Park Chan-Wook is azok közé az alkotók közé tartozik, akik bármilyen témához nyúlnak is, egyedi felfogásuk miatt az mindenképpen különlegessé formálódik a kezük között. A szobalányról is éppen elégséges annyit tudni előzetesen, hogy a rendező markáns kézjegye tökéletesen felismerhető rajta, sőt, részben egyik legjobb munkáját testesíti meg. És sok más hasonló kaliberű kollégájával ellentétben a forma sem megy a tartalom rovására.

Az első egy órában azonban még semmit nem érzékelünk ebből: úgy tűnik, mintha Chan-Wook egy kosztümös szélhámosfilmet rendezett volna, amely minden különlegessége ellenére sem haladja meg a műfaji sztenderdeket. Ráadásul A szobalány atmoszférája a rendező korábbi, kegyetlen és súlyos hangvételű műveihez képest igencsak könnyed. Az ezt követő fordulattal azonban hamar helyére kerül minden, és egy a direktorra jellemző módon elborult alkotással találjuk magunkat szemben. A filmben "második rész"-ként jelölt szakasz pedig Park Chan-Wook pályafutásának egyik csúcsteljesítménye. Olyan könnyedén játszadozik a kosztümös történetekre jellemző szentimentalizmussal, a finoman csepegtetett képi humorral és az ázsiai módon szokatlanul közvetlen szexualitással, mintha ezek egymásból teljesen természetesen fakadó stílusjegyek lennének, nem pedig komoly munkával ötvözendő motívumok.

A szobalány azért is kerüli el a műfajból adódó giccset, mert a rendező mindig máshol találja meg történetében a szépséget, mint ahol kézenfekvő lenne. A szereplők sorsának kilátástalanságában nem a tragikumot, hanem a humort keresi, a romantika helyett az erotikára fókuszál, ugyanakkor zenéje, lenyűgöző képsorai mégiscsak egy hagyományos, nagyszabású érzelmekkel dolgozó dráma hangulatát alakítják ki. Azonban lenyűgöző stílusgyakorlat mögött Park Chan-Wook egy hasonlóan izgalmas, fordulatos és a tőle megszokott módon bátor húzásokkal tarkított történetet mesél el, és ez biztosítja, hogy A szobalány karaktereiben és kapcsolataik alakulásában is legalább annyira lírai legyen, mint külsőségeiben.

Ezért sajnálatos, hogy a felvezetés és a túlságosan nehézkes befejezés csak másodhegedűsként járul hozzá ehhez a kiteljesedéshez, ezzel erősen felemás színvonalú darabbá téve A szobalányt. Viszont az az egy óra, amikor igazán elemében van Park Chan-Wook, utánozhatatlan élmény, és helyet követel filmje számára a figyelemre méltó alkotások között.

8/10

A szobalány teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán