Délidő / High Noon (1952)
2014. december 06. írta: FilmBaráth

Délidő / High Noon (1952)

delido.jpgA Cary Cooper főszereplésével készült antiwesternen nem fogott az idő és máig bérelt helye van a műfaj élvonalában. John Wayne ki nem állhatta Will Kane alakját, többek között azért forgatta le a Rio Bravot, hogy megmutassa, milyen egy igazi marsall az ő fogalmai szerint. Minden idők leghíresebb cowboyát nem az eszéért szeretjük, de így végül a western szerelmesei jártak jól, mert két kiváló filmben is rongyosra nézhették a teljesen különböző karakterű főhős nem mindennapi kalandjait a Vadnyugaton. John Wayne klasszikusát többször láttam már, a Délidőből viszont már csak néhány jelenet derengett, ezért sikerült újra rácsodálkoznom arra, hogy milyen zseniális filmről van szó!

Will Kane (Gary Cooper) egy vasárnap délelőtt elveszi feleségül a szép kvéker lányt, Amyt (Grace Kelly), és leveszi a marsallcsillagot, mivel békés polgári életre készül. Azonban egy erősen zaklatott hírvivőtől megtudja, hogy a déli vonattal a városba érkezik egy általa elfogott bűnöző, Frank Miller (Ian MacDonald), azért, hogy megölje őt. Elmenekülhetne a városból, de visszajön, a feleségével összevesznek, a város polgárai nem állnak mellé, amikor segítőket keres maga mellé. Egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül, és végül eljön az idő, delet üt az óra...

Az a film, amely Lee Van Cleef-fel kezdődik, rossz már nem lehet! Igaz, beletelt egy kis időbe, amíg rájöttem, honnan ismerős a fiatalember, aki persze akkor még nem főszerepet játszott, és nem volt túl sok szövege sem, de a hamisítatlan western-feelinget azonnal megteremtette azzal, ahogyan belovagolt a képbe, és szó nélkül rágyújtott egy szivarra. Majd még két hallgatag cowboy jelent meg a színen és még mindig hang nélkül bepaciztak a városba, amely azonnal felbolydult. Nem, nem raboltak bankot, csak elmentek a vasútállomásra, leültek és vártak a vonatra. Ettől a mutatványtól elgurult a gyógyszer a polgárok körében, azonnal kocsira tették a friss házas Kane-t (mert ugye ők tudták, hogy érte jön a fiúk főnöke azzal a halálpontosan érkező vasparipával). Mindenki lenyugodott, hogy nem lesz balhé, de a marsall visszajött. Mert ugye becsület is van a világon, és élete végéig nem futhat a bosszúra szomjas bűnöző elől, pláne egy ifjú feleséggel az oldalán. Ezt viszont éppen Amy-nek nincs érkezése levezetni, ezért az asszonyka felhúzza a fitos orrát és közli vele, hogy márpedig ő megy. Kane közli vele, hogy ő márpedig marad, és már indul is összeszedni az embereket a véres pisztolypárbajhoz. Eddig még valószínűleg John Wayne is élvezte a műsort, ámde ekkor teljes mértékben a feje tetejére áll a klasszikus westernséma. Ugyanis a polgárok nem állnak békebíró mellé, akinek rengeteget köszönhetnek, és egészen az utolsó jelenetekig egyetlen lövésre sem kerül sor, egy feszült thriller kerekedik a filmből, de olyan izgalmas és érdekes, hogy visszafojtott lélegzettel számoljuk a perceket a vonat érkezéséig. Kár, hogy a varázs elszáll, amikor Frank leszáll a vonatról, így nem lesz tökéletes a film, de nem felejti el, aki látta az biztos!

90 perc alatt zajlanak az események, a film játékideje is pontosan ennyi. Már ezzel az egyszerű, de nagyszerű dramaturgiai húzással sikerül megteremti azt a feszültséget, ami alapvonása az alkotásnak, tényleg számolja a néző a perceket (ami azért sem nehéz, mert folyamatosan mutatják az órát), és pislogni sem mer, nehogy lemaradjon valamiről. Pedig tényleg nem történik semmi különös, nincsenek látványos akciók, a szöveggel, a zseniális vágással (Oscar-t ért, tökéletesen megérdemelten!) és az atmoszférateremtéssel érik el az alkotók a kívánt hatást. Ne feledkezzünk el a Dimitri Tiomkin zenéjéről (talán mondanom sem kell, hogy a 4 Oscar-ból egy neki is jutott), amely kiválóan festi alá a történetet. Brutál erős a drámai ereje annak, ahogy a marsall fokozatosan egyedül marad, mindenki cserben hagyja, még a legjobb barátja is, az arca egyre elgyötörtebb lesz, de nem adja fel, szembenéz a végzetével. A karakterek nagyon erősek lettek, főleg a két női alak, az egykori szerető, a szabad és független Helen Ramirez és Amy, aki kezdetben csak egy gyenge, védelemre szoruló asszony, azonban a film végére ő lesz férjének egyetlen igazi támasza, és még ölni is képes érte, tehát nem csak tehetetlenül nézi a férfiak pisztolypárbaját. 

Carl Foreman kiváló forgatókönyvet írt, a párbeszédek nagyon erősek, főleg az üt nagyon, amikor Helen és Amy beszélgetnek Kane-ről. Rémes látni, hogyan utasítja el mindenki a békebírót, szívet facsaró az a kép, amikor egyedül megy a kihalt utcán. Összesen 4 bűnözőről van szó, a lakosok minden gond nélkül elbánhatnának velük, de nem teszik, belekényelmesedtek a polgári életbe, nem akarnak bajt maguknak, még azokat is lebeszélik, akik cselekedni akarnak. Egy egész város árulja el azt az embert, aki évekig vigyázta a nyugalmukat, ő azonban nem futamodik meg, egyedül száll szembe az ellenfeleivel. SPOILER És a végén megvető mozdulattal a porba dobja a  marsall csillagot, ez már nem az ő városa, egyetlen szó nélkül hagyja el, feleségével az oldalán SPOILER vége. Zseniális zárójelenet, a hallgatás többet mond ezer szónál.

delido2_1.jpgA vágáson túl az operatőri munka is osztályon felüli, de a színészi játék is nagyban hozzájárult a film sikeréhez. Gary Cooper telitalálat volt a főszerepre, kiválóan tudta érzékeltetni Kane fokozódó elkeseredettségét és belső lelki harcait (állítólag gyomorproblémái és magánéleti válsága is hozzájárult a hiteles alakításhoz, de ez a végeredmény szempontjából tökéletesen mindegy). 30 évvel volt idősebb a feleségét játszó Grace Kelly-nél, ez mégsem volt feltűnő a filmben, működött közöttük a kémia. A jövőbeni monacói hercegné méltó játszótárs volt, Katy Jurado alakítása is kiemelkedő volt. Llyod Bridges egyrészt meglepően jól nézett ifjú korában, másrészt pedig nem vallott szégyent a szerepében. 

Fred Zinnemann nem volt szívbajos, bátran felrúgta a klasszikus western kliséit, az akció helyett a lelki folyamatokat helyezte előtérbe, az emberi gyarlóságot mutatta be, az önzést, a gyávaságot (most komolyan, kinek jutott volna eszébe a westernhősök közül arra hivatkozva visszalépni a bűnözők hátsó fertályának szétrúgásától, hogy a csalás fontosabb?). Kane emberi nagyságát éppen az mutatja, hogy bár lenne rá lehetősége, mégsem menekül el, bátran szembenéz a gyilkosokkal, és miután mindent elvesztett, a felesége mellé áll, így már el tudják kezdeni közös életüket, máshol. 

Zseniális antiwestern, izgalmas történettel és kiváló színészi alakításokkal, kötelező darab!

9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr656955305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herczeg Zsófi · http://dotandline.blog.hu 2014.12.06. 14:04:19

Tényleg piszkosul jó film a Délidő, amilyen eseménytelennek tűnik, olyan feszült. Pár kiegészítést írnék, mert nagyon érdekes, ami mögötte van, lehet kicsit tankönyvi és enyhén spoileres lesz =]

A Délidővel kapcs írja Will Wright a Hatlövetű és a társadalom c. tanulmányában, hogy az 50-es években megjelent a klasszikus western egy új formája, amit ő átmeneti témának nevez, ehhez pedig három példát hoz (Broken Arrow, Johnny Guitar, High Noon). Olyan filmek ezek, amikben a hős és a társadalom kapcsolata megváltozott és a filmek megmaradtak ugyan a klasszikus keretben, de az elbeszélést új jelentésekkel ruházták fel (ez a megváltozott viszony válik a későbbi évtizedek westernjeinek központi elemévé). Ennek az elbeszélői struktúrának a lényege, hogy noha a hősnek itt is megvan a speciális képessége, de a közösség már nem jó, már nem gyenge, már nem kell feltétlenül megvédeni, sőt, sokszor épp a megvédendő társadalom tagadja meg a hőst (mint Kane-t is). Így már nem is a társadalomért száll harcba a hős a gazemberekkel, hanem kvázi ellene küzd (ez teszi hasonlóvá a klasszikus western antagonistáival). Kane-nek elsősorban önmagát kell megvédenie (még halljuk is a szájából, hogy "I'm not trying to be a hero") és olyan módszereket is alkalmaz, amik már a jogkörén kívül esnek. Itt már nem a kívülálló hős társadalomba való beépüléséről van szó, hanem éppen a kiválásáról, mert már nem tudja összeegyeztetni a saját értékrendjét a társadaloméval.
A nő már nem csak a hős megérdemelt jutalmaként van ábrázolva, hanem annak társa is lesz, egy aktív hősnő, aki a hőssel együtt küzd. Mint Amy a film végén. Egyébként azt fontos megemlíteni, hogy Amy nem gyávaságból, gyengeségből vagy kényeskedésből nem áll a férje mellé az elején, hanem kvékerként elég határozott világképe van, ellenez minden erőszakot, meggyőződéses vallásos, így a filmvégi jelenléte épp azt jelenti, hogy szakított a saját ideológiai meggyőződésével, ezzel pedig nyomatékosodik a hős és a hősnő összetartozása, illetve a küzdésre nem méltó, korrupt társadalmon való kívülállása. Plusz ha végiggondoljuk, a westernfilm hőse legtöbbször olyan nőt nyer el, aki nem makulátlan erkölcsű, itt pedig Amy az (többek közt ezért is fontos jelenet a szerető és a feleség beszélgetése), ezért hogy valóban egyenrangúak legyenek, be kell piszkolódnia a tiszta erkölcsöknek, ami meg is történik a film végén. Így érdemlik ki egymást.
Az 50-es évek westernjei erősen társadalomkritikusak (a Délidő például a mccarthyzmus kritikája - egyébként a Rio Bravo is az, csak ott még a Délidő szándékos kiforgatásáról is szó van), a templombéli jelenetre például érdemes jobban figyelni, a polgármester a demokrácia álcája mögé bújtatta az önös érdekeit, sőt ő mondja Kane-nek, hogy ne küzdjön, mert az a gyengeség jele, ami a fejlődés gátja. Az individuum kérdése is központi lesz, valamint a pszichologizálás is felerősödik, ezért kerülnek előtérbe a lelki folyamtok (vagyis csökken az akció) és a noir hatása is érezhető már a westerneken is (a rendező, Fred Zinnemann egyik korábbi filmje, az Erőszakos cselekedet noir).
A film vége hiába látszik győzelemnek (az amerikaiak jók abban, hogy a vereséget is heroikusan mutassák be), Kane hiába győz, a közösség morálisan elbukik. A végén is azért dobja porba a jelvényét, mert már nem tudja összeegyeztetni a saját értékrendjét a korrupt társadaloméval, ezért inkább otthagyja azt a hősnővel együtt, az egyetlen emberrel, aki a belénevelt értékeket felülírva képes volt önálló döntést hozni és ki mert állni.

tnsnames.ora 2014.12.06. 18:45:02

Ezt a filmet fiatalként ki nem állhattam, annyira unalmasnak találtam. Aztán felnőttként megnéztem és egyből szerelmese lettem a filmnek. :)

A posztból egy dolgot hiányoltam, de azt nagyon, főleg, hogy ilyen precíz és élvezetes volt az egész írása. Még pedig a delet ütés elképesztően szenzációs képsora és aláfestő zenéje, a ritmus harmóniája az órainga mozgásával. Az alábbi 2 perces videó kötelező darab nosztalgia gyanánt :)

High Noon: "Waiting for Frank Miller" Sequence
www.youtube.com/watch?v=7MooNISe8aM

FilmBaráth 2014.12.06. 19:16:00

@tnsnames.ora: Örülök, hogy alapvetően tetszett a poszt:-) A film tele volt szenzációs képsorokkal, nehéz lett volna bármit is külön kiemelni belőlük:-)

rozsdamentes arcél 2014.12.06. 19:47:01

Tényleg nagyon nagy film, pár éve talán a DunaTv adta le, akkor láttam először. Lee Van Cleef eddig nem tűnt fel, de tényleg ő az. :)
süti beállítások módosítása