Kivételesen most nem tudom elsütni azt a közhelyet, hogy mennyivel előttünk járnak a dán filmesek, mert pont mire kihoztak egy westernt, éppenséggel nekünk is jön egy. Arról nem is beszélve, hogy a The Salvationből minden erénye ellenére annyira hiányzik az északiak bátor hozzáállása, hogy még azt sem tartom kizártnak, ebből az összehasonlításból még a végén Hajdu Szabolcs filmje fog kijönni győzetesen. De addig is inkább fogalkozzunk Mads Mikkelsen bosszúhadjáratával.
Jon és testvére (Mads Mikkelsen, Mikael Persbrandt) 7 évig küzdöttek a vadnyugaton azért, hogy legyen egy kis földjük, és így előbbi felesége és kisfia is végre átköltözhet az Újvilágba. Csakhogy még otthonukig sem jutnak el, amikor két bandita megöli az asszonyt és a gyereket. Jon rövid úton bosszút áll értük, azonban nem sejti, hogy ezzel a helyi kiskirály, Delarue (Jeffrey Dean Morgan) öccsének tett pontot az életére, a válaszcsapás pedig nem várat soká magára. Így pedig főhősünk és testvére nem ússza meg, hogy a terrorizált kisvárosuk lakói nevében is életre-halálra megküzdjenek a banditákkal.
Kristian Levring minden bizonnyal nagy rajongója a klasszikus westerneknek: akár tudatos hommage, akár a kreativitás hiányának eredménye, a The Salvation a nagy elődöket igyekszik megidézni (azt az apróságot leszámítva, hogy a főszereplő történetesen dán). A kimért tempó, a szűkszavú szereplők, a tökéletes fejlövések, a sallangmentes bosszútörténet mind a zsáner hőskorára hajaznak, a rendező pedig jól végzi el a stílusgyakorlatot. Megkockáztatom, semmi igazán eredeti nincs a végeredményben, azonban a forgatókönyv és a rendezés hihetetlenül profin és tulajdonképpen élvezhetően tárja elénk a sablonosnak mondható elemeket. Hasonlóképpen könnyedén találják meg a színészek is a helyüket: Mads Mikkelsen a szótlan igazságosztó, Eva Green a femme fatale, mind közül a legjobban pedig Jeffrey Dean Morgan pedig a vadnyugati gonosztevő szerepében. (De még a Vinnie Jones-i babérokra törő Eric Cantona is üde színfolt.)
Ebből a képből egyedül a dél-afrikai táj üt ki, amely képtelen ugyanazt a hátborzongatóan kietlen hatást elérni, mint mondjuk a The Homesman vadnyugata, viszont a maga egyediségével mégiscsak hozzá tud tenni az összképhez. Sokkal kiábrándítóbb viszont, hogy valamilyen okból a stáb képtelen volt éjszakai jeleneteket forgatni. Az utómunkával elsötétített, szinte világító képsorok viszont borzasztóan illúziórombolók, ráadásul időként egy Sin City-szerű képregényfilm agyonstilizáltságát idézik egy klasszikus western szikár képi világa helyett.
De végső soron nehezen tudom hibáztatni a művet, azonban azt mindenképpen látni kell, hogy annyira nem mutat semmi érdekeset, hogy a 60-as évek mezőnyében még talán el is siklott volna felette a tekintetünk. Most is csak azért kapjuk fel esetleg a fejünket rá, mert néhány kivételtől eltekintve nem is készülnek westernek. De ha ebből az alkotásból vagy a The Homesmanből indulok ki, annyira sokat nem veszítünk ezzel.
7/10
