Tata, kertmozi, nagyon sok évvel ezelőtt. Egy tinilány döbbenten mered a filmvászonra (mit sem törődik vele, hogy szétcsipkedik a szúnyogok), teljes szívből szurkol Rocky-nak és ájul elfelé, amikor Ivan Drago hihetetlen izmai betöltik a teret. Tatabánya, tegnap este, a családi házban, a számítógép előtt ülve ugyanaz a már egyáltalán nem kislány újra döbbenten mered a képsorokra és azt kérdezgeti magától folyamatosan: mit imádtam én anno annyira ezen a filmen? Mai szemmel nézve ez egy hatásvadász, iszonyúan klisés film , amely tökéletesen szórakoztat, de fájóan üres, Dolph Lundgren szupertestén és a kiváló zenén kívül csak néhány jelenet  marad meg belőle. Sly nemes egyszerűséggel pénzre váltotta Rocky legendáját, amivel ugyan nem tiporta sárba a saját legendáját, de nem is tett hozzá túl sokat a franchise-hoz.

Az utolsó meccs után Rocky (Sylvester Stallone) békés, nyugodt családi életet él, nem igazán vágyik vissza a ringbe, amelyet barátja, Apollo Creed (Carl Weathers) egyáltalán nem mondhat el magáról. Az egykori bajnok nem viseli túl jól, hogy elfelejtették, ezért, amikor a szovjetek barátságos mérkőzés keretében kihívják az amerikai bajnokot, megkéri Balboát, hogy ő állhasson ki helyette. A vidám show azonban tragédiába torkollik, Ivan Drago (Dolph Lundgren) szabályosan kivégzi Apollót. A bajnok nem tehet mást, mint hogy visszavágót kér, és elindul edzeni a Szovjetunióba...

Egyetlen percet sem unatkoztam a film megtekintése során, mégsem éreztem úgy, hogy tartalmas alkotást nézek. A karakterek nem igazán fejlődtek, a helyzet a szokásos, Rocky vissza akar vonulni, de ismét történik valami, ami miatt újra formába kell hoznia magát. A tét látszólag emelkedik, hiszen Amerika becsülete a tét a Szovjetunió ellen, nem a bajnoki öv, valójában azonban egy látványos kulisszák előtt folyó showműsorról van szó alapvetően, amelyben pont annyira dobog még a szív, hogy ne érezzük úgy, semmi közünk sincs a főhőshöz. 

A forgatókönyv hiányosságait a jelenetek nagy részében a látvánnyal fedi el a rendező (vagyis Sly maga oldja meg a saját problémáit, hiszen mindkét minőségében ő felelt a filmért a főszerepen túl), azonban az igazi hangulat akkor indul be, amikor az ellenfelek elkezdenek felkészülni a mérkőzésre. A nagy orosz télben abszolút minimalista eszközökkel edző Rocky-val szöges ellentétben Ivan a csúcstechnikát veszi igénybe. A végső bunyó látványos, de igazán emlékezetes jelenetek nem nagyon vannak benne, kizárólag Lundgren robosztus alakja és hihetetlen erejű ütései miatt nézzük megbabonázva a meccset, annak ellenére, hogy kétség nem férhet a végeredményhez. A végét sajnos sikerült elgányolni, egy überciki szövegben Rocky az amerikai-orosz megbékélésért emel szót. Értem én, hogy ez akkoriban mekkora jelentőséggel bírt, de az ég szerelmére, Balboa-nak éppen az a titka, hogy ő csak egy egyszerű bunyós, mi köze van neki a politikához? És még Adrian-nek sem mondta a végén, hogy szeretlek (na jó a fiának viszont igen), hát milyen Rocky-film az ilyen? Hatásvadász, nagyon hatásvadász, viszont tökéletesen szórakoztató. 

Popcorn mozi lett az egykoron egyedi drámából, amelyben a sport mindig is csak a keret szolgáltatta arra, hogy egyre többet megtudjunk Rocky-ról és a többi főszereplőről. Ezúttal fordított lett a helyzet, a karakterek egy helyben topognak (Paulie ugyanolyan morcos, mint mindig, Adrian duzzog egy kicsit, de aztán persze amikor kell, ott van Rocky mellett), a kamera a ring és a show körül forog. Szerencsére mégis akad elég jelenet ahhoz, hogy úgy érezzük, azért itt van még a bajnok velünk, csak egy kicsit több a kirakat, mint megszoktuk (részemről abszolút kedvenc, amikor a hóban fát vág, és amikor jól csőbe húzza a KGB-seket). A zene mindent visz (üssenek agyon, verjenek meg, de nálam akkor is James Brown és a Living in America a legjobb!), a film viszont összességében sajnos tökéletesen felejthető.

Sylvester Stallone hozta a kötelezőt, nem lehet kivetni valót találni az alakításában, de nem is erőltette meg magát túlságosan. Talia Shire ezúttal halványabb a megszokottnál (ennek legfőbb oka, hogy a karaktere az előző részekhez képest nagyon felszínesre sikeredett), Burt Young kiváló, Carl Weaterhs szintén, Brigitte Nielsen reménytelenül tehetségtelen. De a show-t Dolph Lundgren vitte el, akinek ez volt az első filmszerepe, és olyannyira nem az utolsó, hogy még ma is forgat (igaz, hogy ez már olyan nagyon senkit sem érdekel, de ez már egy másik történet). A lenyűgöző izmaiért szerződtették, mégis tudott karizmatikus lenni sablonszerepében, méltó ellenfele volt a bajnoknak.

Stallone egyértelműen a pénzért forgatta le ezt a mozit, mondhatni áruba bocsátotta a szerepet, amellyel legendává vált. Szavunk nem lehet, pörgős az alkotás, unalom nem nagyon akad, mégis komoly hiányérzettel állunk fel a film után. Jól szórakoztunk, Sly, köszi, de kérjük vissza a mi Rocky-nkat, aki úgy tud nemzeti hős lenni, hogy közben megmarad egyszerű embernek. Mert, ahogy már többször is elhangzott a franchise történetében, a pénz nem minden...

7/10

 A Rocky IV teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.