Eljött ez a pillanat is: Lachman és Clark erotikus dráma botrányfilmjéről, a több országból is kitiltott "Ken Park"-ról lesz szó. Aki pedig az első mondat után egyből megörült, hogy a délutánra találhat magának valami kultúrának álcázott rasnizást, annak inkább azt üzenném, hogy ne ezt a filmet válassza.

A történet az ezredforduló tinédzsereinek gördeszkázós, lázadós életébe kalauzol el minket. Az öt főhős már az első jelenet után négyre redukálódik (Shawn, Claude, Peaches, Tate), amint a címszereplő, Ken Park váratlanul a gördeszkapark közepén fejbe lövi magát. Ezek után pedig megfigyelhetjük a megmaradt főhősök bizarr életmenetét.

A mű a lázadó tiniket, és frusztrációik forrását, a családjukat mutatja be. Shawn, a kíváncsi szex mániás, aki a barátnője anyján éli ki magát, Claude, akit a fafej apja ki nem állhat, Peaches, akinek bigott apja képtelen elszakadni Peaches anyjának szellemétől, és Tate, az idegbeteg szocpszichopata, akiben eredendően tombol a düh és az idegesség. A négy történetben négy kattant agresszor (Shawn, Tate, Claude apja, Peaches apja) vezeti le magát a négy áldozaton (Rhonda, Tate nagyszülei, Claude, Peaches) azokban súlyos, maradandó kárt okozva. A négy történet tanulságát pedig a végén Ken Park ügyének indítéka képzi, ezzel egy csokorba fogva a négy történetet.

A filmet igazából a legjobban az húzza le, ami botrányfilmé tette: a gusztustalanul, visszataszítóan ábrázolt, már-már állatias pőresége, amely sokszor abszolút öncélú, és nem járul hozzá a filmben semmihez, csak a botránykeltéshez. Ezek hivatottak elmélyíteni az agresszor identitású karakterek ösztönlény mivoltukat. De az óráknak tűnő perceken át tartó, premier plán, maszturbálásos és hasonló jelenetek alatt a néző csak kínosan érzi magát, és gondolja, hogy „Jól van, vettem a lapot. Mehetnénk már tovább.”. Ami sajnos elég sokat ront az amúgy elég jól szórakoztató film összképén. A prímet egyértelműen Tate meghökkentően nevetséges, gyakorlatilag a semmire adott reakciói viszik. Elég csak arra a jelenetre gondolni, amikor a nagyfatert csaláson kapja Scrabble-ben. Ha csak néhány öncélúan polgárpukkasztó jelenetet kicserélt volna a rendezőpáros valami hasonlóan humoros felüdülést jelentő, de mégis karakterépítő jelenetre, már sokkal jobb szemmel tudnék nézni a mozira, és az amúgy fontos üzenete is egy szélesebb közönség számára lenne befogadható. Így viszont maradnak az erős gyomrúak.

A komplexnek tűnő, de valójában egyáltalán nem az karaktereket egy sor ismeretlen sokadvonalas színész játssza igazából teljesen korrektül. Nyilvánvaló, hogy a szex jelenetek jelentették a szűrőt a színészek terén. Az biztos, hogy egy ilyen filmet kevés nem pornószínész színész vállalna el. Talán épp emiatt, de a filmnek egy másik nagy hibája, hogy sok minden a levegőben lóg. Én külön szoktam örülni, ha egy film nem szájbarágós, de itt azért vannak rendesen olyan dolgok, amik magyarázatra szorulnak. Leinkább Tate és Shawn szálán érzem, hogy túl keveset tudunk róluk.

Így egybefoglalva azt tudom mondani, hogy a Ken Park egy elég bizarr, gusztustalan film, amely egy jó ötletre épül, és fontos üzenetet hordoz. Mindenkinek maradandó filmélmény (negatív és pozitív értelemben is).

7/10