A héten is a megszokott "egy nagy blockbuster - és a többiek majd szedegetik a morzsákat" felosztást kapjuk, ezúttal Katniss Everdeen kalandjai érnek a vártnál sokkal csalódást keltőbb véget, a legújabb viadalból kimaradók pedig két gyerekfilmmel, egy szcientológiás dokumentumfilmmel és egy (melo)drámával vigasztalódhatnak.
Gabriele Muccino többek között a Hét élet rendezőjeként lehet ismerős a mozizóknak, és ezúttal sem tévedt messze a dráma műfajától. Az előzetesből áradó melodráma és giccs ugyanakkor azt jelzi, egy kicsit átesett a ló túlsó oldalára, és egy visszafogott mű helyett egy túlzó érzelmekkel operáló alkotást hozott össze. Az amerikai kritikusok szinte gyűlölték és lépten-nyomon szappanoperaként aposztrofálták, ami nem a legjobb előjel egy ilyen műnek.
A Blinky Bill az egyik kedvenc rajzfilmem volt gyerekkoromban, és éppen ezért tud borzasztóan felháborítani, hogy belőle is egy olyan debil, olcsó animációval megtámogatott, értelmetlen produkciót alkottak, amilyenek menetrendszerűen záporoznak a gyerekekre. Többet érdemelt volna ez a karakter, és többet érdemelnének most már sokadszorra azok a gyerekek és szüleik, akik mozizni szeretnének...
A hosszú és érdektelen felvezetés után valami igazán nagyot reméltem Az éhezők viadala záródarabjától, de az utolsó rész is egy ugyanolyan színtelen-szagtalan, és csak helyenként látványos mozi lett. Bővebben kritikánkban.
Egy bátor tényfeltáró művet vártam Alex Gibney sokat méltatott filmjétől, de a mű végül annyira nem mozgatott meg, hogy végül még egy kritikát sem tudtam róla összeizzadni. Nem arról van szó, hogy ebben a dokumentumfilmben (bár talán az ismeretterjesztő jobb szó lenne rá) ne lenne ambíció felnyitni a nézők szemét, de csak az utolsó fél órára sikerült olyan igazán döbbenetes történeteket összeszedni, amelyek egyébként nem jönnének szembe, ha az ember egy kicsit utánakeres a szcientológiának az interneten. De aki kevés tudással ül be rá, az egy egészen tanulságos élménnyel is gazdagodhat még.
Ha nem tűnik fel Michel Gondry neve, valószínűleg elkönyvelem ezt is egy újabb tucat ifjúsági francia mozinak, és valószínűleg mások is így voltak, ugyanis a filmet egyáltalán nem övezi akkora hírverés, mint a rendező korábbi műveit. Persze tény, hogy Gondry nagyon régóta nem alkotott olyat, amivel rászolgálna a népszerűségre, és ennek nyomán attól tartok, a Tökmag és Gázolaj sem lesz egy klasszikus darab. És ha nem a rendezőn rugózom, alapvetően akkor sem látok enne semmi lenyűgözőt.
