Joel Schumacher egy nagyon érdekes rendező. Tulajdonképpen kiismerhetetlen a stílusa és folyton ingadozik a jó és a rossz színvonalú produkciók között. Egészen hajmeresztő belegondolni, hogy ugyanaz az ember letett egy olyan kultfilmet az asztalra, mint az Összeomlás, amellett, hogy az ő kezei közül került ki a világ egyik legrosszabb filmjének tartott Batman és Robin. A fülke szerencsére a jobban sikerült darabjai közé tartozik, ám 12 évvel ezelőtti műve így sem hibátlan.
Stu (Colin Farrell) egy arrogáns, gazdag pali, aki meglehetősen tisztességtelen életet él. Mindig elfoglalt, folyton a telefonon lóg, a sors pedig úgy hozza, hogy egy telefonfülke készüléke pont akkor csörren meg, amikor a főszereplő belép ebbe a meglehetősen szűkös térbe. A tárcsázó pedig egy elvetemült sorozatgyilkos, aki egy mesterlövészpuskával tartja sakkban Stu-t.
Nagyon különös, egyben kissé logikátlan a fegyveres férfi motivációja. Adott a kérdés, hogy ki ő és honnan tud a főhősről olyan sok mindent? Mi a közös pont bennük? Könnyen lehet, hogy egy megváltó, aki Stu-t akarja visszarángatni a valóságba, de az is elképzelhető, hogy szimplán egy pszichopata, netán egy igazságosztó. Mindenesetre az ilyen filmeknél törvényszerű, hogy a játékidő előrehaladtával csökken a színvonal is. Ahogy a végső megoldáshoz közeledünk úgy szállnak el az illúzióink és találgatásaink, pedig az elején még érdekfeszítő ez a koncepció. A szórakoztatás azért megmarad a végén is, csak az izgalmas nyitány után kicsit kienged, a végső "nagy fordulat" pedig komoly csalódást okozott.
De a film mindezek ellenére teljesen vállalható. Elég nagy teljesítménynek tartom, hogy valaki meg tud valósítani egy egy helyszínen zajló mozgóképet úgy, hogy az másfél órán keresztül feszültséget teremtsen és ne váljon unalmassá. A másik kulcskérdés az azonosulás. A nézőnek egyszerűen muszáj Stu-val együtt éreznie, bármennyire antipatikus karakter, mindent az ő szemszögéből érzékelünk mi is, egy gyilkossal, akinek csak a hangját halljuk, egész egyszerűen nem tudunk mit kezdeni a megvetésen kívül. Ez egy olyan patthelyzet, amibe ha beleképzeljük magunkat, akkor mi is hasonlóan cselekednénk alighanem. A film ugyanis nem esik abba hibába bele, hogy valószerűtlen megoldásokkal és fordulatokkal operáljon. Stu úgy cselekszik, ahogy nagy valószínűséggel mi is tennénk, olyan eszközökhöz próbál folyamodni, amelyek maguktól értetődők. Colin Farrell pedig pazarul hozza ezt a figurát. Az egyik pillanatban egy nagyképű, műmájer macsó, de a krízishelyzet fokozódásával egyre inkább lecsúszik a lejtőn és minden olyan megnyilvánulását levetkőzi, amiről ő korábban úgy gondolta, hogy kiemeli őt a tömegből, hogy a végére már a kétségbeesett átlagemberként keressen kiutat a rémálomból. Nem egy színészi csúcsteljesítmény, de elég meggyőző karakterátalakulás elevenedik meg a képernyőn.
A kamerabeállítások és a vágások megteremtik azt a klausztrofób érzést, ami elkerülhetetlen velejárója A fülkének. Könnyen elképzelhető, hogy a film egy megvilágosodást hordoz magában, fel akarja nyitni az emberek szemét, de az egész helyzetet mégis valószerűtlennek érzem, olyan szempontból, hogy a fegyveres férfi gondolkodását követve az összes stiklis, rossz életű embert foglyul kellene ejteni egy telefonfülkében. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy miért pont ezt a szerencsétlent kell kiválasztani, akinél azért jóval elítélendőbb emberek is vannak. Nem akarok elfogult lenni az egyik kedvenc filmemmel kapcsolatban, de a Párbaj hatása a filmgyártásra itt is jelen van. Szinte bizonyosnak tartom, hogy Schumacher merített Spielberg korai mozijából, rendkívül sok párhuzam vonható a két darab között.
Szórakoztató thrillerről van szó, amely túl sok újdonsággal nem örvendezteti meg a közönséget, de egyszeri megnézésre bőven ajánlható kategória.
7/10
