Nagy dolgok ütnek nagy dolgokat. A legtöbb embernek ez ugorhat be először a Godzilla-filmekről, és ez nincs is messze az igazságtól. Kevesen tudják azonban, hogy ez a - mára 33 filmből álló - franchise minek a hatására és milyen körülmények között jött létre.

1911-ben született egy Ishiro Honda nevű fiú Japánban, aki már fiatalkorában is imádta a filmeket, a második világháborúból hazatérve viszont végleg rászánta magát, hogy rendező legyen. Elsősorban a science-fiction érdekelte, azon belül is a speciális effektek világa. Kezdetben dokumentumfilmesként kereste kenyerét, de szépen lassan mászott fel a ranglétrán (még Kurosawával is dolgozott), hogy végre elkészíthesse 1954-ben a Godzillát, ezzel pedig úttörővé válva a japán (és nemzetközi) tudományos-fantasztikus terepen.

A Godzilla-franchise hallatán a laikusokban is igazi „B-film”, esetleg „szórakoztató hülyeség” kategória csenghet fel elsőre és lehet, hogy a rengeteg alkotásból majdnem mindegyikre ez igaz is, ám az biztos, hogy erre nem. A széria első darabja egy rettentően mély és depresszív film, ami a sci-fi elemeket pusztán kellékként használja; a cél az emberiség legmélyebb pontjait bemutatni, a katasztrófafilmes stílus felhasználásával.

A történet szerint egy japán hadihajó elpusztul a nyílt tengeren, utána pedig egy nem messze fekvő sziget partjait és lakosságát tépázza meg ’valami’, amelyet csak nagyságával tudnak leírni az emberek. Később kiderül, hogy egy szörnyeteg született, feltehetően hidrogénbomba kísérletek hatására az óceán fenekén, és Tokió felé tart. A katonaságon kívül felcsillan a remény pár átlagember és tudós személyében, feladatuk pedig megállítani a szó szerint két lábon járó katasztrófát.

Elképesztő, hogy 10 év sem telt el a Japánt ért atomcsapások óta, máris egyfajta terápiás jelleggel készítettek róla egy filmet; úgy tűnik, ők így birkóztak meg a tragédiával. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy évvel korábban, 1953-ban az amerikaiak is készítettek egy nagyon is hasonló ’The Beast from 20,000 Fathoms’, vagy magyarul ’Pánik New Yorkban’ című filmet, mégis egyrészt a Godzilla esetében egy klasszisokkal jobb moziról beszélhetünk, másrészt más egy ilyen történetet olyanoktól megkapni, akik első kézből tapasztaltak hasonló méretű sorscsapást. Ennek ellenére készült egy amerikai verzió is a filmből, de ez gyakorlatilag csak egy angol nyelvű narrációval gazdagította az eredetit.

Technikailag a film a végtelenségig profi. A mai napig ütősnek ható zene (lásd még a Ready Player One-ban), a díszletek és effektek mind-mind nagyon igényesen vannak megoldva, nagyon jól öregedtek, ez pedig nagyrészben annak köszönhető, hogy az effektek többsége „practical”, valamint a film fekete-fehér, amely az akciójelenetekből nem vesz el, cserébe az emberi vonalat tovább tudja mélyíteni. Ez utóbbi körében rengeteg erős snitt van, az kórházi részektől a szörny okozta pusztítás bemutatásáig.

8/10

A film adatlapja a Mafab oldalán

A Godzilla-franchise így indult tehát, közel sem olyannak, mint amivé később vált, és egy egész zsánert teremtett meg, a „Kaiju” -filmeket (a szó ismerősen csenghet a Tűzgyűrű-rajongóknak is). Érdekes sorozatról van szó, egy csomó reboottal, remake-kel, folytatással, spin-offal, néha még egy kis antológia-jelleg is befigyel. Az első film kakukktojás, innentől gyakorlatilag csak B-filmekről beszélhetünk. Legalábbis azt hiszem, ugyanis eddig még csak körülbelül 8 filmet láttam a sorozatból, de tervezem a többit is bepótolni, és ehhez kapcsolódik az alább látható szavazás; részetekről lenne-e igény egy cikksorozatra/rovatra, amelyben végigvenném a Godzilla-filmeket (vagy egyesével, vagy néha több filmet egy cikkben kitárgyalva)? Formailag még kérdéses a megvalósítás, de én ezeket a filmeket így is, úgy is meg akarom nézni a nyár folyamán, és akkor már szívesen írnék is róla, ha ti is szeretnétek. Ha pedig a válaszotok „igen”, kommentben jöhetnek a javaslatok a rovat címére! Ötletem már van, de hátha ti jobbat tudtok!  ; )