The Interview (2014)
2014. december 25. írta: AldoWinnfield

The Interview (2014)

_75827240_korea.jpgAki egy kicsit is követi a moziuniverzum eseményeit, ismeri a történetet. A Sony számítógépes rendszerét november végén hackerek törték fel és rengeteg olyan információ került ki az internetre, amelynek nem lett volna szabad. Továbbá a cyberbűnözők (akik az FBI szerint Észak-Korea megbízásából tevékenykedtek) megfenyegették a japán céget, hogy azokat a mozikat, amelyek a műsorukra tűzik a The Interview című filmet, támadás fogja érni. A Sony először meghátrált, majd a kritikák hatására mégis úgy döntött, hogy bemutatja (streaming csatornákon) James Franco és Seth Rogen új vígjátékát. Nagyon leegyszerűsítve tehát így fest a helyzet, de én azért gyanítom, hogy egyes marketinges fejesek és dolgozóik (kihasználva a helyzetet) bizony remek kampányt építettek a film köré, s ennek is köszönhető, hogy az IMDB-n most éppen 9.4 ponton áll ennek az egyébként meglehetősen középszerű mozgóképnek az értékelése. Akármi is az igazság, a The Interview csak egy szokásos Seth Rogen agymenés (bár a poénokat elnézve inkább hasmenés - hahaha). Néhol élvezhető ugyan, de leginkább könnyedén felejthető, s még az említett úriember életművében sem foglal el kiemelkedő helyet.

A cselekmény egyszerű: adva van egy műsorvezető, Dave Skylark (James Franco), aki ugyan sikeres, de a legnagyobb hír, amiről valaha tudósított az nem más, mint hogy Eminem (aki saját magát alakítja és parodizálja ki) meleg. Ez ugye a celebvilágban nagy hír, amúgy viszont rohadtul nem fontos. Barátja és örök munkatársa, producere (Seth Rogen) ezt unja meg, így ráveszi őt, hogy csináljanak komolyabb témákról is interjúkat. Amikor felmerül a lehetősége annak, hogy esélyük van megszólaltatni Kim Dzsongunt, Észek-Korea diktátorát (a köznépnek csak helyi istent), ráugranak a lehetőségre. Ugyanígy tesz a CIA is, aki megbízza a két inkompetens amatőrt a nagy vezér kiiktatására.

seth-rogen-the-interview-movie-image-slice.jpg

Ha nincs a balhé, elképzelhető, hogy bukás, de maximum csak szolid siker lett volna a filmből. Túl sok klisét használ fel és azokat sem mindig jól, túl amerikai és baromira felszínes az egész. Ez csak egy bromance vígjáték amelynek a hátterét most éppen Észak-Korea szolgáltatja, de mind a diktátor, mind maga az ország csak szépen beállított háttér ahhoz, hogy Franco és Seth Rogen jól érezzék magukat és körüljárhassák (láthatóan) kedvenc témáikat. Sorjáznak hát szép sorban az altesti, 'butthole" poénok, a rasszista humorbombák és az aktuális popkult utalások. (A Hobbit és A Gyűrűk Ura kerül elő legtöbbször, mert Peter Jackson második Középfölde-trilógiájának lezáró epizódja van most a filmvilág fókuszában: ebből is látszik, hogy nem hülyék a készítők.) Nincs is ezzel baj. Lehet ezt ügyesen is csinálni, én több mozijukat is kifejezetten szeretem. Itt viszont csak néha találnak be, s leginkább csak fárasztóak, nem viccesek. Végig olyanok mindketten, mintha az egész forgatás alatt félálomban és baromi másnaposan kellett volna rögtönözniük a poénokat egy félkész forgatókönyv alapján. Azt is el tudom képzelni, hogy ez így is volt. Ők jól elvoltak, mi, nézők meg végül is kapunk úgy szűk százhúsz percnyi adagot kettőjükből, szóval örvendjünk mindannyian! (Már csak azért is, mert mind a ketten a szokásos, jól bejáratott karaktereiket hozzák most is.)

Minden csalódottságom ellenére (igaz, valami ilyesmit vártam) persze vétek lenne azt mondanom, hogy nem voltak kacagtató, vagy legalább mosolyra ingerlő jelenetek a filmben. Már csak ezért sem érdemes azt mondani, hogy ez egyike 2014 legrosszabb darabjainak. A nagy hype miatt sokan fogják majd ezt hirdetni, de higgyétek el, ha azt mondom (már nem is először), hogy ez tényleg csak egy átlagos vígjáték, amit nyugodtan meg lehet nézni, különösebben szerintem nem fog fájni senkinek sem. Viszont ha azt kérdezitek, hogy érdemes-e megtekinteni, akkor csak azt tudom felelni, hogy kizárólag azoknak, akik sok szabadidővel rendelkeznek, imádják a felesleges szerelmi szálakat, kifejezetten kedvelik a Franco-Rogen párost, vagy nagyon utálják Kim Dzsongunt.

