Nincs még egy olyan filmes franchise, ami jobban megérdemelne egy színvonalas folytatást, mint a Terminator. Miután James Cameron elkészítette minden idők egyik legjobb akciófilmjét 1991-ben, döbbenetes módon mintha senkinek nem lett volna elég ötlete, hogy mihez kezdjen a szériával. A 3. és 4. rész csetlő-botló, de legalább alapvetően értékelhető próbálkozások voltak, ugyanakkor a nagy elődnek még a cipője talpát megcsókolni sem voltak érdemesek. A sorozatként próbálkozó Sarah Connor krónikái két évad után földbe állt, a széria újraélesztésével próbálkozó Genesys pedig akkora katyvasszá vált, hogy kár is felemlegetni. James Cameron ráadásul az elmúlt évtizedben a már-már viccé avanzsáló Avatar folytatásokon dolgozik, ezért sorra adja ki más rendezőknek minden nagy brandjét – így történt ez a Terminator: Sötét végzet esetében is, amit az első Deadpool film készítője, Tim Miller vett át. Miller a széria teljes megújításának feladatát tűzte ki célul, elfelejtve minden vakvágányt amire a franchise a második rész óta ráfutott, és nem mellesleg egy trilógia felvezetésének is szánva a Sötét végzetet.

A történetről szinte lehetetlen spoilerek nélkül beszélni, ugyanis a film első 5 perce rögtön lesöpör az asztalról mindent, amit az eddigi folytatások orrvérzésig erőltettek. Az itt látottak olyannyira alapjaiban borítják fel a nézői elvárásokat, hogy ha valakinek nehezére esik lenyelni a fordulatot, akkor az nagy valószínűséggel az egész filmre rá foglya nyomni a bélyegét. Ha azonban sikerült ezen túllendülnünk, megismerkedhetünk Dani Ramossal (Natalia Reyes), egy mexikói lánnyal, aki vidáman tengeti hétköznapjait, mígnem egy új típusú terminator célkeresztjébe kerül. Természetesen a jövőbeli emberek ezúttal sem tétlenkedtek, és visszaküldtek Dani számára egy védelmezőt, egy félig gépesített szuperember, Grace (Mackenzie Davis) képében. Miután mindketten rátalálnak a lányra, a fejvesztett üldözés közepette megjelenik az állig felfegyverzett Sarah Connor (Linda Hamilton), hogy jó szokásához híven ronccsá sorozza a gyilkos gépet, majd kiderítse, ezúttal mégis mi a fene zajlik a jövőben, és mit kell tennie, hogy biztosítsa azt.

A Sötét végzet nyitánya rendkívül erős, és mindent megtesz, hogy a lehető legtöbb piros pontot gyűjtse be a rajongóktól. Döbbenetes, hogy 3 vacak filmnek kellett elkészülnie ahhoz, hogy valaki felismerje, sosem Schwarzenegger balta arca adta ezeknek a filmeknek a szerethető báját, hanem aki körül mindig is forgott a történet: Linda Hamilton. Az idén 63 éves színésznőt varázslatos élmény újra a képernyőn látni, és ismét bebizonyítja, hogy ő ennek a szériának a szíve és a lelke. A T2-höz hasonlóan ezúttal sem ő a film első számú főszereplője, mégis az ő karakterével, nézőpontjával és érzéseivel lehet a leginkább azonosulni. Az új jövevényeknek sincs szégyenkeznivalója, Gabriel Luna húsba markolóan félelmetes módon alakítja a megállíthatatlan terminatort, Mackenzie Davis pedig színészi játékával rengeteget dob egy a kelleténél kicsit kevésbé megírt karakteren. Az egyetlen negatívum Natalia Reyes, aki fájdalmasan vergődik a többiek árnyékában, ráadásul kimondottan rossz castingnak érződik, amikor kiderül egy – arcpirítóan egyértelmű – fordulat az általa alakított Daniről. Erre a szereplőre elképzelhetetlennek tartom, hogy még két filmet fel lehetne húzni, bár a Sötét végzet szegényes premierje után megkérdőjelezhető, hogy ezek egyáltalán elkészülnek-e.

A film másik nagy erőssége a tempója. A Sötét végzet néhány röpke perc alatt olyan akcióorgiába csap át, amit öröm nézni, mozis hanggal megtámogatva pedig szabályosan lerobbantja az ember fejét. Szemfüleseknek azonnal feltűnhet, hogy struktúrájában mennyire hasonlítanak ezek a T2-re, nem véletlen, hogy a Sötét végzetet sokan az Ébredő erőhöz hasonlítják. A soft reboot érzés itt is megvan, a Sötét végzet ugyanakkor mindezt sokkal ízlésesebben és stílusosabban teszi. Az akciójelenetek egyértelműen a T2 által inspiráltak és a cselekmény is hasonló állomásokat jár végig, mégsem válik olyan szájbarágósan giccsessé, mint a Star Wars esetében. Épp ellenkezőleg, a múltidéző hangvételnek hála sokkal jobban fényképezett zúzásoknak lehetünk szemtanúi mint sok mai akciófilmnél, ráadásul nem kell azon idegeskedni, hogy már megint a lényeget nem látjuk a rángatózó kameramunka miatt. Mindezt nem kevés kaszkadőrmunka és kissé talán sokat használt, de egész jól kinéző CGI biztosítja – egyszerre idézve meg a régi stílust, de modern, pörgősebb köntösbe helyezve azt. A történetben is van néhány egész kreatív új ötlet, melyek közül egyik-másik elhasal a kivitelezésben, de már a meglétüket is tudtam értékelni.

Az egyik ilyen fájó pont sajnos éppen Schwarzenegger szerepeltetése. Arnold rendkívül laza, és nagyon sok jól működő poént csempész a filmbe, azonban amikor kiderül, milyen indokkal szerepel a karaktere, sokaknak a plafonig szaladhat a szemöldöke. Újabb olyan írói döntés, amin nagyon nehéz túllendülni, és már javában halad tovább a film amikor az ember még mindig azt kérdezgeti magától: „de ezt most hogy?”. Ez a kérdés a kelleténél több alkalommal is felvetődik, és végső soron a film megítélése azon áll vagy bukik, mennyire akarunk elgondolkodni a látottakon. Jobb azonban túltenni magunkat ezen a néhány hülyeségen, és a Sötét végzet máris egy rendkívül szórakoztató, kifejezetten feszült filmmé válik. A sok akció a film végére kicsit elnyújtottnak érződik, Gabriel Luna terminatora viszont sosem szűnik meg brutálisan fenyegető lenni. A komor hangulat remekül megidézi a második rész atmoszféráját, habár annyira azért nem marad emlékezetes.

Azt gondolom, a Sötét végzet a végletek filmje lesz: lehet szeretni vagy utálni, köztes véleményt pedig alig hallani. Számomra messze a legjobb Terminator-film volt a második rész óta, igazi nosztalgiabombaként hozva vissza a klasszikus stíluselemeit. Jobb rebootnak tartom, mint az Ébredő erőt, de ugyanúgy belefut néhány fájdalmas hibába. Összességében viszont be tudott rántani, végig feszültségben tudott tartani, és a karfát nem egyszer szorongatva, túl tudtam lépni ezeken. A látvány és a hangzás miatt egyértelműen moziban nézős darab, aki pedig csalódásnak élte meg, azoknak tudom ajánlani S. M. Stirling Terminator könyvtrilógiáját, annál jobban semmi nem folytatta a T2-t.

7/10

A Terminator: Sötét végzet teljes adatlapja a Magyar Filmadatbázis (mafab) oldalán