Először egy Verne-regényben találkoztam a hőssel, aki megrendelte a saját halálát, hogy aztán hamar meggondolja magát, és elképesztő kalandok árán végül sikeresen elkerülje azt. Azonban úgy néz ki, másokat is megihletett ez a téma, például a holland Belcamponak is volt hasonló műve, amelyből végül Mike van Diem forgatott filmet tavaly. Bár a "megihletett" túlzó kifejezés, elnézve azt, hogy a flamand rendező műve végeredményben csak néhány sajátos motívummal felruházott romantikus komédia - amely éppen ezért nem is tűnik ki nagyon a tömegből.

Főhősünk, Jacob (Jeroen van Koenigsbrugge) esetében például egészen szürreális módon indokolja a film a halálvágyat: érzelmekre képtelen, és mivel így nem talál örömöt az életben, abban bízik, hogy a halállal ez majd változik. A sorstársául szegődő Anne (Georgina Verbaan) karakterizációja pedig még ennél is sekélyesebb (igaz, ez majd később értelmet nyer, de a tényen nem változtat), így az alkotás első órája gyakorlatilag azzal telik, hogy a két karakter megismerkedik előbb a gyors és meglepetésszerű elmúlást ígérő céggel, majd pedig egymással, és csak ezután jöhet a kézenfekvő fordulat, hogy végül mégis az életet választják.

Az, hogy 60 percen keresztül vagyunk kénytelen nézni egy túlhúzott sablont, még nem is lenne akkora baj, ha van Diem legalább képes lenne élettel megtölteni ezeket a perceket, de főszereplőjéhez hasonlóan a produkció is iszonyúan steril és érzelemmentes. Egy öngyilkosságot fontolgató emberekről szóló darabnak vagy a drámában, vagy a bevállalós fekete humorban illene legalább jónak lennie, de A meglepetés tesze-tosza módon halogatja, hogy bármi érdemi lépést tegyen, és igyekszik jelentéktelen pillanatokkal kitölteni a rendelkezésére álló időt. Nem igazán dolgozik a főhősök románcán, sem azon, hogy a helyzet abszurditásával abba legalább egy szemernyi humort csempésszen, mintha a rendező túlságosan is elhitte volna magáról, hogy annyira egyedi koncepcióval állt elő, hogy az már önmagában elviszi a hátán a kész filmet is.

Ez bizonyítja az is, hogy a fináléra több csavart is tartogat, azonban ezek annyira bevezetetlenül és szervetlenül érkeznek a történetbe, hogy sokat nem emelnek a színvonalon, és inkább csak újabb kínos időhúzásként értékelhetők. (Arról nem is beszélve, hogy bár elvileg az eredetiséget jelképeznék, újabb rettentően klisés konfliktusok származnak csak belőlük.) Ugyanakkor eddigre a mű legalább már képes arra, hogy valódi, emberi érzelmeket csiholjon elő a jelenetekből és szereplőiből, egy meglepően megható és érett lezárást kerekítve az addig látottaknak.

Ettől függetlenül A meglepetést sem könnyed szórakozásként, sem európai módra intelligens és emberközeli darabként nem tudom ajánlani, ehhez ugyanis legalább egy alapvető elhatározás kellett volna valamelyik irányba. Mike van Diem azonban megpróbálta a lehető legkevesebb inputtal végigbekkelni filmjét, aminek az lett az eredménye, hogy minden lehetőségéből csak feláldozott, de nem valósított meg semmit. A meglepetés tehát nem az a fajta gyöngyszem, amelyek miatt a belga produkciókat szeretni szoktuk.

5,5/10