Elment Lassard parancsnok. A szomorúságot, amelyet a hír olvasatán éreztem, hamar felváltotta a mosoly, ami ugyan nem helyénvaló ebben a helyzetben, de képtelen voltam elfojtani, ugyanis elkezdtek sorjázni előttem gyerekkori kedvencem, a Rendőrakadémia képsorai, megszólalt a fejemben a főcímzene, és már kerestem is elő a filmet, hogy George Gaynes emlékére újrázzak. Tisztelettel jelentem, hogy nem fogtak az évek ezen a buggyant alkotáson, még ennyi év után is sikerült betegre nevetem magam Mahoney és társai vicces kalandjain. Kihagyhatatlan, ahogyan a rend nem éppen bátortalan őrei szolgálnak és vétenek, kötelező darab!

A polgármester asszony eldönti, hogy mindenki előtt szélesre tárja a rendőrakadémia kapuit, bárki jelentkezhet a kiképzésre. Ennek eredményeként a komoly közegek kiképzésére specializálódott tanerők rémülten szembesülnek a szedett-vedett újoncok hadával, akik közül magasan kiemelkedik Mahoney (Steve Guttenberg), akivel hamar összeakasztja a bajusz helyett a hangosbeszélőt Harris hadnagy (G.W. Bailey), aki mindent megtesz, hogy kirúgasson minden, szerinte rendőri szolgálatra alkalmatlan betolakodót...

A vicces Mahoney, az izomkolosszus Hightower, az akcióőrült Tackeleberry, az óriáscsecsemő Barbara, a bombázó Callahan, a nem túl éles eszű Lassad parancsnok, és megannyi karakter, akik az évek során velünk együtt öregedtek, ugyanis a hatalmas sikerre való tekintettel sokáig sorjáztak a folytatások (szám szerint 7 felvonást ért meg a sorozat, egészen a 90-es évek közepéig kíváncsiak voltunk az őrült bagázs kalandjaira). Ahogyan az lenni szokott, az első rész volt a legjobb, aztán lassan, de biztosan elkezdett esni a színvonal, de ez engem személy szerint soha nem akadályozott meg abban, hogy többször is végignézzem az összeset. Mi volt a siker titka? A jól megírt karakterek, a poénözön (szinkronnal ajánlott a megtekintés!), a helyzet és jellemkomikumok sora, vagyis a remek forgatókönyv és a kiváló casting.

Igazi időutazás ez a remek vígjáték, visszarepít a 80-as évekbe, fiatalodunk néhány évtizedet, és megnyugszunk, hogy még nem nőttünk fel teljesen, mert ma is istenien tudunk szórakozni a rendőrakadémia újoncai és tanárai elvetemült történetén. Van itt minden, ami nevetőráncaink számát örvendetesen növeli: bulizunk a Kék Osztriga bárban, együtt érzünk a kiképzésen résztvevő tanoncokkal, szurkolunk, hogy Harris hadnagy mesterkedései ne járjanak sikerrel, és minél többen igazi rendőrök legyenek. Természetesen mindenki jellemfejlődésen megy keresztül, a nőcsábászból szerelmes férfi lesz, Mahoney is elkezd megkomolyodni (természetesen kizárólag magához képest), Harris hadnagy elkezdi becsülni szemtelen és szemérmetlen tanítványait, Lassard parancsnok - nos, az ő magasröptű elméjére mindig lehet számítani. A parancsnok hihetetlen kalandokba keveredik az újoncoknak köszönhetően (példának okáért nem hétköznapi körülmények között kell megtartania egy előadást), igazából teljesen alkalmatlan a pozícióra, amelyet betölt, de annyira szerethetően ütődött, hogy elképzelhetetlen nélküle a rendőrakadémia.

Nem kell értelmet és mély mondanivalót keresni ebben a filmben, egyszerűen csak hagynunk kell, hogy bilincsbe verje gyermeki énünket, és messzire hajítsa a kulcsot. Nem bír klasszikus értékekkel ez az alkotás, a szórakoztatás volt a cél, ennek érdekében szabadjára engedték kreativitásukat az alkotók, és megajándékoztak bennünket olyan poénokkal, amelyeket máig idézni tud, akit egykoron magával ragadott  a vicces események sodra, és amelyeket valószínűleg nem ért meg az, aki nem élt a 80-as években. Mindenki más viszont még mindig betegre fogja nevetni magát, hiába ismeri kívülről az összes poént. Nehéz megfogalmazni, miért tud hatni még ma is a régi varázs, de a nosztalgiafaktoron kívül valószínűleg az, hogy hétköznapi emberekről szól, akik nem veszik túl komolyan magukat. Lehetne sorolni a hibákat (a poénoknak alárendelték a történetet, akad benne egy-két üresjárat stb.), de felesleges, ezt a filmet egyszerűen látni kell, akárhányszor és akármikor, mindig fel tud vidítani bennünket.

Steve Guttenberg ezzel a filmmel tette fel magát a térképre, hogy aztán gyorsan el is tűnjön a süllyesztőben, soha nem tudott kilépni Mahoney szerepéből. Minden szereplő telitalálat volt, de Bubba Smith Hightower-ként, G.W.Bailey Harrison hadnagyként, és természetesen George Gaynes Lassard parancsnokként különösen emlékezetes alakítással ajándékozott meg bennünket.

Hugh Wilson ha nem is írta be magát a filmtörténelembe ezzel az alkotással, de emlékezetes sikert aratott vele, mi pedig a szívünkbe zártuk a szereplőket, akik ellenállhatatlan csetlettek-botlottak a bűn és az erény határmezsgyéjén, egyáltalán nem vették komolyan magukat, a mi szórakoztatásunkat azonban annál inkább. Megunhatatlan kedvenc!

8/10

A Rendőrakadémia teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis oldalán.