Sztálingrádnál zajlott a második világháború egyik legjelentősebb csatája, az oroszok iszonyatos emberáldozat árán itt állították meg .a németeket. Nemrégiben az oroszok vitték filmre a történetet (nem túl nagy sikerrel), az amerikaiak is elkészítették a maguk látványos változatát. Már nagyon régen terveztem megnézni a német verziót, most eljött az ideje ennek is. Nos, nem ma kezdtem háborús filmeket nézni, de ez bizony még nekem is nagyon durva volt, és nem azért, mert olyan grandiózusak voltak a csatajelenetek, hanem azért, mert rendkívül erős drámát hozott össze Joseph Vilsmaier. Nagyon jó film, de kizárólag erős idegzetűeknek ajánlom!

A német katonák vidáman élvezik a viszonylagos nyugalmat Olaszországban, azonban az idill nem tart sokáig. Átvezénylik őket Oroszországba, és a régi, kedélyes parancsnokuk helyett egy fiatal, idealista, tapasztalatlan hadnagy, Hans (Thomas Kretschmann) lesz a vezetőjük. Amikor megérkeznek Sztálingrádba, még nem tudják, hogy a földi pokol vár rájuk...

Kicsit lassan indul be a film, de amint megérkeznek a katonák Sztálingrádba, egy másik dimenzióba kerülnek az események. Nem maradnak el a látványos csatajelenetek sem, de az igazi dráma a végére marad, amikor a németeket legyőzi a kegyetlen orosz tél. A zárókép katartikus erejű, fájt nézni a jeleneteket, rémes volt követni, ahogyan mindenki egymás után elveszíti a reményt, és végül az életét is. 

A németeknek ugye elvileg nem drukkolhatnánk, hiszen ők volt az ellenség a háborúban, de ez a film nem ítélkezni akar, csak bemutatni azt, hogy ők is emberek voltak, akik túl akarták élni a háborút, és haza akartak menni a családjukhoz. Vidám fiatalemberekből a szemünk előtt lesznek megkeseredett, minden illúziót és életkedvüket elvesztő emberi roncsok, akiknek talán már megváltás a halál, hiszen olyan testi és lelki kínokat kellett kiállniuk, amelyre nem lehettek felkészülve. Teljes sorsdrámát mutat be a film, egy csapatot összekovácsol a háború és az átélt borzalmak, lassan, de biztosan eltűnik a különbség tiszt és közlegény között, és bár mindenkinek az a célja, hogy túlélje a háborút,  egyre fogy a létszám, végül már csak ketten maradnak, ők és a végtelen hómező. Nagyon megrázó a film utolsó harmada, szinte a szereplőkkel együtt fagyoskodunk Sztálingrádban, teljesen átélhető a tragédiájuk. 

Nem hibátlan a film, kicsit hosszú a bevezetés, néhány karakter túlságosan papírízűre sikeredett, de a kiváló vágásnak és a fordulatos cselekménynek köszönhetően ez nem zavaró, a kezdeti csapongás után végig fenn tudja tartani a figyelmet az alkotás. A büszke katonákból (akik azt hiszik, gyorsan letudják az oroszokat) végül dezertőrök és fosztogatók lesznek, az orosz tél elsősorban a lelküket törte meg, a testük már csak porhüvely, nem véletlenül mondja az egyik szereplő, amikor a végén meg akarnak szökni, hogy már teljesen mindegy. A csapat tagjai mindannyian különböző személyiségek, azonban igazi bajtársak, akik igazából abba őrülnek bele, hogy sorban elveszítik a barátaikat, és az életösztön már nem tudja legyőzni a teljes reményvesztettséget. Nagyon erős film, emlékezetes jelenetekkel, fájdalmasan szép képekkel.

Kiváló színészi alakítások jellemzik az alkotást, minden szereplő kiválóan teljesít, de Thomas Kretschmann, Johen Nickel és Sylvester Groth játéka kiemelkedik a többiek közül. Háborús filmről lévén szó, egyetlen női karakter található benne, de az nagyon is erős (a német anyától született orosz lány, akinek az lesz a tragédiája, hogy a németek prostituáltja lesz, nem szabad akaratából), és Dana Vávrová élt is a lehetőséggel, kihozott mindent a szerepből.

Joseph Vilsmaier nagyon erős drámát tett le az asztalra, köszönhetően a jó forgatókönyvnek, a hatásos jeleneteknek és a színészi alakításoknak. Nem éri el a Das Boot színvonalát a film, de nagyon közel van hozzá, a legjobb háborús filmek közül nem hiányozhat ez a kiváló alkotás, amely úgy ráz meg szívet és lelket, hogy nem a látványra, hanem az emberekre helyezi a hangsúlyt. 

Megrázó háborús dráma, kötelező darab!

8/10