Az osztrák tölgy, amint farönkkel a vállán sétál, miközben a kamera premier plánban mutatja a nagyon látványos bicepszét. Arnie cuki filmbéli kislányával aranyos őzikét etet. "Tárgyaljunk! Nem!" Bizony, a 80-as években ez volt a menő, ezért szerettük a Schwarzenegger-filmeket, Arnie-ban nem csalódtunk, mindig hozta a szokásos formáját. Tinikoromban két félisten volt a moziban: Schwarzi és Sly, és én bizony máig nagyon jól tudok szórakozni a régi filmjeiken, dacára annak, hogy az eltelt évek hangyányit már nyomot hagytak az egykori filmsikereken. Felnőtt szemmel nézve azért már erősen láthatóak az alkotások hibái, és jókat lehet nevetni azon, hogy "atyaúristen, mit szerettem én annyira ezeken a filmeken x évvel ezelőtt?", de kellő nosztalgiafaktorral és az egykori kedvencek helyükön kezelésével (=a maguk idejében nagyon jó kis filmek voltak, igaz, hogy ma már túlhaladt rajtuk az idő, de kit érdekel, lazítsunk és hajrá Arnie!) nyugodtan bevallhatjuk, hogy még ma is tökéletes kikapcsolódást tudnak nyújtani. Régen láttam a Kommandót, ezért egy picit csalódást okozott az újrázás, egy kicsit jobb alkotás élt az emlékeimben, de attól még egy nagyon jól összerakott akciófilm, egyszer mindenképpen érdemes megnézni!
John Matrix (Arnold Schwarzenegger) elit kommandós volt, de már visszavonult, kislányának, Jenny-nek (Alyssa Milano) szenteli minden idejét. Azonban egy nem túl szép napon egy helikopter landol a kis hegyi ház udvarán, ahol élnek, és volt főnöke arról tájékoztatja a férfit, hogy veszélyben vannak, mert az egykori társait valaki megölte, rajta van a sor. A rosszfiúk nemsokára meg is jelennek, elrabolják a kislányt, és azzal zsarolják apukát, hogy ha nem teljesíti azon kérésüket, hogy buktassa meg azt latin-amerikai elnököt, akit annak idején ő segített hatalomra, megölik Jenny-t. Végzetes hibát követtek el azzal, hogy feldühítették John-t...
Totális időutazás a film, patakokban folyik a művér, Arnie egy mondatos szövegei ellentmondanak mindennek, amit a forgatókönyvíró iskolákban tanítanak, egyszemélyes kommandóként tőr-zúz a filmvászon, és mégis működik az antirecept, mert nagyon is szórakoztató tud lenni ez a tipikus Joel Silver produkció. A 30-as korosztály körében legenda a producer neve, olyan ifjúkori kedvenceiket köszönhetjük neki, pl. mint a 48 óra, a Halálos fegyver, a Drágán add az életed, na és az ikonikus Ford Fairlane kalandjai.
Arnie-t nem a színészi képességeiért, hanem az agyonépített testéért, az ultramacsó akciókért és szövegekért imádtuk egykoron és ma is. Mással nem működött volna ez a film az ő karizma és karizmája kellett ahhoz, hogy ne legyen nevetséges a faék egyszerűségű történet, és az olyan szöveg pl, mint : "Elmondaná, hogy mi folyik itt? Nem! Hagyják aludni, hullafáradt". Itt kell megjegyeznem, hogy Gáti Oszkár zseniálisan szinkronizálta Arnie-t, olyan árnyalatokat tudott adni az orgánumával a figurának, amelyek az eredetiben nem voltak benne. Nem sokat laca-facáznak a karakterek felvázolásával, kapunk néhány percet, hogy kigyönyörködjük magunkat Schwarzenegger izmaiban, aztán jönnek a csúnya, rossz bácsik és elrabolják a pici lányt apukától, Szerencsétlenek, fogalmuk sincs arról, hogy életük legnagyobb hibáját követték el ezzel a balszerencsés lépéssel, mert ha Arnie megdühödik, ott bizony a rosszaknak látványosan halnia és minden épületnek még látványosabban robbannia kell. A forgatókönyv minimalizmusa jól kiegészítette ezt az alapelvet, nem kell nagyon megerőltetnünk az agyunkat, egyszerűen csak hátradőlünk és boldog mosollyal arcunkon nézzük Schwarzit, ahogyan teszi, amit tennie kell.
Azért szükség volt némi írói leleményre azért, hogy ne unjunk el magunkat a film végéig, pláne úgy, hogy az igazi akcióorgiát csak az utolsó felvonásban láthatunk. Így nem hiányzott a humor, és az akkoriban übermacsónak számító szöveg, természetesen Arnie útjába akadt egy csinos lány, akit jól megment, és még természetesebben kiderül, hogy még segíteni is tud az egykori ezredesnek, na és persze a kislány is apukára ütött, nem kell őt félteni, meg tud ő szökni a fogvatartói elől egyedül is, és így tovább. Az olyan übercool jelenetek is megmaradtak sok évtized után is, amelyben Schwarzenegger iszonyat látványosan felfegyverzi magát, arról már nem is beszélve, hogy a végén pici lányával a karján hanyagul odaveti a következő választ egykori főnökének, aki ezt a lényegre törő kérdést teszi fel neki: "Hagytál nekünk is valamit?" "Csak hullákat!". James Bond eleganciája talán hiányzik ezekből a szavakból, de Arnie-tól pont ezt vártuk! Összességében tényleg ezek a beszólások miatt marad elsősorban emlékezetes ez a film, amely nem rengette meg a világot, de egyszeri kikapcsolódásnak tökéletes!
Arnold Scharzenegger-re írták a főszerepet, ő pedig abszolút megbízhatóan hozza saját magát, a rajongók megkapták, ami jár nekik, a film egészen jól össze lett rakva, pénzügyileg sikeres volt, így mindenki boldog lehet. Alyssa Milano már akkor is egy bűbájos kis boszorka volt, Rae Dawn Chong szép, Vernon Wells kellően rossz, Dan Hedaya kellően gonosz volt.
Nőiesen bevallom, nagy gyerekkori kedvencem a Leszámolás Kis-Tokióban, ugyanazt a szintet hozta ebben a filmben a rendező, Mark L. Lester. A Brandon Lee - Dolph Lundgren duót tökéletesen helyettesíti Arnie, az ő egoja úgysem tűrne meg másik sztárt, és el tudta vinni a hátán a filmet egyedül is. Hozta a szokásos formáját, megkapta a szokásos forgatókönyvet, és szokás szerint imádtuk, ahogyan egyszemélyes hadseregként kimentette a lányát a rosszfiúk karmaiból. Tisztes középszer, jól kivitelezve, ennyi és nem több, de ez pontosan elég ahhoz, hogy jól szórakozzunk.
7/10
A Kommandó teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
