Ha az ember lánya egy westernfüggő apukával él egy háztartásban, akkor bizony John Wayne filmeken nő fel, akár tetszik neki, akár nem. Mindig jókat mosolygok azon, milyen sokan megütköznek azon, hogy lány létemre felnőtt koromra sem csökkent rajongásom a Vadnyugat - na és persze a dögös cowboyok - iránt, nekem ez a természetes állapotom, és kicsit sem érdekel, hogy ha valakinek ez nem tetszik. Szóval a Hercegnek nagy kultusza van nálunk, az összes filmjét láttam nagyon sokszor, és természetesen megvan a saját kedvencem, ami nem feltétlenül egyezik meg a legjobban sikerülttel, de ha valaki gyerekkorában beleszeret egy filmbe, felnőtt fejjel sem nagyon fogja tudni kiverni a fejéből. Nem kicsit érzem magam skizofrén helyzetben, gyermeki énem azt írná hogy ez a film úgy jó, ahogy van, hiszen én máig nem tudom megunni, ugyanakkor a felnőtt, kritikusi énem tudja, hogy megvannak a maga hibái ennek az alkotásnak, ezért csak azt tudom mondani, hogy ez egy jó kis westernfilm, vérbeli Ford-Wayne darab, egyszer mindenképpen érdemes megnézni.

1863-ban járunk, Amerikában tombol a polgárháború. John Marlowe ezredes (John Wayne) azt a nem túl egyszerű feladatot kapja, hogy hatoljon be a déliek területére, és ott hajtson végre egy katonai hadműveletet. Ráadásul kap még a nyakába egy katonaorvost, Kendall-t (William Holden), akivel kölcsönösen utálják egymást. De az igazi próbatétel akkor kezdődik az ezredes számára, amikor úgy alakulnak a dolgok, hogy magával kell vinnie egy temperamentumos déli hölgyet, bizonyos Hannah Hunter-t (Constance Towers), aki még nála is makacsabb...

Az a film, ami úgy kezdődik, hogy premier plánban lovaskatonák vonulnak, rossz már nem lehet. Aztán amikor John Wayne is megjelenik a színen, és hozza a szokásos formáját, nyugodtan hátradőlhetünk, a hangulat megvan, nagy gond már nem lehet, Nincs is, John Ford nem tud akkorát hibázni, hogy unatkozzunk a filmen, pontosan azt kapjuk, amit várunk, se többet, se kevesebbet. Nem klasszikus alkotásról van szó, a legendás színész-rendező párosnak vannak sokkal jobb filmjei is, de a felhőtlen kikapcsolódás garantált, bár nem sok jelenet marad meg belőle, de ennél nagyobb bajunk ne legyen.

A történet természetesen John Wayne körül forog, az ezredes nyers, nem embertelen, de nem is anyáskodó típus, olyan, amilyennek egy tisztnek lennie kell egy háború kellős közepén. De ezúttal emberére akadt, pontosabban arra is, hiszen egyrészt a dokival is folyamatosak a konfliktusok, másrészt pedig asszonyára is, hiszen tőrőlmetszett jenkiként útitársul kapott egy egyáltalán nem szívbajos déli hölgyet, aki erősen próbára teszi a türelmét. És természetesen beleszeretnek egymásba, amit nagyon nehezen hisznek el, mivel kezdetben nem igazán szívlelik egymást, de aztán sok minden történik, és lassan, de biztosan minden megváltozik kettejük viszonyában. Makrancos Kata megkapta az ő Petruchió-ját, Vadnyugatra hangszerelve, és igazából ez a szerelmi szál adja azt a bizonyos pluszt, ami miatt nekem máig a kedvencem tudott maradni ez a film a Herceg életművéből. Mert nagyon jól működik a kémia a két színész között, a szöveg is nagyon jó, istenien lehet szórakozni azon, ahogyan osztják egymás fejét. Mindehhez adott a polgárháborús környezet, romantikus tájak, lovasvágták, dögös egyenruhák, jó kis csaták, minden adott egy bájosan felejthető westernhez, kell ennél több?

Tisztes iparosmunka a forgatókönyv, a karakterek jól fel lettek építve, a párbeszédek nem unalmasak, látványos jelenetekből sincs hiány, jól el lett találva az akció-érzelem arány. John Wayne-t nem a színészi mélységei miatt szeretjük, ő egy igazi hős, aki arra született, hogy elvezessen egy csapatot az ellenség háta mögé, egy igazi macsó, akinek szíve is van, csak jól titkolja. Megvan az oka rá, hogy utálja az orvosokat, de amíg ez nem derül ki, nem igazán értjük, mi a problémája Kendall-lel, aki kiváló orvos, és egyáltalán nem fél az ezredestől. Kettejük konfliktusa annak rendje és módja szerint eljut a tettlegességig ("mik a szabályok? nincsenek szabályok!"), de természetesen amint komoly dolgokról van szó, azonnal félreteszik nézeteltéréseiket. Miss Hannah nem hétköznapian szókimondó hölgy. aki az egyik legjobb jelenetben simán szájon vágja Marlow-ot. Először szívből gyűlöli a jenkiket, aztán rájön, hogy nem is olyan rossz emberek, és az ezredes sem annyira utálatos a szívének, mint korábban gondolta. A mellékszereplőkre is gondot fordítottak, a polgárháború drámája is megjelenik jelzésértékűen a történetben, ami egyáltalán nem mondható üresnek. Nem esnek szét az események, de annyira nincsenek is egyben, össze-vissza kanyarognak a szálak, amelyek a végén stílusos véget érnek. 

John Wayne szokásához híven tökéletesen hozza saját magát, és ez éppen elegendő westernmániában szenvedő szívünknek. William Holden eléggé háttérbe szorul mellette, de azért nem kell félteni, kihozza a karakterből, amit lehet. Constance Towers élete szerepében remekel, a többi szereplő sem vall szégyent.

John Fordnak vannak jobb filmjei, de ettől még nagyon lehet szeretni ez az amúgy jó közepes westernt. A hangulata az, ami még sok évtized után is meg tudja ragadni a nézőt, stílusos alkotás, amelyet megfűszerez az északi ezredes és a déli úrihölgy nem hétköznapi románca a polgárháború kellős közepén. Na és persze a címben szereplő lovaskatonák is szép számban feltűnnek a színen, hatásosan fényképezve, az operatőri munka teljesen rendben van. Harold Sinclair könyvét jól sikerült filmre vinni.

Egy jól sikerült John Ford western, amelyet nem meglepő módon elsősorban John Wayne miatt érdemes legalább egyszer megnézni!

7/10

A Lovaskatonák teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán