Minden idők legdögösebb titkos ügynöke angol és James Bond-nak hívják. A francia macsók sem rúghatnak labdába mellette, de azért nem kell őket félteni, nekik is vannak nem is olyan rejtett aduászaik. Jean Reno, példának okáért, akit a 90-es évek elején még eszméleten jól nézett ki (ma is jól tartja magát, de azért telik az a mocskos idő, lássuk be), és még jó színész is volt, ki más játszhatta volna el a francia 007-est. Megkapta maga mellé akkoriban örökös kollégáját, Chrisitian Clavier-t és egy kiváló kolléganőt Valérie Lermercier személyében. A forgatókönyv azonban nem volt éppen világszínvonalú, és bár a színészek elvitték a hátukon a filmet, mégsem lett több a végeredmény egy közepes francia vígjátéknál, amelyen egyszer jót lehet nevetni.
A Cápa (Jean Reno) kiváló francia kém, aki hosszabb bogotai kiküldetésből érkezik haza Párizsba, hogy azonnal fejest ugorjon a Marhakonzerv akció fedőnevű munkába. Ennek lényege az, hogy egy tolmács, aki részt vesz egy fontos találkozón, gyűrűjébe lehallgatót tesznek, azonban az asszony le akarja mondani a munkát, mert a férjével, Jean-Jacques-kal (Christian Clavier) szeretné tölteni az idejét. A probléma megoldása érdekében egy ügynöknőt megbíznak azzal, hogy csábítsa el a férjet, így a tolmácsnő biztosan ott lesz a találkozón. Ámde a feladattal a Cápa barátnőjét, Isabelle-t (Isabelle Renauld) találják meg, aki a haza érdekében elvállalja azt. De amikor az akciót irányító szuperkém tudomást szerez erről, elszabadul a pokol...
A francia vígjátékoknak van egy jellegzetes stílusa, ami vagy bejön valakinek, vagy nem. Nekem inkább vagy nem, de mivel a Jean Reno-Christian Clavier párossal nagyon tetszett a Jöttünk, látunk, visszamennék c. alkotás, ezért bátran tettem egy kísérletet ezzel a filmmel is. Nem mondanám, hogy megbántam, de összességében egy teljesen felejthető alkotásról van szó, amelynek vannak ugyan szép pillanatai, de egyetlen poént sem tudnék felidézni belőle. Korrekten kivitelezett, nem rossz film, de hiányzik belőle az a bizonyos plusz, ami miatt emlékezetes élmény lenne.
Van az a tömény poénözön, ami már fárasztó, és ebben az alkotásban nem fukarkodnak a szájkaratéval és a mesterségesen eltúlzott színészi játékkal, mégsem tudtam sikítva végignevetni a filmet, sőt igazából ritkán mosolyodtam el. Nem mondanám, hogy unatkoztam, de hiába a kiváló szinkron (beszélem a nyelvet, de vígjátékot én lehetőség szerint mindig magyarítva nézek, mert a fordítás általában jobb szokott lenni, mint az eredeti, ha a 80-as, 90-es években készült az alkotás) nem tudta végig fenntartani a figyelmemet az előre kiszámítható fordulatokkal operáló történet. A karakterek felnagyítottak, nincs bennük semmi igazán eredeti, de a színészek mégis meg tudták tölteni élettel a figurákat.
A forgatókönyvírók belesűrítettek minden létező műfaji klisét a filmbe, kevesebb jóval több lett volna. A franciák ennél sokkal szórakoztatóbbak is tudnak lenni, de ne legyünk igazságtalanok, nem nézhetetlen műről van szó, egyszerűen csak többet várna tőle a néző. Akcióban sincs hiány, Jean Reno szokásához híven nagyon dögösen tudja elővezetni a macsó karaktert, úgy vicces, hogy nem nevetséges, amit a filmvásznon művel. Christian Clavier ezúttal jóval visszafogottabb magához képest, ez sajnos nem tesz jót az alkotásnak, de azért kiválóan működik a kettősük Reno-val. Tényleg a színészek miatt érdemes megnézni a filmet, olyan felszabadultan komédiáznak a szereplők, hogy nem lehet őket nem szeretni.
Jean Reno univerzális filmszínész, akciósztárnak, drámai színésznek és komikusnak is remek, sőt a műfajokat keverő alkotásokban is hiteles tud lenni. Kár, hogy felette is eljártak az évek, mostanában nem igazán örvendeztet meg bennünket igazán emlékezetes szereppel, főleg azért, mert nem játszik mostanában olyan ütős filmekben, mint hajdanán. De ebben az alkotásban hozta a kötelezőt, jól elszórakoztatták magukat és a közönséget Christian Clavier-val. Isabelle Renauld szép volt, Valérie Lemercier nagyon jól játszotta a szerepét.
Egyetlen okot sem tudnék mondani, hogy miért kellene újranéznem ezt a filmet, de azt sem mondanám, hogy messzire kerülje el mindenki. Egyszeri kikapcsolódásnak, hétvégén délelőtt vagy délután az esti film előtt tökéletes választás. Nem váltotta meg a világot ez a nem túlságosan vicces, de nem is unalmas alkotás, de nem is ez volt a célja, pusztán szórakoztatni akart, és ezt végülis megtette. Volt már ennél jobb, de sokkal rosszabb is a műfajban, de főleg a harsány és a felejthető jelzőkkel lehetne leginkább illetni.
Közepes francia vígjáték, amelyet Jean Reno miatt érdemes egyszer megnézni.
5/10
A Marhakonzerv-akció teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