5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr677010207

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Cionista szórólap gúnyolódik Jézus születésén 2014.12.26. 12:43:31

A muszlimok elvágnák a torkát annak, aki vallásalapító prófétájuk, és annak édesanyja kárára eresztene meg egy hasonló poént. A zsidók meg két hétig hörögnének kártérítésért, ha velük szórakozna hasonló stílusban egy magyar valamelyik vallási ünnepük e...

Trackback: Kimaxolták a szeméremsértést a TV2-nél advent utolsó vasárnap estéjén 2014.12.26. 12:41:44

Nem várom el, hogy csadorban olvassák a híreket a kereskedelmi csatornákon a nők, de a 30 centis pina a hírolvasó blúzán Szenteste előtt három nappal azért talán egy kicsit erős. A világszerte a női szeméremtestre utaló szimbólum a TV2 december 21...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gerilgfx 2014.12.25. 21:22:24

épp most néztem meg, most megy a stáblista. 10/6.

ami nem tetszett: nem szabadott volna kim jong unt megölni. ez így túl kiszámítható, túl agresszív, túl belezős lett. egy szolíd, ace ventura szerű paródiafilmnek jobban örültem volna. a testiségekre is egy kicsit túl nagy hangsúlyt fektettek.

AldoWinnfield 2014.12.25. 21:26:19

@Gerilgfx: Rogenék nem a visszafogottságukról ismertek, plusz hű amerikaiként kötelező volt nekik megölni Dzsongunt, ha már ez a téma. Plusz őszintén szólva az Ace Ventura szerű vígjátékok korszaka nem most van, ezt kell fogadni. :)

Gerilgfx 2014.12.25. 21:27:44

@AldoWinnfield: csak bosszantó, hogyha speciális effektek helyett kicsit a történet finomítására fektették volna a hangsúlyt, tényleg kultfilm lehetett volna belőle.

AldoWinnfield 2014.12.25. 21:31:49

@Gerilgfx: Sokat kellett volna még ezen dolgozni, hogy az legyen. A lehetőség meg volt benne, de semmi több.

Gerilgfx 2014.12.25. 21:36:12

@AldoWinnfield: igen, kissé erőltetett, mintha kitalálták volna, hogy na akkor most csinálunk egy kimjongunos filmet, igaz, hogy nem értünk hozzá, meg északkoráról is max a wikipedián olvastunk, de most ez a népszerű, tehát megcsináljuk a kerrierünket hozzállás érződik az egész műről.

pedig annyit kellett volna csak tenniük, hogy elbeszélgetnek alaposan néhány északkoreai menekülttel, és az északkoreai terrorállamot ténylegesen nevetségessé tevő, dramatikus, szinte önmagát író bizarr, humoros történettel kedveskednek nekünk. szólhatott volna a sztori mondjuk valami szegény északkoreai vándorkomikusról, vagy akár harcművészről - persze egy noname sárga színésszel eladni egy ilyen filmet eléggé meredek vállalkozás lett volna - vagy valami hasonló szituációt kellett volna inkább feldolgozni a sztori szíveként.

nem lett volna lehetetlen vállalkozás ezek egyike sem, de végülis a semminél így is jobb, azért kellett pöcs ahhoz is, hogy ezt így meg merjék csinálni.

♔bаtyu♔ 2014.12.25. 21:57:11

Szar filmnek egy jó reklám. Elég sokan benyelték, a HírTV pld. még minden hírben bemondja.

AldoWinnfield 2014.12.25. 22:18:28

@Gerilgfx: Nem bátor film ez, sok pöcs nem kellett hozzá. Igazából tényleg olyan, mint írtam, egy bromance vígjáték Dzsongunos körítéssel. Amúgy tizenkettő egy tucat Rogen mozi. Amiket te írsz verziókat, oda már erősebb, gondolkodóbb alkotók kellettek volna egyébként.

EGYIKRESEM 2014.12.25. 22:39:05

Ha ez a két hülyegyerek filmet csinál, kb olyan szintre számitok, mint az Adam Sandler filmek.
Nagyon kevés kivétel van, ami egyáltalán megüti a nézhető mércét, a legtöbbet félbehagytam tőlük.
Ezt be se próbálom, mert mindenki irja, hogy erősen szar.

onderon 2014.12.25. 22:47:02

mivan, olvastad a cinematrixos cikket? kicsit lehetnél eredetibb. nem kezdem el magyarázni, miért kínos filmkritikát írni, főleg olyanoknak, mint ti, akik úgy ültök le egy filmet megnézni, hogy többre számítotok annál, amit a film alapból ajánl. Seth Rogen és James Franco eltoltak egy laza hülyéskedést, ahogyan eddig is. Az a típusú majom vagy, aki leül Jim Carrey-t nézni, aztán károg, hogy jajj de hülye fejeket vág, milyen unalmas, ugyanezt a fejet láttam már xy filmben 50szer. És akkor most mivan? Ez Jim Carrey. Robert De Niro-nak hány arca van? Kettő? Tudod mit várhatsz tőle? Tudod. Ennyi. Ráadásul szóról szóra hozod a cinematrix cikket. ülj le, egyes, találj ki mást magadnak.

