Hangya / Ant-Man (2015)
2015. július 21. írta: !Márk!

Hangya / Ant-Man (2015)

letoltes_3.jpgAz idei filmes év egyik legnagyobb kérdőjele volt előzetesen számomra a Hangya.Kinéztem belőle, hogy egy nagyon szórakoztató, mi több, kiemelkedő képregényfilm lesz, ugyanakkor tartottam is attól, hogy esetleg nagy bukta kerekedik ki Peyton Reed filmjéből. Igazából egyik oldal felé sem billent a mérleg nyelve, kimondottan szórakoztató lett végeredményben a Hangya, de a Marveles sztenderdektől képtelen volt elszakadni.

Scott (Paul Rudd) kimondottan az ügyesebb tolvajok közé tartozik. Rablócsapatával tudomást szereznek egy nagyon szigorúan őrzött széfről, amit gondos szervezés után sikerül is feltörni. Azonban csalódottságra ad okot, hogy a széf falai mögött sem pénz, sem ékszer nem rejlik, csak egy motoros ruhára emlékeztető felszerelés. Scott biztos, ami biztos alapon elviszi magával a ruhát, elvégre csak érhet valamit, ha ekkora védelem övezte. Viszont a ruha ellopását követően nem sokkal kiderül, hogy az akciót Dr. Hank (Michael Douglas) szervezte, aki régóta kifigyelte Scott betörési technikáit, és úgy érzi, ő lehet a megfelelő ember a tervében. A tervben, amit a világ megóvása érdekében dolgozott ki. A büntetett előéletű férfi belemegy a játékba, hiszen az akció sikerével esély nyílhat rá, hogy újra látni fogja a kislányát.

ant-man_trailer_screengrab_2_h_2015.jpgEgyáltalán nem lett rossz film a Hangya sőt, látványilag a legkreatívabb Marvel-mozinak mondanám. Ellenben a Bosszúállók-filmektől eltekintve úgy érzem, hogy a Marvel a többi mozijánál komolyan vett biztonsági játékot játszik. Egyik filmjük sem kockáztat túl sokat, és a Hangya is megmarad ennél a sok poénnal operáló, látványos akciójeleneteket felvonultató módszernél. Így tehát nagyon izgulni való sincs, dekára pontosan meg lehet tippelni, hogy mikor mi fog történni, de cserébe legalább képes elszórakoztatni két órán keresztül.

Viszonylag sok hibát véltem felfedezni a film nézése közben. Hangyán kívül a karakterek zöme kidolgozatlan, rosszabb esetben teljesen felesleges. Evangeline Lilly nem alakít rosszul, de ő is csak a Marvel procedúrának eleget téve van itt, hiszen mindig kell a főhős mellé egy női karakter, akivel gyengéd érzelmi szálak bontakozhatnak ki. A rablóbanda tagjait sokszor inkább erőltetettnek, mintsem viccesnek tartottam. A mélypont ilyen téren egyértelműen Michael Pena, aki a Haragban is látott nagydumás mexikóit hozza a Hangyában is. Alapvetően nem egy tehetségtelen színész, de ezekről a gyorsan hadaró, cifrán beszélő figurákat igazán hanyagolhatná a továbbiakban. Paul Rudd-ra illik a szerep, és noha nem alakít megrendítően, így is az ő jelenlétét fogtam fel a legnagyobb pozitívumként.

ant-man_04_a.jpgA fentebb említett dolgok mellett a főgonosz is borzasztóan kidolgozatlan lett. A motivációk ködösek, amivel még nem is lenne nagy baj, de maga a karakter csak beleszületett a szerepbe, olyan, mintha eredendően gonosz lenne. A komoly, drámai jelenetek sem működnek igazán jól. Izzadságszagúak, csak arra szolgálnak, hogy valamiféle empátiát kicsikarjanak a nézőből, na meg persze ki kell engedni a gőzt két zúzás között. Lehet én vagyok az érzéketlen tuskó, de egyáltalán nem tudott izgatni, hogy Scott visszakapja-e a lányát, ahogy az Evangeline Lilly-Michael Douglas duó alkotta karakterek kapcsolata sem.

Az viszont a film mellett szól, hogy nagyon jó dinamikája van, valósággal elszállt az a két óra a mozi sötétjében. A humor is teljesen rendben van, és ami külön pozitívum, hogy mind poénok mind látvány terén képesek voltak kreatív ötletekkel előrukkolni az alkotók. A zsugorítóruha hatása remekül van érzékeltetve, nem a megalomán robbantgatásokon van a hangsúly, sokkal inkább az az érdekes, ahogy a méretarányok bemutatásra kerülnek. A Marvel univerzummal kapcsolatos átfedések roppant mókásak. Meg is jegyeztem a film végén, hogy ma már Marvel-mozit nem is érdemes néznie az embernek a filmek ismerete nélkül. Folyamatosan építgetik a későbbi történeteteket, ám amíg ilyen színvonalon művelik ezt, addig semmi baj nincs vele.

A Hangya olyan érzést kelt, mintha csak egy kis gyengécskébb előfutár lenne egy nagy Marvel-dobás előtt. Korrekt iparosmunka, ami pontosan hozza az ember elvárásait. Egyszer érdemes megnézni, de pár hét múlva már alig fogunk rá emlékezni.

7/10

A Hangya teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr77643300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.07.23. 17:38:09

El bírja ezt olvasni valaki?

AldoWinnfield 2015.07.23. 21:39:54

Ennyi klisét egymásra pakolni már tehetség kell. Juj. Viszont szórakoztató, a Hangya jó karakter (a kislánya meg cuki, nem látom, hogy miért tartja bárki idegesítőnek), Douglas meg jó színész még mindig. A harckoreográfiák inkább csak felvillantják a kreatív megoldások lehetőségét, nem sikerült igazából kiaknázni a lehetőségeket. Azért jó néhány húzás még így is üt, a film vicces, tulajdonképpen rendesen össze van rakva, csak... Túl sablon, túl eredettörténet a heist vonal meg sokkal érdekesebb is lehetett volna. Azért jól elvoltam vele, de újranézni szinte biztosan nem fogom.

Laurafilmblog · https://laurafilmblog.wordpress.com 2015.07.27. 20:50:44

Kb. leírtad a véleményem. A kislány mondjuk cuki volt :)

borosnyuszi 2015.08.03. 18:41:40

Vicces, szórakoztató film a Hangya. Szerintem nem is akartak többet kihozni belőle. Külön öröm, hogy a karakterek nem lelkizik szét a filmet. A Bosszúállókban roppant idegesítő a rengeteg tépelődés ,, jaj zöld vagyok és csúnya hatalmas erővel mi lesz most,, stb. Paul Rudd telitalálat a főszerepre. Szegény a romantikus vígjátékok sablonja után valami mást is alakíthat ugyanakkor megmarad vicces sármos figurának. CGI orgia sem maradt el, kivételesen most nem idegesített. Egy nyárra tökéletes mozi.

Dr_utcai_arcos 2015.11.23. 20:12:55

Jópofa, kíváncsi vagyok, mit akarnak még bepréselni a Bosszúállók közé, lassan már ki lehet tenni a megtelt táblát. Abszolút pozitívan csalódtam, volt benne egy két nagyon jó (meg egy két elég Sasskabarés) poén :).
süti beállítások módosítása