A New York-i filmfesztivál után a Last Flag Flying végleg kiszállt az Oscarért folyó versenyből, miután kissé „leszerepelt” a kritikusoknál, már ami az előzetes elvárásokat illeti (66-os metascore átlag). Ez pedig nem csak témája és rendezője, azaz Richard Linklater miatt meglepő, de a végeredményt látva is értetlenül állok a bukás előtt, hiszen Linklater patriotizmusa pont annyira visszafogott, hogy ne váljon zavaróvá, de szívünkbe markolóan meséljen nekünk elmúlásról, szeretetről és a tragédiákkal való megbékélésről. 
2003-ban, azaz 30 évvel a vietnámi háború után Larry „Doc” Shepherd (Steve Carell) felkeresi korábbi bajtársait, Sal Nealont (Bryan Cranston) és Richard Muellert (Laurence Fishburne), hogy segítsenek neki eltemetni fiát, Marnie-t, aki életét vesztette az iraki hadszíntéren. Kissé vonakodva ugyan, de végül Doc-kal tartanak és útjuk során többször felsejlik a háború emléke, ami megváltoztatta, sőt a mai napig is formálja életüket, személyiségüket.
A Last Flag Flying első blikkre egy pacifista filmnek tűnhet, amiben az értelmetlen háború örökre lelki nyomorékká tette hőseinket, azonban Linklater folyamatos megálljt parancsol és ehelyett teljesen más irányba vezeti tovább a szereplőket. A háború témája ugyan a játékidő teljes egészében ott lebeg a háttérben és végig is kíséri őket útjukon, de sokkal inkább rajtolódik ki előttünk a végére 3 hazafi alakja, akiknek ugyan Vietnám megkeserítette az életét, de büszkék rá, hogy mindent, amit tettek, azt Amerikáért tették.
Ez a fajta patriotizmus pedig nem - az amerikai filmektől egyébként oly szokványos módon - tolakodik a néző arcába, hanem szépen belesimul (a legvégén lévő temetést leszámítva) az amúgy kissé szentimentális sztoriba. Ez pedig egy az egyben Richard Linklater bravúrja. Visszafogott rendezése és finom fonalvezetése teszi kiemelkedő művé a Last Flag Flying, aminek képsorai közül csendben szivárog felszínre a rendező mélabús életszeretete, amire ráadásul a melankolikus zene is rátesz egy lapáttal. 
Szinte minden precízen és pontosan meg van alkotva a ruháktól kezdve a díszleteken át a helyszínekig. A főszereplő Steve Carell is mintha erre a szerepre született volna. Törékeny és szolid játéka, pontosan kimért hangszíne teszi Doc karakterét egy erős és az élet által megedzett férfivá, aki nehezen ugyan, de a végére sikeresen elfogadja szerettei halálát. Laurence Fishburne nem kevésbé jó, azonban akin kicsit megbicsaklik az összkép, az Bryan Cranston. Nem egy jelenet van, amiben ő is remekel, de maníros és gesztusoktól túltelített játéka sokszor zökkenti ki a nézőt a cselekmény folyamából.
A Last Flag Flying ugyan nem mond újat a hazafias értékek és a háború intézményének szimbiózisáról vagy szembeállításáról, de Linklater előadásmódjában mégis egy csodálatos történetet kapunk, aminek a végét könnyekkel küszködve kell végignéznünk. Precízen megszerkesztett, hallgatag mű, ami ugyan kissé szentimentális és Cranston extravagáns játéka nagyon kilóg az összképből, de a katarzis legalább nem marad el.
8/10
A Last Flag Flying a Magyar Film Adatbázis (MAFAB) oldalán.
