hogy próbáljuk megírni a meg nem írt vagy meg nem írhatott történelmi korszakok és témák regényeit, de ki írja meg azokat a regényeket, amik a saját jelenünkre, generációnkra reflektálnak? Úgy értem, azokat a regényeket, amik tényleg regények, nem pedig regénynek álcázott aktuálpolitikai esszék vagy szociológiai eszmefuttatások.

4. Miért éppen a nők elleni erőszakot választotta a könyv meghatározó témájának?

A meghatározó tényező a főhősöm volt, ő volt meg legkorábban. Mivel neki sajátos problémái vannak az erőszakkal, kézenfekvő volt, hogy kontextus gyanánt a nők és az erőszak komplexebb viszonyának a kérdését használom. De rögtön hangsúlyoznám is, hogy eszem ágában se volt tézis- vagy szocioregényt írni, olyasmit, amire a kritikai diskurzus a témája miatt rámondja, hogy „fontos regény”. Jó regényt akartam írni, egy jó krimit. Százból százegyszer írnék inkább jó könyvet, mint fontos könyvet. Persze szerencsés esetben a kettő nem zárja ki egymást, sőt. Csak ez az egybeesés az én olvasói tapasztalataim szerint elég ritka.

5. Nem hétköznapi karakter született a főhős személyében, aki nem sokban hasonlít a századelőn élt zsurnálhölgyhöz, abszolút modern alak, egy igazi női akcióhős, aki súlyos családi terheket cipel. Nehezen vagy könnyen állt össze a fejében ez a különleges szereplő?

Kellett neki egy kis idő. Több alakból mosódott végül össze, mert korábban különböző, főleg forgatókönyvbe szánt főhősökön törtem a fejemet. Idővel ezek összeolvadtak az Arkangyal éjjel főhősévé. És nem akarom elhallgatni, hogy különös élvezettel írtam egy „igazi női akcióhősről”, bármennyire is abszurd dolognak tűnt elsőre a mai Magyarországra telepíteni egyet. De ahogy próbáltam egyre élőbbé, elképzelhetőbbé, reálissá faragni, fokozatosan elvesztette a figura az abszurditását, és már nem is illett annyira rá az akcióhős kabátja, egyszerre több is lett, és kevesebb is.

6. Eldőlt-e már, hogy mi lesz a következő könyv témája, és ha igen, mikorra várható a megjelenése?

Néhány éve tört föl bennem a buzgalom, hogy akkor most már igazán kéne írni egy sci-fit. Sajnos a buzgalom meg a sci-fi iránti hűséges érdeklődésem még kevés egy regényhez, de most mintha úgy tűnne, hogy megvan a téma, aminek van számomra relevanciája. Az egy fontos saját szabályom, hogy ne írjak olyan regényt, se történelmi krimit, se kortárs krimit, se sci-fit, amit egy amerikai író is megírhat, mert egyrészt akkor valószínűleg már meg is írta, másrészt meg nekem az kell, hogy elsősorban a magyar olvasóknak legyen érdekes, akkor is, ha még mindig erősek az előítéletek a magyar szerzők zsánertörténeteivel szemben. Persze, vannak rossz tapasztalatok, de ahogy a szépirodalomban, a többi műfajban is sokféle munka van sokféle színvonalon, itt is érdemes előbb tájékozódni. És nem árt néha kilépni a komfortzónából, mert érhetik az embert kellemes meglepetések.

7. Történész diplomája van, szakcikkei is jelennek meg, van-e ideje tudományos karriert is építeni az írói mellett?

A „tudományos karrier” kifejezést nehéz Magyarországon, pláne a mostanában különösen is lenézett bölcsészettudományok terén irónia nélkül érteni. De ha nem is volna így, számomra akkor se lenne igazán jelentése. Államvizsgázni már reklámügynökségi gyakornokként mentem, munka mellett szereztem meg a PhD-fokozatot. Semmilyen „hivatásos” intézménybe nem hívtak soha kutatni, kívülállóként pedig szinte lehetetlen kutatási támogatásokat megpályázni, ezek miatt néha fölmerülnek bennem önbizalmi kérdések. Csak az a gond, hogy van két-három téma, amiknek a kutatására tényleg a személyes szenvedély meg az irracionálisan szívós érdeklődés ösztönöz, és ezek miatt képtelen vagyok végleg fölhagyni azzal az idő-, pénz- és agyigényes foglalatossággal, amit a történeti kutatás jelent.

