A franciáknak két igazi, ma is élő filmlegendája van: Belmondo és Alain Delon. Bár koruk miatt ma már csak nagyon ritkán forgatnak, a közönség nem felejtette el kedvenceiket, a mai napig szeretik és tisztelik őket. Delont skatulyába zárta a külseje, Bébel viszont a közönségfilmek mellett komolyabb szerepekben is bizonyított, sőt színpadon is jelentős sikereket aratott, tehát ő nem csak sztár, hanem egy jó színész is, aki hosszú évtizedeken át szerzett szép pillanatokat a nézőknek.
Neuilly-sur-Seine-ben született, művészcsaládban. Édesapja szobrász, édesanyja festő volt. A kis Paul bohóc szeretett volna lenni, a tanulás egyáltalán nem érdekelte, annál inkább kedvenc sportja, az ökölvívás. A legendákkal szemben nem egy bokszmérkőzésen törték el az orrát, hanem egy banális iskolai bunyó során tett szert arcának egyik jellegzetes ékére. 17 évesen látta színpadon A púpost, amelynek hatására eldöntötte, hogy ő márpedig színész lesz, és semmi más. Mindannyiunk örömére meg is valósította ezt az álmát.
Nem jött könnyen a siker. Első fellépésre egy kórházban került sor, ahol beteg gyerekeknek adták elő a Csipkerózsikát, amelyben ő alakította a királyfit. 1950-ben lépett utoljára a ringbe ökölvívóként, bár örök szerelem maradt számára ezt a sport. 1954-ben egy rövidfilmben játszotta élete első főszerepét. 1956-ban fejezte be a főiskolát, és színpadi színészként élte dolgos hétköznapjait. Azért a filmezéssel hagyott fel, bár természetesen még nem főszerepeket kapott. Általános közhiedelem, hogy Delon és Belmondo egyetlen filmben, a Borsalinoban játszott együtt, de nem, valójában mindketten előfordultak az 1958-as Légy szép és tartsd a szád című örökbecsű alkotásban, igaz, hogy csak mellékszereplőként. Még Radványi Géza sem hozta meg neki a sikert az Egy angyal a Földön című filmmel, de aztán jött a Kifulladásig, és Belmondo élete egyszer és mindenkorra megváltozott.
Jean-Luc Godard klasszikusa a francia új hullám legendás filmje lett, és meghozta a hírnevet a két főszereplőnek, Belmondónak és Jean Seberg-nek. 400 000 frankból készült, az utcán forgatták, valódi forgatókönyv nélkül, főleg improvizációk alapján. Bár széles körben ismertté vált a neve, és sorra kapta a szerepajánlatokat, mégsem jöttek az újabb filmsikerek, ezért Olaszországban próbált szerencsét. Sophia Loren-nel is forgatott az Egy asszony meg a lánya című alkotásban. Franciaországba visszatérve ismét egy Godard-film várta, amely azonban nem lett olyan sikeres, mint korábbi közös munkájuk. Néhány felejthető film után jött a Cartouche Claudia Cardinvale-val, amely egyik személyes kedvencem, a közönségsiker után a könnyedebb műfaj felé fordult, de azért az igényes filmekre mindig szakított magának időt. Az egy kínai viszontagságai Kínában című film nem jelentős az életmű szempontjából, de magánéleti szempontból annál fontosabb volt: a forgatáson szerettek egymásba Ursula Andress-szel, aki miatt elvált 3 gyermeke (akik közül az egyik lány 36 éves korában tragikus körülmények között halt meg, fia Paul pedig autóversenyző lett) anyjától.
1965-ben készült el az egyik legismertebb filmje, A bolond Pierrot. Godard és Belmondo kettőse ismét sikert hozott, és persze ne feledkezzünk el Anna Karina kiváló alakításáról sem. Elsöprő volt a siker, a közönség és a kritikusok is szerették ezt a romantikus road-movie-t. Belmondo szakmányban gyártotta a közepes, szórakoztató filmeket, de azért az értékes alkotásokat sem vetette meg továbbra sem. A nagy zsákmány David Niven-nel és Boruvil-lal és Eli Wallach-csal kiemelkedik a 60-as évek végéről.
1970-ben készült el a Borsalino, amelyben a franciák két legnagyobb csillaga Delon és Belmondo együtt játszott, immár főszerepet. Jó, de nem kiváló filmről van szó, amely óriási sikert aratott, azonban sajnos a két legenda nagyon összeveszett azon, hogy kinek a neve hogyan szerepel a filmplakáton, évekbe telt, amíg helyrehozták a barátságukat. Az egy válás meglepetései című film csak azért említésre méltó, mert ennek a forgatásán ismerkedett meg egyik nagy szerelmével, Laura Antonelli színésznővel. A 70-es évekre szintén a szórakoztató, közepes filmek voltak a jellemzőek, amelyek nem sok értéket hordoztak, de a népszerűséget fenntartották.
A 80-as évek jól kezdődtek, a Szabadlábon Velencében egy nagyon jó kis film, méltán lett nagy siker, 1981-ben pedig leforgott A profi, amelyik Belmondo egyik ikonikus szerepe lett, méltán zseniális krimiről van szó. Az Ászok ásza szintén személyes kedvencem (ebben láttam először a kiváló színészt annak idején), máig nem poros alkotás, kiváló szórakozást nyújt a nézőnek, Bébel felszabadultan komédiázik benne. A Kellemes húsvéti ünnepeket című filmről is szép emléket őrzök, jól működött a párosuk Sophie Marceua-val. A nagy sikerek után törvényszerűen következett a hullámvölgy, Belmondo a színpadon keresett és talált vigasztalást a filmes kudarcok után. A Kean, a színész hatalmas siker volt, tv-film is készült belőle, a színész pedig olyannyira beleszeretett a közegbe, hogy 1991-ben saját színházat vásárolt magának, amelyben természetesen ő maga is színpadra lépett.
A színházi siker után a komolyabb filmek kerültek előtérbe, az Egy elkényeztetett gyermek utazása főszerepéért elnyerte a Cézár-díjat. Egyre ritkábban vállalt szerepeket, hiszen a kor súlya elkezdett a vállára nehezedni, már nem lett volna hiteles a nézők által megszokott kalandfilmek hőseként. Híres volt arról, hogy nem használt kaszkadőrt, saját maga hajtja végre az akciójeleneteket, azonban 1985-ben súlyos baleset érte egy forgatáson, le kellett mondani a komolyabb artistamutatványokról.
Aki még nem látta az ő főszereplésével készült Nyomorultak-at, az sürgősen pótolja, zseniálisan alakítja Jean Valjean-t, és egyszeri megnézésre mindenképpen ajánlom a Delon-nal készült közös filmjüket, A két apának mennyi a fele címűt, öröm nézni, ahogyan a két legenda lubickol a szerepében, kár, hogy teljesen feledhetőre sikeredett az alkotás, amelyben Vanessa Paradis sem élete alakítását nyújtja. 2001-ben szélütés érte a kiváló színészt, melynek következében arca jobb oldala lebénult. 2006-ban újabb súlyos baleset érte, megcsúszott a fürdőszobában és combnyaktörést szenvedett. Ez nem tartotta vissza attól, hogy 2008-ban még egyszer utoljára kamera elé álljon, azóta nem forgatott új filmet. 2008-ban vált el második feleségétől, akitől egy lánya született, de nem kell félteni a magánytól a a nők egykori bálványát, 2011-ben a cannes-i filmfesztiválon egy nála sok évtizeddel fiatalabb modell oldalán mosolygott a szobrocskával (nem követem naprakészen az eseményeket, de azt hiszem, azóta szakítottak).
Művészfilmmel lett híres, de a közönség a kalandfilmekben zárta a szívébe. Kiváló színész, aki akcióhősként ugyanolyan megállta a helyét, mint komolyabb művek főszerepében. Színpadon is bizonyított, jó szerepválasztásainak köszönhetően sok évtizeden át meg tudta tartani a nézők szeretetét, gyermekkorunk egyik bálványát ma sem feledjük, még mindig rongyosra nézzük a filmjeit.
Merci beaucoup, Bébel!
