Csak nem tudják összehozni a filmesek azt a feminista westernfilmet, amit mindenki vár a műfaj szerelmesei közül, a The Keeping Room - nak erre minden esélye megvolt, de a rendező eltolta a lépést. Évtizedek óta temetjük a műfajt, pedig búvópatakként mindig jelen volt a filmes univerzumban, csak a nagy klasszikus időszak lecsengése után nagyon nem találta a helyét a modern világban. A western ugyanis egy minimalista, macsó világban játszódik, megvannak a sajátos szabályai, kevés a szó, sok az akció, a lovas vágta, és mindazon klisék, amelyeket mindannyian jól ismerünk a John Wayne - filmekből. Ezek azok a nosztalgikus képek, amelyekhez ragaszkodunk, miközben folyamatosan azon nyavalygunk, hogy már rongyosra néztük a gyerekkori kedvenceinket, amelyeket imádunk, de ezt a hűha élményt nem tudjuk abszolválni időtlen idők óta. Mostanában ha lassan is, de kezd magára találni a műfaj, határozottan vannak minőségi próbálkozások arra, hogy megújhodjon sokunk kedvenc zsánere. Mivel manapság erősen a girl power időszakát éljük (ennek én lányként nem mindig örülök tiszta szívemből, de ez egy másik történet), ezért nyilvánvalóan a feminista vonal körül kell(ene) keresgélni a megváltó utat. Az előzetesek alapján a The Keeping Room rendkívül ígéretesnek tűnt, ezért nagyon kíváncsian vágtam bele a megtekintésébe, és alapvetően nem csalódtam hatalmasat, viszont sokszor meg tudtam volna tépni a rendezőt a kihagyott ziccer miatt, mert ebben az alkotásban tényleg benne volt a műfaji klasszikus ígérete.

Az amerikai polgárháború vége felé járunk, egy déli államban, ahol éppen próbálják megszokni az egykori gazdák, hogy a rabszolgák fel vannak szabadulva. Egy nagy házban két fiatal lánytestvér él, néger házvezetőnőjükkel együtt. Egészen addig viszonylagos nyugalomban telnek a napjaik, amíg arra nem vetődik két katona, akik felfigyelnek az idősebb testvérre, Augustára (Brit Marling), és az események gyorsan elfajulnak...

Daniel Barber a Harry Brown- nal bebizonyította, hogy képes a meglepetésre, tehetséges alkotóról van szó, de ebbe az ambiciózus vállalkozásba sajnos ha nem is látványosan, de beletörött a bicskája. Talán túlságosan tisztelte a nagy mestereket, erősen érződik a filmen a Volt egyszer egy Vadnyugat szellemisége, amely azonban jelen esetben eléggé unalmassá tette a kezdeteket, konkrétan az első háromnegyed órában be kell érnünk szép, de kissé üres képekkel, hogy aztán hirtelen besűrűsödjenek az események. Már-már egy igazán ütős thriller alakul ki, de aztán túl sok lesz a szájtépés, a drámai erejű jelenetek lassan, de biztosan tovatűnnek, így a valóban ütős lezárás sem tud katartikus erejű lenni. Kár, mert némileg összeszedettebb rendezéssel, bátrabb forgatókönyvvel, kevesebb dumával, több akcióval jóval maradandóbb alkotás születhetett volna.

Lássuk, hol csúszott félre ez a jobb sorsra a film. Tehát, a cél az volt, hogy összedobásra kerüljön egy igazi, dögös feminista western. Nincs rá sok pénz, ami lehet előny is, mert kreativitással kell pótolni az anyagiakat. Kevés szereplőt lehet csak mozgatni, ez még mindig nem hátrány, csak jól meg kell írni a karaktereket. És itt bukott meg a mutatvány alapvetően sajnos. Mert nem sikerült igazán erős női szerepeket írni, pedig jó felé indultak az alkotók, mert ugye itt van az erős nővér, a hisztis kis hugica, és a csendes házvezetőnő, akiről természetesen sejteni lehet, hogy ez csak a felszín, több van benne, mint amit elsőre kinéznénk belőle. Jó lenne néhány meglepő fordulat, nos, ebből is sikerült néhányat beleszuszakolni a történetbe, de sajnos nem sikerült fenntartani a figyelmet a film végéig. A hangsúly a női szereplőkön van, ez jó, de a csúnya, rossz férfiak (akiktől a lányoknak meg kell védeniük a házukat) alakja sajnos nagyon elnagyoltan került megírásra, nem tudjuk, miért olyanok, amilyenek, a végső leszámolás jeleneteiből pedig hiányzott az igazi átütő erő, kellett volna egy igazán erős jelenet, amire lehet emlékezni, a szándék megvolt, de elég halovány lett a kivitelezés.

Romantika az nincs ebben a filmben (erőszakolás viszont van), brutálisan nyersen akarja beletolni a pofinkba a rendező, hogy milyen farkastörvények uralkodtak abban az időszakban, és mennyire bátrak voltak ezek a lányok, hogy egymagukban szembeszálltak két rendkívül veszélyes férfivel. A kezdő jelenetnél kezdtem nagyon örülni, ugyanis az nagyon ütős lett, de aztán eléggé vérszegény lett a folytatás, jó sokáig nézzük a semmit, aztán pedig már nem tudunk annyira felpörögni, hogy igazán betegre izguljuk magunkat a lányokért, és ezzel már el is veszett a film igazi ereje, hiába van benne jó néhány olyan képsor, amelyből látszik, hogy minőségi alkotásra volt esély, mégis csalódást keltő a végeredmény.

A színészeken nem múlt semmi, Brit Marling és Hailee Steinfeld kihozta a maximumot a szerepéből, Muna Otaru azonban egy árnyalattal elmarad tőlük. Sam Worthington - nal nem sok mindent tett le az asztalra az Avatár óta, pedig folyamatosan forgat, most azonban voltak szép pillanatai, Kyle Soller azonban érdemben nem tudott sokat hozzátenni a filmhez.

Egyszer mindenképpen érdemes megnézni ezt az összességében sajnos csalódást keltő alkotást, mert egyrészt tényleg vannak kiváló pillanatai, másrészt pedig ha rövid időre is, de meg tudta ragadni azt a hangulatot, amelyet már nagyon régen várunk a műfajban: egyszerre tudott nosztalgikus és újító lenni, kár, hogy nem sikerült új életet lehelnie a zsánerbe, de megmutatott egy jó irányt, és sokat lehet tanulni a hibáiból.

6/10

A The Keeping Room teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.