8. Magyarkanizsán töltötte a gyermekkorát, mennyire volt nehéz megszokni a fővárosi nyüzsgést?

Nem szoktam meg. Eleinte rémesen idegennek éreztem magam, később azért valamennyire hozzáidomultam, de beláttam, hogy én már örökké afféle kisvárosi alak maradok, ez van. Ha lehet még választani, olyan helyen szeretnék élni, ahol át lehet futni a szomszédasszonyhoz, ha főzés közben kifogytam a prézliből, és biciklivel legföljebb egy óra alatt ki lehet tekerni a határba.

9. Nem könnyű érvényesülni a könyvpiacon, mennyire érzi magát a szakma és a közönség által elismert alkotónak, valamint a reklámszövegírói munkája mellett tud-e annyi időt és energiát szentelni a regényeknek, mint szeretné?

Egy magyar írónak ilyenkor panaszkodni kéne a meg nem értésre, az olvasók ízlésproblémáira meg egyes mamutméretű piaci szereplőkre, de sajnos nincs igazán okom rá. Van egy kiadó (és még csak nem is a rokonaim!), ami állami támogatás nélkül is hajlandó kiadni a munkáimat, szívén viseli a szövegeim gondozását. Vannak olvasók, akik élvezettel olvassák a könyveimet, és van pár kritikus, aki nem utálja, ami írok. Ez egy ilyen kis piacon elég kell, hogy legyen, főleg ha nem akarok magammal és másokkal szemben olyan elvárásokat támasztani, amik megakadályozzák, hogy örömet találjak az alkotásban, vagy hogy olyan színvonalon írjak, amilyenen szeretnék. A reklámot már évek óta csak nagyon érintőlegesen csinálom, próbálok főleg kutatói és forgatókönyves melókat fölhajtani. Ez egy anyagi szempontból több fokkal szerényebb és bizonytalanabb életmód, mint egy főállású ügynökségi kreatívé, sok személyes kudarccal és újra meg újra rám törő megélhetési aggodalmakkal. De amikor hétfő reggel arra gondolok, hogy aznap NEM kell szívecskékkel és coelhói életbölcsességekkel fűszerezett akciós ajánlatokat posztolni a megbízó Facebook-oldalára, alig van nálam boldogabb ember. A reklámos kollégák társaságát alapvetően szeretem, és nagyon sok értékes tapasztalatot szereztem köztük a csapatmunkáról meg a saját kreatív képességeimről, de úgy látom, minden értelemben kiöregedtem abból a világból.

10. Mivel alapvetően filmblog vagyunk, és tudjuk, hogy forgatókönyveket is ír, ezért mindenképpen érdekelne bennünket, hogy jelenleg beleférnek-e filmes projektek is az életébe?

Abszolút. Az utóbbi két-három évben forgatókönyves projektekbe öltem a legtöbb időmet. A sikerek és a konkrét megbízások ezzel együtt is csak ritkán találnak meg, talán azért, mert a hazai piacon egyszerűen betelt a megengedhető forgatókönyves létszám. Vagyis vannak páran, akik – nyilván nem ok nélkül – meg tudnak élni ebből, akikben megbíznak a filmkészítők, de a többieknek, köztük nekem is, borzasztó nehéz szem elé kerülni. Viszont, hasonlóan a történészkedéshez, ezt is szeretem csinálni, úgyhogy nem szívesen adom fel. Ebben az évben két nagyjátékfilmes forgatókönyvet fejeztem be, egy romantikus vígjátékot és egy akciókrimit, azokkal próbálok házalni most, egyelőre minimális érdeklődést kiváltva. Szerencsére úgy fest, hogy közben találtam támogatót egy történelmi dokumentumfilm forgatókönyvéhez. Talán egyszer film is lesz belőle.

Az írónő legújabb, Arkangyal éjjel című regényéről itt írtunk.