Átlagos emberből ritkán lesz jó író. Truman Capote egoista, alkoholista, homoszexuális és depressziós alkat volt, de az ő elméjének szüleménye az Álom luxuskivitelben és legismertebb műve, a Hidegvérrel, ami egy teljesen új műfajt honosított meg az amerikai irodalomban, ez volt az első tényregény. A teljes valóságot írta le egy szörnyű gyilkosságról, ez volt az utolsó befejezett könyve, a hátralévő életében már folyamatosan esett szét a személyisége, de elegendő volt ahhoz, hogy legenda legyen. Nekem személy szerint nem tetszett a könyv, ezért nem igazán hozott lázba, amikor bemutatták a Capote című filmet, amely a könyv keletkezésének körülményeit mondja el, és nagy siker lett, pláne miután a főszereplő megkapta érte az Oscar díjat. Évek óta halogattam, hogy megnézzem, aztán amikor vasárnap sokkot kaptam a szörnyű hírtől, hogy a kiváló színész, Philp Seymour Hoffman meghalt, nem volt kérdés, hogy ezzel a filmmel fogok emlékezni rá. Egyrészt örültem, mert jó volt a film, másrészt viszont nagyon szomorú voltam, mert borzalmas volt belegondolni, hogy mekkora tehetséget veszítettünk el...

1959-ben járunk. Truman Capote ( Philip Seymour Hoffman) éppen az Álom luxuskivitelben című könyv sikerében fürdik, amikor a The New York Times-ban olvas egy cikket, amely arról szól, hogy egy jómódú farmert és a családját megölték a kansasi Holcombban. Azonnal meglátja benne egy jó cikk lehetőségét, amelynek témája a gyilkosság közösségre gyakorolt hatása lenne. Gyerekkori barátjával, Nelle-el (Catherine Keener) elutaznak a helyszínre, és az írót olyannyira elkezdi érdekelni a történet, hogy úgy dönt, könyvet ír belőle. Akkor még nem tudta, hogy hosszú éveket fog rááldozni az életéből, különös módon meg fogja kedvelni az egyik gyilkost - mert időközben elfogták mindkettőt - , Perryt (Clifton Collins Jr.), akiben saját maga tükörképét látja. Azonban az érdeklődése csak addig tart, amíg ki nem szedi belőle, hogy mit történt azon a végzetes éjszakán. Vajon el fog menni a kivégzésre, vagy nem mer szembesülni a történet végével?

Nagyon fojtott légkörű, nyomasztó film, amely katarzist nem ad, de egy erős drámát igen. A forgatókönyv nagyon jól sikerült, és nem bánt kesztyűs kézzel Truman Capote-val, rengeteg emberi gyengeségét mutatta be, de nem az életrajzi elemeken van a hangsúly, hanem annak a belső útnak a bemutatásán, amelyet végigjárt az író, amíg megszületett a híres könyv. A karakterek nagyon jól meg lettek írva, azonban a párbeszédek időnként üresek, a történet néha nem elég érdekfeszítő, de aztán újra beszippantja a nézőt a film, nagyon erősek a jelenetek, főleg azért, mert nem látványosak, a színészi játéknak és az atmoszférának köszönhetően érik el ezt a hatást. Az operatőri és a vágói munka kiváló, nagyban elősegíti a dráma fokozatos kibontakozását.

Capote személyiségét is nagyon jól megismerhetjük a filmből, a nárcizmusát, a különcségét, a felszínességét, a manipulációs képességét (félelmetes, ahogyan kiszedi az igazságot a gyilkosból), az írói nagyságát és az emberi kicsiségét. Miközben velünk együtt próbálja megérteni a gyilkosság okát, a gyilkos motivációit, szépen lassan magára is ismer, és nem túl boldog ettől, lassan, de biztosan halad a depresszió felé. A gyilkos karaktere sajnos nem ilyen erős, de azért a közös jelenetek így is maradandóak.

Philip Seymour Hoffman egyszerűen zseniális a főszerepben. A hangja, az arcjátéka, a mozdulatai teljesen hitelesen idézik meg az írót, a jól megírt karaktert élettel tölti meg, élmény nézni az alakítását. Természetesen méltán járt az Oscar díj a szerep megformálásáért. Perry, a gyilkos szerepében Clifton Collins Jr. szintén erős alakítást nyújt, de Hoffman klasszisokkal jobb nála, ezért nem tudott igazán érvényesülni a tehetsége a filmben. Catherine Keener Nelle szerepében szintén sok szép pillanatot szerez nekünk (nem véletlenül jelölték Oscarra az alakításáért), Chris Cooper szokásához híven tökéletesen hozza a karaktert, ami ezúttal a nyomozást vezető rendőrt jelenti.

Bennett Miller nagyon jó filmet készített, ami azonban mégsem lett igazi mestermű, elsősorban a színészi alakításoknak  és a jó forgatókönyvnek köszönheti a sikerét. Jól felépített történet, tökéletes színészvezetés, erős dráma. Soha rosszabbat.

Nem könnyű, de tartalmas és jó film Philip Seymour Hoffman első osztályú alakításával, kötelező darab!

8/10