Sorozat: Fleabag
2017. március 11. írta: danialves

Sorozat: Fleabag

A 6 részes minisorozattól leginkább a brit abszurd humor legújabb, dramedybe oltott képviselőjét vártam, azonban a Fleabaget író, rendező és a főszerepét játszó Phoebe Waller-Bridge egy egészen elképesztő és nehezen szavakba önthető művel lepett meg. Kezdve azzal, hogy egyáltalán nem lehet hozzá valódi szériaként közelíteni, a Fleabag szerkesztésében és három órás hosszával inkább egy bő lére eresztett film, ahol az egyes epizódok nem feltétlenül képviselnek önálló egységeket. Számos olyan kapcsolódási pont és visszautalás található benne, amely tényleg csak akkor működik, ha nem 30 perces szakaszokban gondolunk, ugyanakkor ugyanez miatt kissé céltalannak és döcögősnek tűnhet a sorozat, ha hagyományosan kompakt élményt várunk az epizódoktól. (Ezt a hibát én is elkövettem, ezért nektek feltétlenül a darálást ajánlanám.)fleabag-1.jpg

Azonban a formánál sokkal fontosabb a tartalom: a Waller-Bridge alakította, néven nem nevezett hölgy egy friss tragédiával próbál megküzdeni, miközben saját vállalkozását, diszfunkcionális családját és szertelen szerelmi életét is rendbe kéne tennie - életének ezen oldalai közül pedig minden mindennel összefügg. A minden bizonnyal önéletrajzi ihletésű narratíva során pedig egy letaglózóan magába szippantó, keserédes betekintést nyerünk az alkotó elméjébe.

A Fleabag alapvetően kevés elemében igazán lenyűgöző (nem fogunk évtizedekig emlegethető poénokat találni benne, elnagyolt karakterei és abszurd humora sokszor elveszik a kibontakozó dráma élét), azonban egy dologban biztosan: hatalmas szíve van. A figurák többsége hiába irreálisan bizarr, szinte mindegyikükben saját bizonytalanságainkat, félelemeinket és küzdelmünket fedezhetjük fel (igen, még a papíron tökéletes pasinak is van egy árulkodó megnyilvánulása), Phoebe Waller-Bridge pedig döbbenetes őszinteséggel csatornázza be ezeket az érzéseket történetébe.fleabag_0102.jpg

Hiába látunk ugyanis szitkomszerű tudatossággal kínosra alakított helyzeteket, bárki magára ismerhet a testvérek vagy szülő és gyermek kommunikációs zavaraiban, az ezek mögött mindvégig jelen lévő törődésben, vagy akár suta, "se veled, se nélküled" párkapcsolati helyzetekben. Ugyanakkor nem is közhelyeket látunk: a Fleabag sajátos karakterein keresztül mindig képes egy olyan szemlélettel közelíteni ezekhez a nagyon is ismerős, mindennapi élethelyzetekhez, ahogyan mi garantáltan nem tekintenénk rájuk. (Még az elcsépeltté vált negyedik fal-áttöréseket is képes sziporkázó gegekké alakítani, hála annak, hogy sokszor csak egy-egy gesztus vagy tekintet erejéig kacsint ki szó szerint.)

Nem nevezném tehát klasszikus dramedynek a Fleabaget, ugyanis túlmutat komikum és tragikum egyszerű keveredésén: a főszereplő részévé válva mi is rendre csak azért nevetünk, mert valahogy muszáj elütni a szűnni nem akaró fájdalom, frusztráció és siralmas helyzetek élét. De éppen ez az azonosulás is teszi egyben csonting hatoló és autentikus élménnyé a sorozatot.

A Fleabag teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr3612321439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2017.03.11. 18:58:31

Jónak tünik. Magyarul van?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.03.11. 19:06:00

@David Bowman: A feliratok.info-n egyelőre az első négy részhez látok feliratot, gondolom nem reménytelen, hogy az utolsó kettőhöz is készül majd.

Kánikula 2017.03.12. 10:33:55

szerintem jó. Az elején a kamerába beszélés miatt rögtön ki is kapcsoltam. Aztán csak nekifutottam újra, de megérte.

Jossarian 2017.03.12. 11:11:27

Jo filmeket szoktal ajanlani, hat ez mellement... Ott hagytam abba, mikor a nigger bohoc beszedet nezi a csaj este, egyedul. Van olyan elo nomalis ember aki ez csinalja? Szanalmas...

St4nt0N 2017.03.17. 21:23:14

Gyorsabban is készülhetne az a magyar felirat...
süti beállítások módosítása