AldoWinnfield 2014.12.25. 23:09:14

@onderon: Olvastam a cinematrixos cikket, pontosabban átfutottam, meg elolvastam annak konklúzióját igen. Nincs ebben semmi titok. Egyébként úgy emlékszem, hogy ott a filmet cikinek titulálták és bűn szarnak kb., míg én egy egyszer nézhetős vígjátéknak tartom. Aztán lehet, hogy vannak közös pontok még, elvégre biztos ott is leírták, hogy bromance, meg vígjáték stb., de hát ez van, ha egyszer az a film. Írtam már annyit filmekről és vagyok elég idős ahhoz, hogy ne álljak be a sorba csak divatból, vagy hogy egy-egy cikk befolyásolja a véleményemet.

Az a felfogás pedig szerintem alapból téves, amit írsz.

'kínos filmkritikát írni, főleg olyanoknak, mint ti, akik úgy ültök le egy filmet megnézni, hogy többre számítotok annál, amit a film alapból ajánl"

Namost, ha egy rendező bejelenti, hogy három órában, egyetlen kameraállásból fog szaró madarakat mutatni, és ezt meg is teszi, akkor nekem ujjonganom kell, hogy bazz, ő tényleg megcsinálta ezt, nem is kínált mást, nem is várhattam mást, ez így szuper? :D Persze, ez egy James Franco-Seth Rogen ökörködés, egy lazulás, de ők csináltak már ennél sokkal jobb és ötletesebb, kevésbé fáradt mozikat is. A This is the End-et én nagyon csíptem pedig Danny McBride rendkívül unalmas és idegesítő volt benne), de a Pineapple Express is mérföldekkel jobb volt ennél a filmnél! Ez a film az ő mércéjükkel mérve is közepes van ilyen. Jah, amúgy meg igen, vannak olyan arcok, akik többnyire, vagy inkább mindig ugyanazt a karaktert hozzák, ilyen például Jason Statham is, de az ő filmjeiben is vannak kilengések, még akkor is, ha nagyjából ugyanazon a szinten mozognak a filmjei.

Na, összegezve: én szeretem ezt a két embert, de ez a filmjük nem lett túl jó és nem azért, mert önismételnek, hanem azért, mert ezt most a szokásos színvonalnál szerintem gyengébben teszik. Ennyi a történet. / Egyébként szeretem Jim Carrey filmjeit is, de ő is több arcú színész, ahogy De Niro is./

UI: azt remélem tudod, hogy az Index főoldalán lévő szöveghez semmi közöm, és nem nevezném blöffnek sem a filmet... :D

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.26. 08:38:37

Már tegnapelőtt le lehetett tölteni, de bizarrnak tűnik, így nem tervezem megnézni.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.26. 12:05:16

Nyilván a konzumidióta, alsókategóriás amcsi gyűlölet-szemétre is van igény.

De büszkélkedni azért nem kellene vele, ha valaki az ilyet szereti :)

A többieknek meg ajánlom, hogy nézzenek utána, mit jelent a "negyedik generációs" meg az "ötödik generációs" hadviselés.

A film ugyanis az USA 4GW és 5GW (5th generation warfare) stratégiájának a része.

Somkuti Bálint: A negyedik generációs hadviselés - az érdekérvényesítés új lehetőségei (Doktori értekezés, PDF, 144 oldal):

uni-nke.hu/downloads/konyvtar/digitgy/phd/2012/somkuti_balint.pdf

gizmo266 2014.12.26. 15:11:35

Az Ananász Expressz, A Superbad és az Ali G show íróitól felesleges értékes vígjátékot várni. Talán ha odadobták volna Sascha Baron Cohen-nek a forgatókönyvet, javított volna rajta picit.

Gerilgfx 2014.12.26. 17:13:11

@maxval bircaman szerkesztő: jobb, mint a reszkessetek betőrőket bámulni 125-ödszörre is.

Nyílméregbéka 2014.12.26. 17:54:33

@polyvinyl: Na, már hiányoltam magadfajta futóbolod gyökereket... :D

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.26. 19:22:23

@Nyílméregbéka:

Nyilván én vagyok a futóbolond gyökér, aki katonai témában olvas doktori disszertációkat, és te vagy a zseni, akinek a mocskolódáson kívül semmit nem tud felmutatni.

A seggemet se törölném ki veled :)

Nyílméregbéka 2014.12.27. 00:22:16

@polyvinyl: Belenéztem a blogodba. Olvass el pár doktori disszertációt pszichiátriai témában is. :)

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.27. 13:44:48

@Nyílméregbéka:

Belenéztem a kommentjeidbe a profiloldaladon.

Az általános iskolai 1-4. osztályos olvasókönyveket tudom neked ajánlani, hogy felzárkózz a nagy átlaghoz :)

AldoWinnfield 2014.12.27. 16:08:00

@Nyílméregbéka: @polyvinyl: Hajrá emberek, nyomjátok! Csak így tovább!

K.Leslee 2015.02.03. 18:37:19

Ha annyi csillag mint ahany kevesbe kinos poen volt benne, akkor az 5/10-et soknak erzem. Eroltetett, eltulzott, izlestelen, rasszista baromsag.
süti beállítások módosítása