Hiába imádom a filmeket, egy idő után azért megesik, hogy megcsömörlök, és csak fintorgok egy-egy ismerős húzás láttán. Azonban ez az animációs mozik világára nem igaz. Néha az az érzésem, hogy az animációs filmek alkotói kifogyhatatlan kreativitással és eredetiséggel rendelkeznek, igaz a határok nem is annyira röghöz kötöttek, mint egy élőszereplős mozi esetében. A Shaun, a bárány tévésorozatként indult el először 2007-ben, de a széria alkotói úgy gondolták, itt az ideje egy egész estés mozifilmmé kibővíteni a saját gyermeküket. És milyen jól tették...

A Farmer állatai kezdik unni a napi rutint, ezért kitalálják, hogy kivesznek egy "szabadnapot". Ezért egy kis időre a gazdájukat harcképtelenné akarják tenni, ám egy baleset következtében a Farmernek nyoma vész. Így a nyájat terheli a felelősség, hogy az ellátójukat felkutassák. Az akciót pedig ki más, ha nem Shaun vezetné.

Már akkor bizakodó voltam, amikor megtudtam, hogy a sorozat kiötlői dirigálják majd le a mozifilmet is. A film ugyanis teljesen átadja a Shaun hangulatot, humorban és megvalósításban egyaránt. Én élek-halok a stop motion technikáért, így a mese vizuális megvalósításával egyáltalán nem volt gondom. Párbeszédek híján a poénvilág is dicséretre méltó, ugyanis egészen korrekt képi humorral operál a Shaun, a bárány, persze azért térdcsapkodós gegekre nem kell számítani. Inkább csak megmosolyogtat, de ezt az állapotot másfél órán keresztül konstans képes fenntartani a film.

Az apró hibái megvannak, de ez elsősorban a Shaun-franchise sajátosságainak köszönhető. Hiába tud magáénak szórakoztató és pörgős 85 percet Mark Burton és Richard Starzak koprodukciója, képes pár percre fárasztóvá válni, de ezt a "némaságnak" tudom be, hiszen a néző gyakorlatilag minden idegszálával képtelen a vásznat és az ott történő dolgokat figyelni. Másrészt pedig kissé lassan indul be az egész móka, nehezebben lehet felvenni a ritmusát és a stílusát a filmnek, de ez mindössze csak egy pár percig tartó periódus. Illetve néhányszor a poénok önismétlők, feltűnően sok például az esős-kelős jelenet. Szerencsére a negatívumok a kisebbség táborát erősítik, hiszen javarészt egy nagyon hangulatos, vidám mesét láthatunk.

Starzakék alkotásában az a szenzációs, hogy nem ragad le egy egyszerű kalandfilm szintjén, de telis-tele van apró utalásokkal, társadalomkritikai kiszólásokkal, amik persze a fiatalabb nézőknek nem igazán jöhet át, de engem teljesen lenyűgözött, hogy szavak nélkül is mennyi tartalmat és gondolatot át lehet adni a mozilátogatóknak. És ami még talán ennél is fontosabb, hogy mondanivalót is közvetít a film. Igaz, nem a legötletesebbet, nem is a legeredetibb módon tálalva, de nagyon értékelem, ha egy alapjáraton gyerekeknek szóló film ilyen témákkal foglalkozik. Itt az élő példa arra, hogy nem kell idióta, kretén SpongyaBob szintekre leereszkedni.

Egy sokrétű, tartalmas és végletekig szórakoztató mese kerekedett ki ebből a projektből, ami garantáltan jó élmény lehet az egész családnak. A Lego-kaland Oscar mellőzése idén kicsapta a biztosítékot, részemről valami hasonló lenne a reakció, ha jövőre a bárányok maradnának ki a buliból.

8/10