Mindenütt jó, de legjobb otthon. Ez a legfontosabb tanulsága ennek a nem mostanában készült filmnek, amely Frank L. Baum könyve alapján készült. Nemrégiben készült egy látványos remake, amelyet már el is felejtettünk, annyira semmilyenre sikeredett. Az 1939-ban készült klasszikus Judy Garlanddal viszont nem tud kimenni a divatból, habár ez elsősorban egy csodálatosan szép dalnak, a Somewhere over the Rainbow-nak köszönhető, amelyet mindenki ismer, annyiszor hallotta már. És a film, arra emlékszünk még? Nos, szánom - bánom bűnömet, de én nem igazán, nagyon régen láttam, és már csak néhány részletre emlékeztem belőle. Talán éppen ezért tudott rabul ejteni ez a bájos történet, amely valóban csodásan szép, felnőtt fejjel is bele lehet feledkezni a gyönyörű mesébe, dacára annak, hogy a trükkök fölött már nyilván eljárt az idő. Kötelező darab!

Dorothy (Judy Garland) Kansas-ban éli nem túlságosan érdekes életét egy farmon, nem csoda, hogy egy szivárványon túli hely után vágyakozik. Meg is kapja, csak nem éppen úgy, ahogyan gondolta. Egy szélviharban ugyanis beveri a fejét, és egy mesés országban találja magát. Nagyon gyorsan talál magának egy halálos ellenséget a gonosz Nyugati Boszorkány (Margaret Hamilton) személyében. Mivel haza akar jutni, elindul piros cipellőjében a sárga köves úton Smaragdvárosba, Ózhoz...

A felnőtté válásról szól ez a gyönyörű történet, egy kislányról, aki elvágyódik otthonról, és nagyon hosszú utat kell bejárnia ahhoz, hogy felismerje, milyen szerencsés, hogy a családjával élheti az unalmasnak látszó kis életét. Mindeközben a barátai is ráébrednek arra, hogy azok a tulajdonságok, amelyet Óztól szeretnének kérni, igazából megvannak bennük, csak nem hisznek saját magukban, értéktelennek gondolják magukat, de végül szembe tudnak nézni a félelmeikkel és megerősödve abszolválják a megpróbáltatásokat. Iszonyúan régen olvastam a könyvet, nem nagyon emlékszem rá, ezért nem tudom megmondani, mennyire volt hű hozzá a filmváltozat, de az biztos, hogy bájos, de nem cukormázas lett a végeredmény, átjön a mondanivaló sok évtized távlatából is.

Judy Garland-ra szeretünk aranyos kislányként emlékezni, holott nagyon tragikus sors jutott neki, már gyerekként gyógyszerfüggő volt (a stúdió iszonyatos munkatempót követelt tőle, csak így tudta tartani a tempót), a magánéletben sem találta meg a boldogságot, nagyon fiatalon halt meg, a gyógyszerek és az alkohol tönkretette a szervezetét (leánya, Liza Minelli sajnos szintén komoly szenvedélybetegségek rabságában vergődött egész életében). 17 évesen játszotta el élete szerepét (bár ezen kijelentés ellen musicalrajongó énem hevesen tiltakozik, hiszen volt egy Csillag születik, egy Találkozzunk St. Louis-ban, és akkor az Ítélet Nürnberg-ben című filmről nem is beszéltem), ezzel írta be magát a filmtörténelembe, és feledhetetlenné tett egy gyönyörű dalt. A forgatás nagyon nehéz volt, a kor technikai színvonala miatt a színészek sokat szenvedtek a jelmezek és a smink miatt, de mindebből semmi sem látszik a filmen, csodálatosan szép mesét kaptunk, amelyet csak szeretni lehet. 

Nagyon hatásos megoldás, hogy a Kansas-ban játszódó részek szürkék, az Óz birodalmában játszódóak színesek. A trükkök a saját idejükben csúcstechnikának számítottak, és meglepő módon mára sem lettek idejétmúltak, nem zavarják a szórakozást. A siker titka a forgatókönyv, a casting és a kivitelezés triumvirátusa, mindegyik kellett ahhoz, hogy évtizedek múlva is bele tudjunk feledkezni a filmbe. 5 Oscar díjra jelölték annak idején az alkotást, kettőt meg is kapott belőle (nem meglepő módon a zenéért és a betétdalért). Remekül sikerült az adaptáció, kiváló musical-t készítettek az alkotók, remek forgatókönyvvel, jól felépített karakterekkel, szórakoztatva tanító történettel, amelynek olyan erős érzelmi töltete van, hogy még ma is le tudja nyűgözni a nézőjét.

Judy Garland fantasztikus alakítást nyújtott, ő maga volt Dorothy, nemcsak gyönyörűen énekelt, hanem (a forgatás idején) tizenéves kora ellenére teljes emberábrázolásra is képes volt. Ray Bolger, Bert Lahr, Jack Haley és Frank Morgan szintén kiválóak voltak, de Margaret Hamilton a gonosz nyugati boszorkány szerepében még náluk is jobb volt. Nagyszerű lett a szinkron is, érdemes azzal megnézni a filmet!

Victor Fleming 1939-ben az Óz mellett még az Elfújta a szelet is megrendezte nekünk, vagyis ugyanazon évben két, mára már klasszikussá vált filmet tett le az asztalra, ami lássuk be, nem mindennapi fegyvertény. Kinek érdemes megnézni ezt a bájos alkotást? Minden gyereknek és felnőttnek, aki szereti a mesét, a szép és tartalmas történeteket, a szép dalokat, és akinek van mersze túllátni a szivárványon.

9/10

Az Óz, a csodák csodája teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.