Az utóbbi egy-két évben volt pár példa arra, hogy a skandinávok is tudnak hibázni filmes fronton, és sajnos a tendenciát a nemsokára bemutatásra kerülő Jön Harold! is folytatja. Megvannak ugyan a semmilyen más filmes kultúrához fogható eszközei, de olyan gyenge láncolat köti össze az amúgy ígéretesnek tűnő ötleteket, hogy nagyon hamar képes unalomba fulladni Gunnar Vikene mozija.

Harold (Bjorn Sundquist) élete mondhatni az összeomlás szélére kerül. Egykor az ő bútorboltja volt a környék legjövedelmezőbb bútorüzlete, azonban a közelben épülő, új IKEA mindent megváltoztat. Harold-nak be kell látnia, hogy így nem tud gondoskodni magáról, és Alzheimer-kórban szenvedő feleségéről. Az áruház megépítése után nem sokkal ráadásul a főhős el is veszíti szeretett nejét, ezért Harold végső elkeseredésében, mindent egy lapra feltéve nekivág a nagy útnak, hogy elrabolja az IKEA-áruházlánc fejét, és bosszút álljon rajta.

Ahogy olvasható a történetleírásban, a filmben megvan az a tipikus skandinávos, kissé kafkai potenciál, ami önmagában elegendő lehet egy szórakoztató, ám mégis elgondolkodtató és tartalmas mozgókép elkészítéséhez. A "kerettel" pedig önmagában nincs is gond. Kapunk jó pár szürreális poént, emellett a drámai jelenetek sem maradnak el, de ezen kívül sok mindent nem tud a film felvonultatni. A cselekmény hihetetlenül lassú mederben folyik. Nincs másfél órás a Jön Harold!, ennek ellenére mégis úgy éreztem, hogy órákat töltöttem a moziterem sötétjében. Akadnak periódusok, amikor hisztérikusan lehet röhögni a látottakon, de nagyon bosszantó volt a forgatókönyv laposságával szembesülni. Az alkotók úgy gondolták, hogy pár jó ötlet már elég ahhoz, hogy kiadjon egy egész estés mozifilmet, de a helyzet az, hogy a Jön Harold! olyan szinten tele van töltelékjelenetekkel, hogy sokszor hajlamos voltam megfeledkezni arról, hogy mi is volt az alapkoncepció.

A gyengécske rendezés ellenére a színészek azért kitesznek magukért. A címszereplőt megformáló Bjorn Sundquist nem robbantja szét a vásznat, sokkal inkább egy hidegebb, visszafogottabb játékot prezentál, ami tökéletesen illet a karakterhez. Továbbá ki kell emelnem a néhai feleségét alakító Grethe Selius-t, aki nagyon érzelemgazdag attitűddel kelti életre a betegeskedő asszonyt. Amíg halálra unja magát az ember, addig legalább csodálattal figyelheti ezeket a remek színészeket. Egy idő után azonban akarva-akaratlanul is kiesik a film ritmusából a néző, és inkább azt kezdi ez vizslatni, hogy mennyi van még hátra az egyébként tényleg nem sokat felölelő játékidőből. Elégedetlenséget tekintve a tetőpont egyértelműen a végkifejlet volt. Nem szokásom spoilerezni, de annyit elárulok, hogy egyáltalán nem éri meg végigszenvedni ezt a szűk másfél órát. A történet nem tart semerre, semmivel sem leszünk okosabbak, jóformán semmi gyökeres változás nem áll be Harold indulása óta.

Tele van jó pillanatokkal a Jön Harold!, de mégis az volt az érzésem, hogy minden csak lóg a levegőben, nem sikerült a sok ötletet egy egységes egésszé összekovácsolni, ami összességében egy elég unalmas másfél órát eredményezett.

6/10

A Jön Harold! teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán