Az útvesztő / The Maze Runner (2014)
2014. október 03. írta: danialves

Az útvesztő / The Maze Runner (2014)

mazerunner.jpgMeglehetősen bizalmatlanul kell lassan szemlélem bármilyen tinifilmet, mert sajnos, mint minden filmes divattermékre, erre is erősen rátelepedett a lélektelen pénzhajhászás. És őszintén szólva Az útvesztő csak egy újabb darabnak tűnt a koppintások sorában, ezúttal Az éhezők viadalát egy vértelenített Kockával házasítva össze. Azonban örömmel jelenthetem be, hogy bár hatalmas remekmű nem született, Wes Ball műve azért mindenképpen megérdemli a tiszteletet, mert sikeresen megtalálta a saját hangját.

Thomas (Dylan O'Brien) egy liftben ébred, majd másodpercekkel később egy tisztáson köt ki. Ott már egy csapatnyi hozzá hasonló fiatal srác várja, mindegyikük emlékek nélkül, egy önszerveződő közösségben élve. Felettük pedig ott magasodik az Útvesztő hatalmas bejárata, amely minden reggel kinyílik, hogy aztán este bezáródjon. Kiutat egyelőre senki nem talált a labirintusból, de sok lehetőségük nincs is keresni: éjszaka olyan borzalmas lények özönlik el a területet, hogy aki nem jött ki napnyugtakor, az örökre ott is maradt. Thomast azonban ilyen apróságok nem tartják vissza.

maze-runner-film-37017545-2400-1598.jpgA lassan már feldolgozhatatlan mennyiségű young adult-adaptációt elnézve az első és a legfontosabb kérdés, amit Az útvesztő kapcsán fel kell tennünk, hogy miben tud mást nyújtani? Erre pedig a válasz az, hogy nem görcsöl rá semmire. Míg A beavatott egy fél órát is rászán, hogy elmagyarázza cseppet sem eredeti és kifejezetten szájbarágós világát, addig itt már az első pillanatban az Útvesztő kapujában találjuk magunkat. Hozzáteszem, enélkül alapjaiban bukna meg a koncepció, ugyanis a történet 100%-ban a misztikumra és a rejtélyekre támaszkodik. Mindezt pedig oly módon, ahogy már régen lehetett látni filmvásznon.

James Dashner könyve annyi kérdést dob fel, amennyit talán még Lindelof sem merne. És amíg mások ezeket a mystery boxokat jobban elhúznák, hosszú percekig élnének abból, hogy végre egyet sikerült kitalálni, itt szinte még fel sem dolgoztuk az egyiket, már jön a másik. Az első fél órában csak úgy záporoznak ránk a Nagyon Hangzatosnak Szánt Köznevek (de tényleg, itt még a leghétköznapibb szavakat is valami mágikus áhítattal ejtik ki a szereplők), ezt a tempót pedig többé-kevésbé végig tartja a mű.

Ez már csak azért is jó, mert így nem tudunk elidőzni azon sem, hogy a fő konfliktus mennyire kiszámítható, mennyire nincs egy jelenet vagy szöveg, ami mély nyomot hagyna, vagy hogy az emlékeikkel együtt a karakterüket is elvesztették a szereplők. A címszereplőből is messze többet ki lehetett volna hozni, mert végső soron kissé még csalódást keltő is, mennyire nem tartogat semmit a titokzatos labirintus. Sőt, tulajdonképpen a produkció akkor a leggyengébb, amikor már elkezdené megválaszolni a saját kérdéseit, a befejezésben ez aztán okoz is nem egy kínos pillanatot.

De eddig a szűk két óráig ezek egyikével sem kell foglalkoznunk, mert annyi agyalnivalót kapunk, mintha a Lost egy egész évadát sűrítették volna össze, mindezt megspékelve néhány PG-13 horrorelemmel és egy nem túl átütő, de folyamatosan zakatoló tempóval. És aztán az alkotás amennyire laza volt végig, annyira könnyedén csap oda még egy cliffhangert a legvégére, és minden bizonnyal jót mosolyog azon, hogy most aztán a folytatásra is megvett minket. Viszont ha a második rész is hasonló lesz, akkor semmi okunk a bosszankodásra.

7,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr636753841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.10.03. 11:25:35

Na, csak igazam lett a pontszám terén. :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.10.03. 19:41:07

@REMY: Bizony, jó ajánlás volt ez. ;) Emlékezzünk meg erről a pillanatról, mielőtt jön a következő Man of Steel. :P

Nyílméregbéka 2014.10.04. 14:14:46

Mikor kiderült a végén, hogy miért is volt ez az egész, mire épült a labirintus, az óriási csalódás volt, de aztán szerencsére valamennyire mentették a helyzetet, hogy a legvégére is tettek egy utolsó csavart, ami némi értelmet adott azért....
Aúgy tetszett a film, kellemesen csalódtam, többet kaptam mint vártam. 7/10

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.10.04. 14:23:11

@Nyílméregbéka: SPOILER
Hasonlóképp vagyok, a leggázabb rész a nő videoüzenete volt, azzal, hogy összejött a klasszikus "ó, gyorsan felveszem az utolsó üzenetem, de közben szimultán azért belevágok archív híradórészleteket, mert ezt így ugye meg lehet csinálni" marhaság.
Meg aztán Gally visszatérésének sem volt semmi értelme, legalábbis az alapján, amit addig láttunk a filmben tőle.

De a lezárás tényleg helyrehozott ebből valamit, bár tartok tőle egy kicsit, hogy pont most fogjuk majd megkapni a Hunger Games-klónt (posztapok tinifilm diktatórikus kormánnyal), és tulajdonképpen eddig csak egy résszel elodázták.

Nyílméregbéka 2014.10.04. 21:05:12

@danialves: SPOILER!! Ja, a videóüzenet után összenéztünk a barátnőmmel a moziban, hogy WTF, ez most komoly, ezért volt a felhajtás? Mikor a helikopterről, fentről először lehetett látni mekkora is az egész labirintus, milyen monumentális, már mérges voltam, mekkora faszság már egy ilyen óriási beruházás, ennyi erőfeszítés csak ezért az egészért ami gázos videóüzenetben volt, de szerencsére a legvége ezt helyre rakta valamennyire...

Dr_utcai_arcos 2014.11.25. 22:29:22

SPOILEREK! Jó vót. Meglátjuk hova fut ki. Annyira igaz a szereplőkkel való nem azonosulás képessége, hogy amikor a végén meghal XXXXXX, én általában szoktam sajnálni a jófiú szereplőket, de most semmi.
süti beállítások módosítása