Tudjátok, mi lesz, mikor valaki fétisszerűen imádja egyszerre David Lynch Kék bársonyát és  Joseph Campbelltől Az ezerarcú hőst? A Lost River. Hogy ez most jó dolog-e, vagy rossz? Nem hagyok senkit kétségek között remegni: az egyik legrosszabb dolog, ami a mozival történhetett, hogy Ryan Gosling megrendezte a Lost River-t. Nem arról van szó, hogy a színész, akit egy hervadó kaktusz is lejátszik a vászonról, atombombát dobott volna a filmművészetre, vagy ilyesmi, egyszerűen csak annyi, hogy a Lost River-nél unalmasabb, fellengzősebb, butább filmet ugyan biztos találunk idén, de olyat, ami emellett úgy is néz ki, mint az instagram mozgóképes verziója, biztos nem. Helyszín: Lost River, a kisváros, ami úgy néz ki, mint a polaroidképek az elhagyott külvárosokról.

A főszereplő: a kisvárosban ragadt fiatalember, aki nem tudja megjavítani a kocsiját (érted, szimbólum, mert nem indul be a kocsi, tehát nem tud elmenni, mert az élete megrekedt, meg minden), illetve az anyja, aki kemény 10 évvel idősebb a fiánál, és aki nem akarja elhagyni Lost River-t (mert ez az otthona), Lost River-t, amit folyamatosan bontanak el az ott lakók körül. Tehát mélymucsa, kiúttalanság, rettenet. Mama arra kényszerül, hogy sztiptízbárban dolgozzon, úristen, dehogy sztriptízbárban, nem, mert az ameriakai mélymucsán a feledésre vágyók grand guignol bárokba mennek kiereszteni a gőzt. Aki nem tudja: a grand guignol olyan előadás, mely a túlzó erőszakra és vérspriccelésre épít, a századfordulós Párizsban volt igazán elterjedt, ma már inkább hagyományőrzés jelleggel megy – Magyarországon időszakos jelleggel konkrétan egy darab ilyen színház üzemel – na, Lost River mellett pont van egy ilyen, mert lehet, hogy a ház részleteire már nincs pénz, de egy jó grand guignol estre mindig.

Mellékszereplők: kötelezően fura lány kötelezően fura nagymamával (itt egy jó pont a filmnek, mert Barbara Steele-t, a 60-as évek horrorikonját castingolták a nagymama néma szerepére), kötelező kisvárosi rosszfiú (akit Gosling nagy éleslátásról tanúbizonyságot téve Bully-nak nevezett el), kötelező nagyvárosi rosszfiú, stb. Ez tehát a lynch-i americana, egy tehetségtelen filmkészítő lencséjén keresztül.A film cselekménye a szó szoros értelmében olyan, mintha Lynch a Kék bársonyt úgy írta volna, hogy meg akar felelni a Joseph Campbell által leírt hős útjának. Tehát elemek egyszerűen átemelődtek Lynch filmjéből – például a perverz bankár elénekel egy számot a filmben, a jelenet pedig pontosan úgy épül, mint a Kék bársony idevágó jelenete. Gosling ebből a szempontból sokat tanult Winding Refn-től, aki szintén rommá lopkod más filmeket, annyi a különbség, hogy Gosling nem is tagadja valódi hatásait, ugyanakkor amit csinál, az egyszerű imitáció, mert túllépni mégsem képes a nagy elődön.

Éppen ezért vonja be a campbell-i klasszikus hős-koncepciót (Campbell mítoszokat tanulmányozva írta le a hőssé válás narratív alaplépéseit, később ezt a leírást követte Lucas a Star Wars filmekkel, azóta Campbell Hollywood Bibliája). Azonban Gosling hőstörténete pontosan annyira súlytalan és száraz, mint Campbell absztrakciója, csak Campbell tanulmányt írt (és egy percig sem volt unalmas), míg Gosling elvileg bizarr coming of age filmet csinál. Mindenesetre a hőssé válásnak, absztrakció szintjén, vannak ilyen lépései, mint hogy “alámerülés a világköldökbe”, meg “a barlang, amitől félsz, őrzi a kincset, amit keresel”. Ez a sok baromság filmnyelvre fordítva azt jelenti, hogy a hősnek le kell győzni gyengeségeit (többek között, természetesen keményen egyszerűsítek, mint Gosling), ehhez pedig szembe kell néznie a legnagyobb félelmével. Mint például A Birodalom visszavágban, Yoda végtelen bölcsességében beküldi a szerencsétlen Luke Skywalkert a barlangba. Skywalker mondja, hogy nem fél semmitől, Yoda odavinnyogja, hogy “majd fogsz” (kétszer is vinnyogja, hogy érezzük, tényleg). Skywalker bemegy, erre ott van a rohadék Darth Vader. Skywalker le is csapja Vader fejét, de aztán lehull a maszk, és a vaderi sisak alatt Luke arca van.

A hősnek önmagát kell legyőznie. Tessék, Lawrence Kasdan sem szarozott sokat, mikor A Birodalom visszavág forgatókönyvét írta, gyakorlatilag adaptálta Campbellt, de működött, mert minél absztraktabb valami, annál közelebb áll az archetipikus képhez, tehát annál mélyebb a hatása a nézőben. Erre megy rá a Gosling is, csak nem működik. Merthogy Lost River-nek van egy vízzel elárasztott része, ahol valamikor volt egy nagy dinoszaurusz-szobor. Amikor Skywalker bemegy a barlangba az itt az, hogy a főhős alámerül, hogy felhozza a szörnyet a mélyből. Felhozza, lesz egy szörnyfeje. És? A Birodalom visszavág azonos szekvenciája azért működött, mert tudtuk, ki Darth Vader, és mi a viszonya a főhőssel (oké, akkor még nem tudtuk, hogy Vader, hujjuj, spoiler, az ő édes apukája), tehát tudtunk viszonyulni a barlangban látottakhoz. Itt viszont semmilyen viszonyunk nincs azzal a faragott dinoszauruszfejjel, attól eltekintve, hogy látjuk, ez valami kurva nagy szimbólum. Ugyanígy, minden a filmben valami absztrakt szimbólum valamire, csak senkit nem érdekel, hogy mire, mert mindenki annyira absztrakt, hogy nem lehet velük azonosulni. Mindehhez ráadásul az egésznek ilyen ál-80-as évek soundtrackje van, mint annak idején a Drive-nak volt, csak ez még szarabb. Igazából aki neadjisten vallásos áhítattal nézi hetente kétszer a Drive-ot, az tehet egy próbát ezzel is, csak ez nem az akciófilmet kasztrálja, hanem a Lynch-életművet.

 2/10