A western fénykora már régen leáldozott, messze vannak azok az idők, amikor nyakra-főre készültek az ilyen témájú filmek. Ugyanakkor folyamatosan alakulva a mai napig ad életjeleket, elég csak a meglehetősen egyedi Django elszabadul-ra vagy a hamarosan érkező blockbusteresített A magányos lovas-ra gondolni. Azonban három éve Joel és Ethan Coen egy egészen klasszikus jellegű westernt hozott el nekünk.

Tom Chaney (Josh Brolin) megöli és kirabolja Mattie Ross (Hailee Steinfeld) édesapját. A 14 éves kora ellenére is talpraesett lány nem hagyja annyiban a dolgot, és az örökségből felfogad egy keménykezű és iszákos rendőrbírót, Rooster Cogburnt (Jeff Bridges), hogy kerítse kézre neki Chaneyt, ráadásul ő maga is részt akar venni a nyomozásban. A dolgot pedig csak bonyolítja, hogy Chaney-t korábbi gyilkosságai miatt egy texasi ranger (Matt Damon) is üldözi, aki szintén saját maga szeretne igazságot szolgáltatni. 

Coenék nem okoztak csalódást, akár azt is mondhatnám, új életet leheltek az akkoriban eléggé haldokló western műfajába. A 3 karakternek megvan a kellő dinamikája, és ez önmagában ugyan nem váltja meg a világot de folytamatosan életben tartja és szórakoztatóvá teszi a filmet. (Annak ellenére is, hogy a testvérpár ismét meglehetősen erőltetetten próbál valami humort kifacsarni a forgatókönyvből.) Természetesen ehhez a színészek is hozzáteszik a magukét, nem mondom, hogy a legtermészetesebb módon adják elő magukat, de alapvetően ezeknek a szerepeknek az eljátszása is megsüvegelendő Roger Deakins munkájára sem lehet panasz, bár engem egyáltalán nem nyűgöz le a stílusa, nem akarom elvenni a fényképezés terén mutatott érdemeit. Azonban egy nagy hibát sikerült elkövetni: ez a film nem a Tom Chaney ellen folytatott bosszúhadjáratról szól.

Tulajdonképpen nem is lenne ez baj, nem ez a mű lenne az első, amelyik meghúz egy ilyen fordulatot, de amellett nem tudok elmenni, ahogy ezt meghúzza. Az utolsó 20 percben átverve és kisemmizve éreztem magam, ahogy az alkotás a cselekmény fő mozgatórugóját félvállról lerendezi, hogy aztán az egész végjátékot egy teljesen véletlenszerű eseményből szülje meg. Mattie Ross bosszúja kicsit többet érdemelt volna, mint hogy így elkenjék, arról nem is beszélve, hogy alapvetően addig sem volt kardinális része a forgatókönyvnek.

Innentől kezdve pedig a befejezés minden igyekezet ellenére nélkülözi a drámaiságot, és tulajdonképpen egy egészen átlagos film végére tesz pontot. Ettől függetlenül végső soron kellemes volt végignézni ezt a művet, de úgy érzem, ennél sokkal többet is ki lehetett volna hozni a történetből. (Bár ha 10 Oscar-jelöléshez ez is elég, akkor minek erőlködni...)

7/10