Az európai filmnek ha soha nem is volt egyetlen határozott stílusa, az utóbbi időben kezdem azt érezni, egyes alkotók mintha azonos módon kezdenék elmesélni műveiket, nemzetiségtől függetlenül. A lengyelek például élen járnak abban, hogyan lehet egyszerű, de zsigeri erejű filmeket alkotni, amelyek szerkezetében azonban mindig van valami furcsa disszonancia. Az Ő nevében pedig az egyik jobb darab ennek az iskolának a követői közül.

Adam (Andrzej Chyra) egy kis lengyel falu papja, ennek keretében pedig javítóintézetes fiúkat próbál nevelni a plébánián. Adamnak azonban nemcsak a kissé kezelhetetlen srácok mindennap gondjaival kell megküzdenie, köztük a helység sajátos figuráival: munkatársának felesége, a gyönyörű Ewa (Maja Ostaszewska) például felajánlkozik neki, természetesen sikertelenül. Amit azonban senki sem sejt, hogy ezt elsősorban nem a cölibátus fogadalma mitt tette, hanem mert meleg. És amikor az egyik helybeli fiúban hasonló gondolatokat fedez fel, a helyzet több, mint konfliktusossá válik a közösség többi tagja és Adam saját maga számára is.

A film a Viharsarokra nem csak témájában és helyszínválasztásában, de stílusában is nagyon hasonlít: a semmiben kezdődő és semmiben végződő jelenetek, a széteső hangsúlyok, a fel- és eltünedező mellékszereplők egy ugyanolyan kaotikus és nyers elbeszélésmódot képviselnek. A rendező többet sejtet, mint mutat, nekünk pedig folyamatos munkával kell kihámoznunk a jelenetek alól mindazokat az információkat, amelyeket tulajdonképpen könnyedén (és szerintem ugyanolyan hatásosan) akár meg egyértelműsíthetett is volna. Nem szeretném ilyennel vádolni az alkotókat, de ezekkel a módszerekkel lehet például nagyon mélynek és elgondolkodtatónak feltüntetni egy olyan alkotást, ami alapesetben nem annyira lenne az.

A kellemetlen agyalás ellenére szerencsére ez a film egy magasabb színvonalat képvisel, hála annak, hogy sokkal izgalmasabb kérdések és konfliktusok húzódnak meg hősei mögött. Kicsit a Kálváriára emlékeztetett, ahogy a pap előtt sorban feltűnnek a kis falu különböző arcai, akik mind sikertelenül küzdenek a saját keresztjükkel, és természetesen közülük is az atya a legnagyobbal. Ezeket a karakterdrámákat valamennyire még természetesebbé is teszi a már említett megmunkálatlan, homályos történetmesélés, de alapvetően sokkal többet elvesz az alkotás erejéből, hogy félszavakból nehéz katartikus drámát komponálni.

Nehéz dűlőre jutnom ezzel a darabbal, mert láthatóan egyre több filmes tartja kívánatos és legitim stílusnak azt, amit ez a mű is megvalósít (elég csak az Ida Oscar-győzelmére gondolni), ugyanakkor nem gondolom, hogy minden pozitívuma ellenére hatásos műveket tudna ez szülni. Az Ő nevében ettől függetlenül nem egy rossz film, de sokkal inkább életszagú szereplői és feloldatlan dilemmái, mint elbeszélésmódja miatt.

8/10

Az Ő nevében teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán